Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: Ha elment a kedves…


Aranyosi Ervin: Ha elment a kedves…

Ki szívedben él, nem lehet halott,
mert látod nyomát itt is, meg amott.
Őt képtelenség kiszakítani,
és hangját véled olykor hallani!
És arca álmaidban feldereng,
aztán a lelked némán elmereng…
Majd őrzi kincsként, bár múlik az idő,
és fáj, hogy meg nem ismételhető.
Hisz olyan nem lesz többé a világ,
de odaát fog addig várni rád,
míg léted súlyát te is leteszed,
s az öröklétbe is majd követed!

Ő élő marad, míg csak benned él,
és szeretete végig elkísér!
A lelked mélyén beszélhetsz vele,
ezért nem hal a te lelked bele.
A szerető szív soha nem felejt,
a szem, mely látta, fájó könnyet ejt!
Pár kedves emlék reád mosolyog,
s ha rágondolsz, ne szégyelld mosolyod!
Hiszen szerette, arcod dísze volt,
s az övé is a szívedig hatolt.
Mert mosolygott, és szívből nevetett,
és boldog volt, mert veled lehetett!

Ne szégyelld hát, ha fáj érte szíved,
ha életed most teherként viszed,
ha szíved húzza mélybe fájdalom,
mert nincs melletted minden hajnalon.
Engedd, hogy rád hulljon most a gyász,
de tudd, hogy fentről figyel és vigyáz!
Érzi és látja szép érzéseid,
és gyöngyként hordja fájó könnyeid.
Most is árad feléd a szeretet,
és sok jó érzést küld le teneked.
Még álmaidban meg-meglátogat,
s gyógyít, hogy szíved ne fájjon sokat!

Aranyosi Ervin © 2024.04.16.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Sétálunk


Aranyosi Ervin: Sétálunk

Így sétálunk minden reggel,
Anyu, az öt kisgyerekkel.
Anyu persze bajba jutna,
ha az öt mind szerte futna.
A közlekedés nem játék,
bár a póráz szép ajándék,
mi az úton jól vigyázunk,
itt csak megyünk, otthon játszunk!

Aranyosi Ervin © 2023-05-10.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva!

By

Aranyosi Ervin: Vízi mentés


Aranyosi Ervin: Vízi mentés

Szegénykém, hát vízbe estél?
Ne kapálózz, majd kiveszlek!
Vigyázok, hogy meg ne fulladj,
a puha szőnyegre teszlek.
Én sem szeretem a vizet,
attól minden széjjelázik,
aztán jön egy röpke szellő,
s ki nem vigyáz, jól megfázik!
Ne kapálózz, ne menekülj,
nyugi, most nem vagyok éhes,
de a felzaklatott lelked,
megnyugtatni esedékes!
Mesterséges légzést nem kapsz,
de köpd csak ki a sok vizet,
tartsd meg a sok halpénzedet,
mentésért majd gazdám fizet!

Aranyosi Ervin © 2023-03-16.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva!

By

Aranyosi Ervin: Áldás vagy rám, drága, jó anyám!


Aranyosi Ervin: Áldás vagy rám, drága, jó anyám!

Te vagy aki megtanított szép szóval beszélni,
megmutattad, hogy hogyan kell tiszta szívvel élni.
Te játszottál álmaimban visszatérő angyalt,
Te voltál, ki ha földre estem, mindig megvigasztalt.

Te aggódtál értem, mikor magas volt a lázam,
te mutattad, hogy a világ Istentől nyert házam.
Te etettél ha éheztem, rossztól, széltől védtél,
életemen szeretettel keresztül kísértél.

Refrén:
Áldás vagy rám,
drága, jó anyám,
Köszönöm, hogy szebbé tetted, ami várt reám.
Áldás vagy rám,
kedves, jó anyám,
köszönöm, hogy felneveltél, s vigyáztál reám.

Hálás vagyok minden jóért, mit tőled kaptam egyszer,
drága angyal, nem hittem, hogy egyszer megöregszel.
Könnyű nekem jól szeretni, hisz tőled tanultam,
Szebbé tetted napjaimat, általad van múltam.

Életemnek része vagy, hisz általad születtem,
köszönöm a fáradságod, s hogy ilyenné lettem.
Hála járja át szívemet, így élem világom,
általad vált lehetővé minden kedves álmom.

Refrén:
Áldás vagy rám,
drága, jó anyám,
Köszönöm, hogy szebbé tetted, ami várt reám.
Áldás vagy rám,
kedves, jó anyám,
köszönöm, hogy felneveltél, s vigyáztál reám.

Aranyosi Ervin © 2018-04-25.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Ébresztő-kutya


Aranyosi Ervin: Ébresztő-kutya

Mától nem kell se ébresztőóra,
s nem kell kelned korán, kakasszóra!
Az ébresztőd mától én leszek!
Hogy felébredj mindent megteszek.
Hátadról a takarót lehúzom,
füled mellett majd addig vaú-zom,
míg ki nem nyitod két, drága szemed,
míg kiskutyádat észre nem veszed.
Az időt az éhségemmel mérem,
s ha felébredsz, akkor már remélem,
megeteted kedvenc kiskutyád,
aki éjjel vigyázott reád!

Aranyosi Ervin © 2017-08-06.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Látod, anya…

Látod anyaAranyosi Ervin: Látod, anya…

Látod, anya gondoskodó,
vigyáz mindig rájuk.
Tiszta legyen arcuk, kezük,
s persze a ruhájuk.

Szeretettel megeteti,
megitatja őket.
Mesét mesél, amiből mind
új álmokat szőhet.

Legyenek jól betakarva,
álmodjanak szépet.
Alakítja világukat,
ő ad jövőképet.

Megtanítja beszélni is
– Ő ad anyanyelvet,
s érezhetik a belőle
áradó figyelmet.

Ha betegek, gyógyítgatja,
és aggódik értük,
ne mondják hát az anyunak,
hogy: – mi nem is kértük!

Mert egy anya nem is várja,
csak végzi a dolgát,
és amikor nem vagy vele,
akkor is gondol rád.

Mert te adsz az életének,
szerető értelmet.
Ezért legyél, ameddig él,
nagyon hálás gyermek!

Aranyosi Ervin © 2016-04-30.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Anyu, de jó!

anyu de jó
Aranyosi Ervin: Anyu, de jó!

Anyu, de jó hozzád bújni!
Nincs jobb a világon!
Karjaid közt megtalálom
nyugodt biztonságom.

Közeledben átmelegszem,
szereteted árad!
Nincs a Földön szeretőbb lény,
s kedvesebb te nálad.

Tudod, Anyu, csoda történt:
– belőled születtem.
Rólad vettem példát,
mikor ily gyönyörű lettem.

Örülök, hogy Te tanítasz
élni és szeretni!
Tőled tudom, az a dolgom:
– boldoggá kell lenni!

Anyu, jöttem hozzád bújni,
köszöntelek téged:
– általad lett csodálatos,
e rejtelmes élet.

Köszönöm, hogy Te vagy nekem,
s megtanítasz élni,
amíg karod vigyáz reám,
sose fogok félni!

Aranyosi Ervin © 2015-04-30.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Van egy jó barátom


Aranyosi Ervin: Van egy jó barátom

Van nekem egy jó barátom,
aki vigyáz énreám.
Együtt játszunk, s együtt alszunk,
minden egyes délután.
Rossz szándékkal közeledni,
hozzánk, biz’, nem is lehet.
A szívünkbe a belépő,
megértés és szeretet!

Aranyosi Ervin © 2014-09-12.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Van nekem egy őrangyalom

Van nekem egy őrangyalom,
álmomban is vigyáz rám.
Odafigyel, figyelmeztet,
rám szól, ha elhibáznám
lépteimet, tetteimet,
– s akarja, hogy jó legyek!
Megmutatja mit, hogyan kell,
hogy jó példát, hogy vegyek.

Van nekem egy őrangyalom,
türelme nagy, el nem hagy,
csodálom a kitartását,
hogy ilyennek elfogad.
Nem könnyű a feladata,
de tudom, nagyon szeret,
ő a legjobb a világon,
óvja, védi lelkemet!

Aranyosi Ervin © 2013-08-05.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Az őrangyal siráma


Aranyosi Ervin: Az őrangyal siráma

Te jó Isten, milyen meló
egy ilyenre vigyázni!
A két füle is ketté áll,
jó hogy nem kezd i-ázni!
Állandóan csetlik-botlik,
veszélyben az élete.
Ha nem lennék szolgálatban,
mit nem tennék én vele…

Aranyosi Ervin © 2013-05-31
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva