Aranyosi Ervin: Lesújtó látomás


Aranyosi Ervin: Lesújtó látomás

Ott lenn a mélyben csend honol,
örök álom legyőzte tán?
A hét vezér még kóborol,
vonul ősei nyomdokán.
Mert visszavár az ősi rög,
és sok itt hagyott népcsoport,
de lelkük mégis nyögve nyög,
látják a népre váró kórt.

Nem gyilkos ellen győzi le,
nem veszít el döntő csatát,
csupán csak elfogy szép hite,
s hagyja veszni az őshazát.
Nem csak betegség tizedel,
mert erős itt a nép fia,
csak árulók közt vezekel,
s hazát kéne feladnia.

De tűr a nép! Tán tűrni kell!
Cipelni mázsás terheket,
s hiszi bűnéért vezekel,
s felállni többé nem lehet?
Miért volt hát megannyi kín,
miért nemzetnyi szenvedés?
Nyüvek rágnak ős csontjain,
és hős sincs már, vagy csak kevés?

Isten is más oldalra állt,
s az egykék népe most kihal,
míg mások jele zöldre vált,
csak integet karjaival.
Talán egy nemzet süllyed el,
vagy lent keresi őseit?
Nincs vezető ki útra lel,
s az Isten is máshol lakik?

És bandukol a hét vezér,
hazátlan már és néptelen,
a történet végére ér,
s a mélybe zuhan a jelen.
Csak néma csend, örök sötét,
hát ennyi volt, nincs már tovább?
Végig járta fájón körét,
s nem vár holnapot, új csodát!

Aranyosi Ervin © 2020-08-11.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva