Aranyosi Ervin: Sose hagyd el magad!

Aranyosi Ervin: Sose hagyd el magad!

Hej, de sokan sírnak, hogy megöregedtek,
hogy nehezen mozgók, fáradtabbak lettek.
Pedig ez nagy dolog, hosszú létet élni,
sok régi kalandot, újakra cserélni.
Persze, az embernek, gyakran fáj a teste,
nyűgös, lassan jön el számára az este.
Kár, hogy a vágyait hagyja kialudni,
pedig jó lett volna, ennyi mindent tudni!

Csakhogy a figyelem iránya változott,
s amit egykor talán álmokra áldozott,
az most fájdalmakra, testi betegségre,
s hogy az pont attól van, nem is veszi észre.
Hiszen, ha figyelme, a rosszra irányul,
még több rosszat vonzhat, s az élet silányul.
A panaszkodással és a kesergéssel,
fájdalmat, kórságot a szívedbe vésel.

Pedig van már időd magadra figyelni,
bölcsen gondolkodni, új utakra lelni,
csak az öregségért hálásnak kell lenned,
és a régi szikra újra gyúlhat benned.
Hiszen akad olyan, mit még te sem láttál,
amit fiatalon sohasem próbáltál,
Amire az idő, akkor nem volt elég,
mikor csalogatón tették egykor eléd.

Most a régi vágyat le kéne porolni,
írj hát bakancslistát, kezdjed felsorolni,
mi az, amit régen, úgy szerettél volna,
aztán fogj csak neki, valósítsd meg sorban.
A kifogásokat ne keresd, sőt, vesd el,
vágyaidnak sorát soha ne temesd el!
Amíg élsz és mozog a kezed, a lábad,
keress örömöket, teljesítsd be vágyad.

Nyisd, hát ki az ajtót, mi rabbá tett téged,
enged ki rab lelked, vár reád az élet!
Okkal éltél eddig, s nem, hogy beteg legyél,
hanem örülj, szeress, alkoss, csodát tegyél!
Valósítsd meg álmod, vagy segíts másoknak,
kik negatív hittől folyton nyomorognak!
Mutasd meg, hogy lehet örülni, nevetni,
panaszkodó létet magadról levetni.

Sose hagyd el magad, járd az utad végig,
ne félj, hogy a lábad, lekopik majd térdig!
Élvezd az életet, s ne károgj, mint varjak!
– Szélként jöttem ide, hogy nagy port kavarjak!
Hogy, ami nem tetszik, azon én javítsak,
jövő nemzedéket új hitre tanítsak!
A zokszót, a panaszt, a földbe tapossam,
hogy a lelkem vásznát szép, tisztára mossam.

Ami berágódott, meg kell olajozni,
lelked a pokolból vissza kéne hozni!
Rájönni, hogy sírod eddig magad ástad,
esélyt kéne adnod a feltámadásnak!
Hát ne hagyd el magad, mutass másnak példát,
s mire régen vágytál, azt a mában éld át!
Meglátod, ha végre szeretet vezérel,
Isten is támogat, mind a két kezével!

Hiszen mit veszthetnél, ha tennéd a dolgod?
Mi szeretnél lenni, szomorú, vagy boldog?
Nyisd ki azt az ajtót, mit magadra csuktál,
s engedd létrehozni, amit szíved diktál.
Élőn haldokolni többé sohasem kell,
a szép földi létbe élni jön az ember!
Teremts szeretettel, holnap váró vággyal,
gazdagodj az élő, csodaszép világgal.

Aranyosi Ervin © 2020-01-15.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva