Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: Teremtés 1. rész

Aranyosi Ervin: Teremtés
(Ballada a Szeretet Fénye alapítvány 30. évfordulójára)

Teremtés 1. rész

Egyszer volt, már nagyon régen,
élt az EGY a fényess-Égben,
rajta kívül nem volt semmi,
hát tudattal kéne tenni!
Megtapasztalni akart,
s egy világot kiagyalt.

Kíváncsi volt önmagára,
magában rálelt a vágyra,
s mivel ő volt a TUDAT,
keresett egy új utat,
hol a szabad akarat
célja a tapasztalat.

Létrejött az AKARAT,
aztán tovább is haladt,
s arra érzett már kísértést,
hogy megalkossa az ÉRZÉS-t.
Mikor megvolt mind a három,
eggyé is vált mindenáron.

TUDAT, AKARAT és ÉRZÉS
az úton az első lépés,
hiszen máris teljesebb lett,
így hát tovább is teremtett.
Elgondolás, tettrekészség,
érzelmekkel teli LÉT-ség.

Óhaját kivetítette,
s a HET-et megteremtette.
Létrehívott hét szeráfot,
kiket tudattal megáldott,
s mert az akarat nagy érték,
nekik adta. De nem kérték!

Rájuk bízta, vigyék tovább
a teremtést, az élő csodát,
ám ők nagyon nem akarták,
a nagy álmot megzavarták.
Elvesztették a nagy kincset,
szabad akaratuk nincs meg.

Sajnálta hát a Jóisten,
hogy akarattal bíró nincsen,
s ahogy egykor a nagy HET-et,
teremtett kis embereket.
Ám azokból nagyon sokat,
kiket gyermekévé fogad.

Szabad akaratot adott,
s ez az emberekre hatott.
Éltek vele, s visszaéltek,
s létrejött az önző érdek.
Jött hát a sok kalamajka,
egymást bántó, ronda fajta.

Ebből káosz kerekedett,
mi bántja az embereket,
felborítva ősi rendet,
sok-sok fájdalmat teremtett!
Szólt a Jóisten a HÉT-hez,
mert az ő szíve is érez.

Csináljanak végre REND-et!
Az ember KÁOSZ-t teremtett!
Ám az ember izgett-mozgott,
a világon egyre rontott,
és ez így ment korokon át,
s nem kereste a JÓ okát.

Közelebb ment Istenéhez,
ő tervez, és Isten végez.
Hisz az Atya észrevette,
teremtménye úgy szerette,
ahogy ő a teremtményét,
benne látva tükörképét.

Lám csak, jó az Isten, jót ád,
felvitte az ember dolgát!
Így az egyensúly felborult,
világ felett bealkonyult.
Aztán minden kettészakadt,
s ebből persze több gond fakadt.

Létrejött a nő s a férfi,
aki egymást meg nem érti,
és a világ kettőssé lett,
a nappal párja az éj lett.
Lett születés, és lett halál,
s minden, ami párra talál.

Az ember addig fészkelődött,
míg egy sorozat elkezdődött,
drámai volt, és végzetes,
s olyan fájón ígéretes.
Nem is volt a célja más,
csak minél több tapasztalás.

Keletkezett sok új világ,
dimenzión, bolygókon át,
létrehozva lét-tereket,
sorssal vívódó lelkeket.
Megalkotott természetet,
boldog élőt, s enyészetet.

Ez mind az emberre hatott,
ki többet tapasztalhatott.
Hogy teremtője tudja jól,
saját világa róla szól.
Csak gyűlt a sok tapasztalat,
mert az idő folyvást haladt.

A Teremtő is álmodott,
egy nagy könyvtárt létrehozott,
összegyűjtve, amit talált,
amit teremtettje csinált,
s egyre többet s többet tudott
magáról, aki alkotott.

Az embertől tanult magáról,
s a megteremtett szép világról,
melynek fénylőn is szólt dala,
de volt árnyékos oldala.
Így vált legkisebb gyermekéből
a kedvenc, kit ismersz már mesékből.

Az ember lett a legfontosabb,
aki így teremtett sokat.
Mert tovább vitte a teremtést,
tapasztalást és megcselekvést.
Az ember lett a középpontban,
és tette dolgát izgatottan.

Teltek hát, s múltak a korok,
mint könyvekben leírt sorok,
s egy planétával többje lett,
amely kapta a Föld nevet.
Az ember rosszul álmodott,
bántó volt, s megátalkodott!

Az ANYAG-ba beleragadt,
s jó benne oly kevés maradt.
Kilépni onnan nem tudott,
az árnyékkal megalkudott!
Így Atyja ellen fordult hát,
s a szeretettel szembeszállt!

Elvesztette hát önmagát,
s a visszaútra nem talált.
Elfelejtette, hogy mit jelent
a jó érzés, a szeretet.
Hogy mit jelent fénylényként élni,
és megtanult rettegni, félni.

S akkor eljött az AKARAT,
s Jézus képében itt maradt.
Az embernek példát adott,
Isten fiaként alkotott.
Mutatott élő szerepet,
hogyan gyógyít a szeretet.

Az ember halálra ítélte,
bármily csoda volt ittléte,
nem igazán ismerte fel,
hiába annyi égi jel,
nem akart nyomába lépni,
folyton szeretettel élni.

Mindig akadt egy kisebbség,
akik a többséget lesték,
megfigyelték és uralták,
mérgezetté vált a világ.
Hát elpusztult a szeretet,
keresztfáján kiszenvedett.

S miért kellett meghalnia,
hiszen ő az Isten fia?
Igaz, aztán harmadnapon
feltámadott, s élő vagyon.
A Hetek meg egybegyűltek,
s az ember felett törvényt ültek.

Az égi sereg hét vezére
mégsem juthatott döntésre,
bár hárman kijelentették:
vesszen a Föld, s legyen emlék!
Hárman viszont mást akartak,
még egy esélyről szavaltak.

A hetedik mást javasolt,
a tapasztalásról dalolt:
– Menjünk csak le mind a Földre,
olyan földi gúnyát öltve,
s vizsgáljuk az embereket,
maradt-e bennük szeretet!

Így is tettek, le is jöttek,
vizsgálódnak, érdeklődnek,
él-e még az emberekben
szeretetfény a lelkekben?
A Földet így megmenthetjük,
ha egymást jobbá szeretjük!

Aranyosi Ervin © 2026-02-23.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Árnyékban élőkhöz

Aranyosi Ervin: Árnyékban élőkhöz

Ingyenélő? Igen, az szeretnék lenni,
de mégis csak adni, másokért jót tenni!
Értékeset szórni az egész világra,
szép szemeket nyitni kíváncsira, tágra.
Az én szívem – tudd meg – nem sikerre éhes,
hisz a dicstelen pénz sosem volt értékes!
A kincs, a gazdagság sohasem boldogít,
csupán eltunyulni, és önzésre tanít.
És elvakít, többé ne láss értékeset,
s elnyomja az igaz, és szép érzéseket!

De hogyan élhetnénk, egyszerűen, ingyen?
Kint a természetben megvan szinte minden!
A többi pediglen nincs anyagba zárva,
s hozzáférsz, ha szíved ki van nagyra tárva!
Csak látni kéne az igaz valóságot,
pénz nyomorítja el ezt a szép világot,
hogy az Istenünk, az nem ezt teremtette,
ilyenné a sötét sátán fattya tette!
Hitel helyett, ma már hittel kéne élni,
és a tönkretettet ki kéne cserélni!

Míg versenyeztetnek, míg egymáshoz mérnek,
s míg hagyjuk szolgaként, lesz gondunk temérdek.
Míg a pénzhatalom árnyékában élünk,
addig szolgák leszünk és haláltól félünk.
Zsugorik zsarolnak, lopnak és elvesznek,
s addig tehetik ezt, míg szolgáik lesznek,
míg milliárd lélek nem áll végre talpra,
addig csap a hazug folyton az asztalra.
Ameddig az erőt mi tálcán kínáljuk,
addig maradunk mi, az ő rabszolgájuk.

Aranyosi Ervin © 2026-09-25.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Hinni akarok!

Aranyosi Ervin: Hinni akarok!

Hinni akarok önmagamban,
élni a versben és a dalban!
Beköltözni mások szívébe,
simogatva és hozzáérve!
Olykor szemeket nyitogatva,
az elesettnek reményt adva.
Mutatva, hogyan kell szeretni,
egy csepp világot jobbá tenni,
az elesettet felemelni.

Hinni akarok az emberben,
innen van isteni tervem,
hogy elmondjam, egyek vagyunk,
közös szép úton haladunk.
És nem kell egymástól elvenni,
csak adni, boldogabbá tenni,
élvezni együtt ezt a létet,
eloszlatva a rút sötétet,
hogy ne éljünk túl hamar véget!

Hinni akarok a jövőben,
a valós álmokat szövőben!
Hinni az apró csecsemőben,
kiben istenfény árad bőven.
A gyermekben, ki tiszta szívvel,
még őszintén igazat mível.
Kit nem szabad elrontanunk,
hisz ő lehet élő tanunk,
hogy földi emberek vagyunk.

Hinni akarok Istenemben,
hogy enged élni jobban szebben,
hogy újjá teremt egy világot,
hogy élővé tesz boldog álmot.
S megéljük azt, amiért lettünk,
ha már embernek megszülettünk,
megtanuljuk az emberséget,
mit támogat a szép természet,
s a lelkünk többé el nem téved!

Aranyosi Ervin © 2026-09-19.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Gondoljuk újra!

Aranyosi Ervin: Gondoljuk újra!

De jó lenne a világon egyszerűn jót nevetni,
az emberek szeméről, a szemellenzőt levenni!
Tanítani jobban élni, tiszta szívből szeretni,
pénz-bilincset, hazugságot, politikát letenni!

De jó lenne tisztán látni és kiállni magunkért,
s jótállni a jól átgondolt és kimondott szavunkért!
Tanulni a természettől, s megóvni és védeni,
hogy lehessen a világunk újra élő, s édeni!

De jó lenne teremteni és megóvni a hazát,
megélni a józan lélek akaratát, igazát!
Újra élni valóságban, begyógyítva azt, mi fáj,
bárcsak újra visszanyerné kedves arcát a világ!

De jó lenne vidámkodni, emberségesen élni,
holnapunkat teremteni, és semmitől se félni!
Tartalmat adni a létnek, okkal tenni dolgunkat,
bár lehetnénk újra együtt és egymástól boldogabb!

De jó lenne, ha elhinnéd, rajtunk múlik ez csupán,
élhetnénk az életünket a világ szebb oldalán!
Bárcsak hinnénk önmagunkban, hogy ez valóság lehet,
szebbé tenné a világot a jóság, s a szeretet!

Aranyosi Ervin © 2026-08-01.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Csak csodálom világom

Aranyosi Ervin: Csak csodálom világom

Kiálltam a hegytetőre,
onnan néztem a csodát!
Erdőt láttam, füves rétet,
másik hegyet odaát!
Odalenn a folyó kúszott,
fénylőn csillogott vize,
ráfeküdnék habjaira,
s megkérdezném: – Elvisz-e?

Azután egy sast csodáltam,
ahogy az égen repült,
s ugyanúgy száll, mint a lelkem,
s egyre feljebbre került.
Belátta a nagyvilágot,
– tán élelmet keresett –
fű közé, vagy erdő mélyre,
éles szemmel belesett.

Lent a rétre megérkeztek
fejedelmi szarvasok,
jóízűen legelésztek,
széna illata hatott.
Amott felröppent egy fácán,
vajon mi zavarta fel?
Szárnyaival hangoskodott,
mert a csendre nem figyel!

Hisz a csendet rég megtörték,
füttyös, vidám dalnokok,
madárdaltól hangos a táj,
amit zenget száz torok.
Boldog voltam, látom, hallom
a természet száz neszét,
nem uraltam, csak csodáltam
világom természetét.

S mennyi mindent nem láthattam,
mire a szem képtelen,
mennyi apró parány bújt el,
s csendben dacolt én velem.
Mennyi apró építőkő,
a teljesség részei,
ami mesés világunkat
láthatatlan élteti.

Le kellene tán hajolnom,
hogy mind-mind észrevegyem,
távolról nem látom őket,
míg itt vagyok a hegyen.
Elindultam, s utam közben
széjjeltárult a világ,
sokkal többet tapasztalhat,
ki közel megy, aki lát!

Mindig csak egy részt csodálunk,
s nem látjuk a teljeset,
az összes tapasztalása,
így számunkra elveszett.
Elveszünk a részletekben,
így sok minden kimarad,
de amit már felfedeztünk,
az boldog tapasztalat.

Parányok közt nagyra nőttünk,
és mégis kicsik vagyunk,
egy világot alakítva,
úgy hisszük, hogy haladunk.
Mily kevés a megismerés,
s milyen sokat rombolunk,
s tévedés, hogy e világnak
az urai mi vagyunk

Részei vagyunk a létnek,
s együtt élni kellene,
s nem rokkanna anyaföldünk
a „fejlődésbe” bele!
Ha csodálnánk minden lényét,
működését értenénk,
hogy teremtőnk miért tette
őket vajon épp elénk?

Csak csodálom a világom,
ellene én nem teszek,
természetet óvó, védő,
s elfogadó lény leszek!
Megtanulok együtt élni,
s élvezni az életet!
Nem pusztítok, nem rombolok,
inkább szívvel éltetek!

Aranyosi Ervin © 2026-06-09.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Legyen a szeretet népe a magyar!

Aranyosi Ervin: Legyen a szeretet népe a magyar!

Talán a szeretet segíthetne rajtunk,
erre épülhetne egész társadalmunk!
Szívvel, szeretettel össze kéne fognunk,
együtt megpróbálni nemzetet alkotnunk!

A megosztottságot félre kéne tenni,
független és szabad magyar néppé lenni,
kiket a közös cél éltet, meghatároz,
s idegen hatalom nem láncol magához!

Fel kéne ismernünk, mi is az igazság,
mi is az álságos, fondorlatos gazság!
Saját országunkban, nemzetként működve,
szív-szeretet-fényben folyton megfürödve.

Talán, ha egymásért tennénk már a dolgunk,
rájönnénk hogyan kell együtt boldogulnunk!
Hiszen, ha így tennénk, a csodás természet
oldalunkra állva teremtene szépet.

Csak lelkünkből kéne igaz szívvel adni,
s megtanulni együtt, jó úton haladni!
Minden egyéb dolog megjönne magától,
s Kánaán lehetne szép magyar hazánkból!

Aranyosi Ervin © 2026-05-22.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Kiköltöznék…

Aranyosi Ervin: Kiköltöznék…

Kiköltöznék a világból,
ki az élő természetbe,
mert itt szenved csak a lélek,
s mint motolla jár az elme.
Kiutat keres a mából,
s a holnapban nem találja,
múltban meg nem képes élni,
az az életnek halála.

Technikára, tudományra,
hazugságra épül minden,
s az az élet zsákutcája,
ahonnan már kiút sincsen.
Politika, kamat, hitel,
műanyag és egyéb mérgek,
alakítják a világot,
amiből már rég nem kérek.

Pénzre épült ez a világ,
s lassan kihúzzák alólunk,
digitális rabszolgaként
élünk, s mégsem morgolódunk.
Hazugsággal tömik fejünk,
mely ellen a lelkem lázad,
legyilkolják nemzetünket,
elveszejtik szép hazánkat.

Alvók között ébren lenni,
s mögé látni a dolgoknak
fáj, mert lassan nincs mit tenni,
az a kérdés, lesz-e holnap?
Úgy elmennék remetének,
tán az erdő befogadna,
a még élő szép természet,
lelkemnek is reményt adna.

Erdő mellett, falu szélén
még élhetném a világom,
tán még engedné az élet,
hogy legyen kis szabadságom.
Megnyugodhatna a lelkem,
napközben elbogarásznék,
erdő mélyén élő csendben,
önmagamra rátalálnék!

Aranyosi Ervin © 2026-04-27.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A világ nem minket szolgál

Aranyosi Ervin: A világ nem minket szolgál

Egy kihaló állatfajjal több,
vagy éppen kevesebb?
Mit számít, ha nem életre
tanítod szép gyermeked?

Mit számít, ha okos eszköz,
és robot fejünkre nő?
Kipusztítjuk világunkat,
mert a siker a menő!

Romboljuk a természetet,
sorra eltűnnek a fák,
műanyagba fullad bele
a lebomló nagyvilág!

Mások oldják meg gondodat,
mert ez sulykolták beléd,
az jó neked, ha azonnal,
s készen teszik le eléd.

Nem terhel a felelősség,
nincs is döntésed neked,
műsorokkal irányítják,
tévén át az életed!

Az adás a szemed vonzza,
orrodnál fogva vezet,
lassan kihal világodból
az alkotó képzelet.

Mit őseid tudtak régen,
azt már rég nem ismered,
technikára vagy rákötve,
az tölti meg a fejed.

Kihal egykor szép világod,
aztán te következel,
mesterséges lép helyedre,
s csak egy mérföldkő leszel.

A világ nem téged szolgál,
s a félelmed egyre nő,
nemzedéked mélybe hull,
mint taigetoszi csecsemő.

Megvárod a világ végét,
vagy felnyitod szemedet,
s átveszed az irányítást,
és győzhet a szeretet?

A világ nem minket szolgál,
szolgái mi ne legyünk!
Vagy új világot teremtünk,
vagy örökre eltűnünk!

Aranyosi Ervin © 2026-01-21.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Téli vendégek

Aranyosi Ervin: Téli vendégek

Az erdei állatoknak
nehéz most az élete,
nem rakja a tányérjukat
a természet még tele!

Az ember tehet csak értük,
aki szívvel megetet,
akinek a szíve képes
árasztani meleget.

Etetőkbe hadd kerüljön
pár egyszerű eledel,
amitől az éhes állat,
túlélő készletre lel.

Magvak, gyümölcs, faggyú lehet
ami éhet csillapít,
mely belülről melegíti
erdő-mező vadjait.

Szikrázik a hó a tájon,
szívet szorít a hideg,
pár apróság, szívből adva,
a holnapot menti meg.

Aranyosi Ervin © 2026-01-17.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Újévi vágyakozás

Aranyosi Ervin: Újévi vágyakozás

Bárcsak megváltozna e naptól a világ,
és egy boldog korszak köszöntene miránk!
Eltűnne a gonosz, az önző, a Földről,
szeretet áradna a most eljövőből!

Bárcsak a szeretet költözne a szívbe,
a jóság, s igazság léphetne ma színre!
Az emberek mától egymásért tennének,
békében megférő lényekké lennének!

Bárcsak megváltozna egy mély lélegzettel,
bár együtt kívánná mától minden ember!
Önző viták nélkül, holnapot teremtve,
és az emberiség földi Mennybe menne!

Bárcsak megszűnhetne az „enyém és tiéd”
az életről szólna az igaz, földi lét!
Beérné mindenki azzal csak, ami van,
s nem vágyna máséra önzőn, vagy naivan.

Bárcsak mindenkinek jutna végre elég,
s nem várnánk el soha, hogy más tegye elénk!
Mindenki kivenné részét teremtésből,
s jutna is egyformán mindnek az egészből.

Bárcsak a félelem eltűnne örökre,
s nem a haszonszerzés tenne minket tönkre!
Rájönnénk emberek, hogy testvérek vagyunk,
s attól válunk többé, ha másoknak adunk!

Bárcsak az önzésünk mind eloldalogna,
lelkünk szeretete folyton kiragyogna!
Változna a célunk, nem egymásból élnénk,
gondolatainkat szépen kicserélnénk!

Bárcsak több figyelmet adhatnánk egymásnak,
s nem bántana lelket a magány, a bánat!
Nem vennénk el mástól, nem zsákmányolnánk ki,
inkább minden élőt boldoggá kell tenni!

Bárcsak napi munkánk örömet okozna,
és a világunkba napi csodát hozna!
Szívünket jó érzés, hála fürösztené,
s testünk egészséges érzéssel töltené!

Bárcsak munka után jutna pihenésre,
s napi csodáinkat könnyen vennénk észre!
Eltűnne hatalom, nem lenne szolgaság,
hiszen testvérekből épülne a világ.

Bárcsak a tudomány levetné köpenyét,
s a való világot vetítené elénk.
Eldobná a gőgjét, s értelemre lelne,
s nem a nyerészkedőt szolgálná ki egyre!

Bárcsak kezet mosna a lét forrásában,
s nem tudományt látnánk, önző technikában!
Nem zsákmányolna ki bennünket a munka,
létező közösből mindenkinek jutna!

Bárcsak minden fegyver eltűnne a Földről,
s gondoskodnánk mindig, minden éhezőről!
Egészséget adnánk, megélt emberséget,
s újra virulhatna az éltető természet!

Bárcsak a mosolyunk egyformán ragyogna,
s ráadnánk a ma még szomorú arcokra!
Jókedv és nevetés gyógyítana lelket,
ami teljesebbé tehetné a testet!

Bárcsak rálelnénk a kijelölt utunkra,
s nem Úrként gondolnánk a mi Jézusunkra!
Ki a szeretetét nem könyvekbe írta,
hanem szívjóságát megmutatni bírta!

Bárcsak szeretete lenne csak a törvény,
mások szívét akkor össze sose törnénk!
Szeretnénk társunkat, úgy mint önmagunkat,
s Teremtőnk kegyelme, mint érző szavunk hat!

Bárcsak elfogadnánk Isten ajándékát,
hiszen a gyermeke mutatta a példát!
És ha elfogadnánk, hogy mind azok vagyunk,
a jólét teremne, mikor szívből adunk!

Bárcsak szokásunkká válna, jól szeretni,
minden testvért, társat boldogabbá tenni!
Bár ne lenne vallás, mely falakat emel,
s önző politika, mely megosztón terel.

Bárcsak a gazdaság eltűnne a Földről,
s mi gondoskodhatnánk, minden éhezőről!
Nem válna eszközzé egyetlen lélek sem,
s nem lenne értéke többé a pénznek sem!

Bárcsak jövőt adnánk utódok kezébe,
hogy egy mesés élet járhasson fejében!
Az idős, bölcs lelkek mutatnák az utat,
mely után a lélek oly szomjasan kutat.

Bárcsak a nyugalom költözne mibelénk,
a világ szépsége tárulhatna elénk!
Egészséges testben, a jót tapasztalnánk,
közös-s-égben élnénk, semmit sem uralnánk!

Bárcsak a birtoklás ne lenne már célunk!
Nem kellene többé, túlélni tanulnunk!
Elég lenne csupán minden jót megélni,
s nem kellene többé semmitől sem félni!

Bárcsak eltűnne a földi élet pokla,
s nem gondolnánk többé nehezebb napokra!
Vigyáznánk egymásra, és jó Földanyánkra,
s lelkünk az úgy vágyott létre rátalálna!

Bárcsak rájönnénk, hogy ez a világ itt volt,
amit a hatalom előlünk eltitkolt.
Csak mi nem mertünk még jó emberré válni,
szeretet útjára együtt rátalálni!

Aranyosi Ervin © 2026-01-01.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva