Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

aug
25

By

Aranyosi Ervin: Végtelen szabad vagyok

Category: Szabadság, haza, történelem, kultúra, táj Tags: , , , , , , , , , , 2 hozzászólás


Aranyosi Ervin: Végtelen szabad vagyok

Mit akarsz tőlem? Nincsen semmim!
Hát vedd csak el, tiéd lehet!
Semmiből építs fellegvárat,
s legyen csak abból több neked!
Mit érdekel, ha pénzben dúskálsz,
s közben napodat mérgezed.
Tiéd a világ gazdagsága,
enyém az élő képzelet!

Leigázhatsz, börtönbe zárhatsz,
s amim van, úgyis megmarad!
Nem tudod kalitkába zárni,
a bennem élő madarat.
Képzeletem az égben szárnyal,
övé a fénylő végtelen,
s ha akarom, hát visz magával,
bárhová elrepül velem.

Mit ér a te nagy gazdagságod,
a sok vagyon, a drága kincs?
Önző lelkeddel meg nem látod,
hogy az a legnagyobb bilincs!
A szívedet fagyasztja jéggé,
míg én bennem a Nap ragyog,
önmagad börtönödbe zártad,
s én végtelen szabad vagyok!

Aranyosi Ervin © 2022-08-25.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva!

jan
30

By

Aranyosi Ervin: Magyarnak születtem

Category: Szabadság, haza, történelem, kultúra, táj Tags: , , , , , , , , , , , 4 hozzászólás


Aranyosi Ervin: Magyarnak születtem

Én itt, és magyarnak születtem,
ez az ország az én hazám!
Síkságát, napsütötte dombját,
sok jó elődöm hagyta rám!
Mindezt még védi ősi törvény,
s ma mégis rablók, árulók,
minden rögöt uralni vágynak,
s egy megtűrt nép tagja vagyok!
Egy régi, ősi, büszke népé,
mely összetartott, s osztozott,
s őrizte Isten adományát,
mely rá dicső múltat hozott!

Én itt, és magyarnak születtem,
de lelkem bilincset visel,
idegen szórja kincseinket,
tolvaj, enyves kezeivel.
S a magyar régen elfeledte
szeretett népét, Istenét,
s vele elveszti szép hazáját,
összetartó természetét.
Árpádnak népe igába hajtva,
s felette mások döntenek,
elveszett rég a nép hatalma,
s lelkünkre epét öntenek.

Én itt, és magyarnak születtem,
édes hazámért lázadok,
népünkre hazug álmot hoztak,
vérzivataros századok.
Mások írták történetünket,
nem áldjuk, s tudjuk Istenünk,
más Istent tettek a nyakunkra,
a magyaroké nincs velünk!
A más isten, maga az ördög,
s a nemzetünk fogy, elkopik,
árulók szolgálják a sátánt,
s a nép csak nyög, s szomorkodik.

Én itt, és magyarnak születtem,
s ébreszteném a népemet,
nincs választás, hiszen megosztva,
egy nemzet teljes nem lehet!
Ébredned kell magyar testvérem,
hét vezér vére összeköt,
ne rettegj folyton túlerőtől,
ne hajolj meg a gaz előtt!
Ha élni akarsz a hazádban,
s nem csak tengetni életed,
hinned kell ősök igazában,
mert ez ősi jussod neked!

Mi itt, és magyarnak születtünk,
és mind-mind egy vérből vagyunk,
a teremtőnk példáján lettünk,
s a Földön szép nyomot hagyunk!
Hát áldd meg Isten nemzetünket,
és kell, hogy végre megsegíts,
add hát vissza régi hitünket
és elénk szép jövőt vetíts!
Emeld fel néped méltó helyre,
adj élő célt, megélhetőt,
hogy végre, újra összefogjon,
adj hát hozzá elég erőt!

Mi itt, és magyarnak születtünk,
s él még a magyar Istene,
hadd dobbanjon együtt a szívünk,
kísérje azt magyar zene!
Hegyek, folyók, alföldi tájak,
magyar falvak és emberek,
segítsetek, hogy azzá váljak,
egy hős nemzet vére legyek!
Tisztuljon végre meg az ország,
ne marjon féreg foga már,
tegyük e hont ma ismét naggyá,
hol ránk e Menny otthona vár!

Aranyosi Ervin © 2022.01.30.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

márc
1

By

Aranyosi Ervin: Elszáll a zord idő…

Category: Mindennapok, élet, gyász, remény, hit Tags: , , , , , , , , , , , , Leave a Comment


Aranyosi Ervin: Elszáll a zord idő…

Elszáll a zord idő felettünk,
lába nyomát megőrzi arcunk.
De vajon tőle jobbá lettünk?
Értelmes célt szolgált a harcunk?

A küzdelemnek volt értelme?
Igazol gazdagság, siker?
Agyalt az ész, a bűvös elme,
s meneteltünk, hisz menni kell!

Túlélni, ez lenne a célunk?
Utódnak adni életet?
Csatáink végén elalélunk,
s várjuk a végső, szép telet!

Aztán majd próbálkozzon más is,
hogyan lehetne szebb világ?
Ám ma minden válasz banális,
kérdés teremthet szebb vitát?

Ha minden csak nélkülünk zajlik,
ha rólunk mások döntenek.
Az életünk csak eliramlik,
s nem jönnek nyarak, csak telek.

Robotként élve életünket,
a lelkünk kiszolgáltatott.
Ketrecbe zártuk szép lelkünket,
s úgy élünk, mint az állatok.

Más mondja meg, hogyan kell élnünk,
s terelgetnek jó pásztorok.
Mutatják mért, s mitől kell félnünk,
s erre a lényünk rászokott.

Magunktól tán már nem is tudjuk,
mi lenne végül jó nekünk.
Szokott kis köreinket futjuk,
és kalitkánkban szenvedünk.

De hiába nyitott az ajtónk,
mert kirepülni nem tudunk.
Hitünk maga a végrehajtónk,
s ezért hát többre nem jutunk.

Nem kell őrizni! Rút szabályok
bilincselik a lelkeket,
s szemünk vakítja hazug hályog,
átnézni rajta nem lehet.

Az embereknek nagy csoportja
hiszi, hogy így kell lennie.
A rabláncát még büszkén hordja,
nem volt és nem lesz semmije.

Egy egész élet elszállt felette,
s alig volt boldog pár napot.
Rabszolgák bús kenyerét ette,
s beérte azzal, mit kapott.

Hát ennyi lenne csak az élet?
Munka, betegség és halál.
Hát erre születik a lélek?
Értelmet ebben hogy talál?

Születni, lenni és meghalni,
csak ennyi lenne? Nem hiszem!
De minden kincsemet uralni
nem tudom. El sem viszem!

Elszáll időnk és mit tanultunk,
volt értelme, hogy itt vagyunk?
Vagy csak a végtelenbe hulltunk,
s maradandót nem is hagyunk.

Elszáll a zord idő felettünk,
s mit tennünk kellett, megmaradt.
Keveset éltünk és szerettünk,
s azt hittünk, a lelkünk szabad!

Aranyosi Ervin © 2019-03-01.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

 

nov
3

By

Aranyosi Ervin: Reménye vesztett szerelem

Category: Érzelmek, szeretet, magány, boldogság, vágyakozás Tags: , , , , , , , 2 hozzászólás

reménytelen szerelem
Aranyosi Ervin: Reménye vesztett szerelem

Rólad szól minden a világban, minden mi el nem érhető.
Csillámló csermely csobogása, völgy fölé nyúló hegytető.
Szárnyaló sólyom lebegése, lelkemben kélő gondolat,
mikor a kéz nem ér el mégse, s a szó, csak bennem ott marad.
A csoda, amely csupán csak álom, és minden éjjel feldereng,
aztán napközben nem találom, s hiába vágyom, – nem lehet!
Csillag vagy nékem fenn az égen, s nekem ragyogsz ott, jól tudom,
s nyújtom kezem – téged elérjen – de elveszítlek félúton.

A remény olyan akár a lépcső, mely hozzád visz az égbe fel,
s a nap végén – tudom már késő – ma már nem érlek mégsem el!
Ám minden nappal újra kezdem, s ezt nem veheti senki el,
megfürdöm szép tekintetedben, s nekivágok, mert menni kell!
Küzdök érted, de el nem érlek, az élet játszik csak velünk,
a remény mégis újra éled, mert találkoznunk kell nekünk!
Előbb én voltam megkötözve. Házasság rabja voltam én.
Lelkem bilincsben hánykolódott, ezért hát vak volt a remény.

Mikor már végre szabadultam, te tetted rabbá lelkedet,
s hiába vágy, vagy csalfa ábránd, közös utunk mégsem lehet!
Szerelmünk így nem érhet véget! Nem porlad el, lángol tovább!
Legyőznék időt, messzeséget, bárcsak teremthetnék csodát!
Szívem, bár szinte belerokkan, szerelmem mégis élteti,
elsüllyed néma fájdalomban, de mindhiába: – Kell neki!
A boldogság elérhetetlen, hitem mégis éltet tovább,
nincs olyan pontja életemnek, ahol ne lelnék újra rád!

Mélységes fájdalomban élek, s hiszem, hogy egyszer véget ér,
mert szerelmem feladni félek, veled mindenem veszteném!
Mi marad röpke életemből, ha nem gondolhatok reád?
Járom utam, vakon, merengve, s várok, míg szemem újra lát.
Találkozunk a végtelenben, hiszem majd így lesz, érzem én,
talán a fátyol majd lelebben, szerelmünk boldog kezdetén.
Csak a remény, mi táplál engem, mely boldogsággal hiteget,
addig is őrzöm álmaimban elérhetetlen szívedet.

Aranyosi Ervin © 2016-10-11.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

dec
18

By

Aranyosi Ervin: Fiatal, vagy öreg?

Category: Mindennapok, élet, gyász, remény, hit Tags: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , 1 Comment


Aranyosi Ervin: Fiatal, vagy öreg?

Az ifjúság mércéje
sosem az életkor.
Szellem és a lélek,
mely benned össze forr.
Akarat, elszántság,
és képzelőerő,
érzelmek tisztasága
szívedből tör elő.

Vágysz-e újabb kalandra?
S ha kell, legyőzöd-e
a lustaság igáját,
s erővel győzöd-e?
Hogy megvívd újabb harcod,
kiállj eszméidért,
mely nem hajlott igába,
mi szebb jövőt ígért?

Ha évek múlásával
arcodra ránc kerül,
lángoló ifjúságod
lobog-e legbelül?
Vagy lelked simaságát
borítja korod ránca,
szellemed csuklójára
került bilincse-lánca?

Kétség, ha felmerül,
– mit okoznak a gondok,
reménytelen, hitetlen,
tehetetlen bolondok,
kik holtan menetelnek,
lelkük tiporva porba.
Öreggé vénült szívvel
a földi pokolba.

Nem számít mennyi éves,
az ember fiatal.
Ki felnéz a csillagokra
és repülni akar.
Ki minden egyes éjen,
kalandot álmodik,
s a szépséges világra
rácsodálkozik.

Nem fél a kockázattól,
és gondolkodni mer,
bízik a holnapjában,
hogy eljön a siker.
Naponta megcsodálja,
mit addig alkotott,
s megújuló reménnyel
vár minden új napot.

Oly friss az ifjúságod,
amint reményeid,
ahogy öreggé tesznek
rút kétségeid.
Ha hited hajtja vágyad,
szemedbe fény kerül.
Lelkednek csillogása
tekintetedben ül.

Oly ifjú most a lelked,
akár az Önbizalmad!
Korod súlyát, ha érzed,
az csak félelmet adhat.
Fiatal minden álmod,
s Öreg a csüggedésed!
Ifjú szíved és lelked,
ha a szépséget érzed.

Tiéd öröm, s merészség,
a büszkeség, s a nagyság,
az emberség, s e föld is,
a végtelen szabadság.
Amíg bent fiatal vagy,
bármi tiéd lehet,
s elvenni tőled mindezt,
sehogyan nem lehet.

Tudd, csak akkor öregszel,
ha lelked szárnyait,
földhöz bilincselik
a csalódásaid.
Ha szomorú szemekkel,
lesed a nagy világot,
s úgy teszel, mint vak árva
ki szépet sohase látott.

Aranyosi Ervin © 2009-12-18.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva