Aranyosi Ervin: A csillaglány meséje

Aranyosi Ervin: A csillaglány meséje

Egyszer volt, hol nem volt…
Elmesélem szépen.
Éldegélt egy csillag
fenn a magas égen.
Szép ezüst ruháját,
ezer éve hordta,
a csillagport róla
néha leporolta.

Olyankor szikrát szórt,
csillámlott az égbolt,
s mindenki csodálta,
aki látta. Szép volt!
Ám csak ennyit tudott,
fényesen ragyogni,
de ő többre vágyott,
másba akart fogni…

Zavarta, hogy nappal
fénye sosem látszott!
A Nap ragyogása
fényesebben játszott,
az egész világra
árasztotta fényét,
éltetve a Földnek
minden élő lényét.

Szegény csillag fénye
sosem látszott tőle,
így az éjszakába
menekült előle,
ahol végre látták,
fel tudott ragyogni,
az éj sötétjéből,
Földre mosolyogni.

Aztán eldöntötte,
angyallá fog válni,
angyal képében fog
a Földre leszállni.
Ezüst ruhát öltött,
szárnyakat növesztett,
szeretetet hozó
csodás nagykövet lett!

Minden álmodónak
dalt dúdolt fülébe,
vizsgálta arcukat,
hogy a dala szép-e?
A legtöbbjük arcán
rögtön mosolyt látott,
ez okozott neki
egy kis boldogságot.

A még virrasztókba
szintén lelket lehelt,
vágyakra, imákra
tiszta szívből felelt.
Gyógyított beteget,
pocakfájós babát,
dúdolgatta nekik,
a szeretet dalát.

És a szerelmesek,
hát ők úgy imádták,
hiszen a párjukat
sokkal szebbnek látták!
Mikor a csillaglány
elsétált mellettük,
máris kis glória
lebegett felettük.

Fénytükrén át látták
szerelmesük lelkét,
s benne csodájukat
boldogan meglelték.
S a csillag boldog volt,
hisz örömöt adott,
szerető szívekben
szép nyomokat hagyott.

Aztán, mikor végzett,
visszaszállt az égre.
Szíve megnyugodott,
s boldoggá vált végre.
Nem volt már irigye
a ragyogó Napnak.
Tudta: kik szeretnek,
szeretetet kapnak.

Érezte és hitte,
őt is megszerették,
szolgálatra vágyva
várta hát az estét.
Hogy a Földre szálljon,
szíveket gyógyítson,
hogy egy szebb világba
fénylő kaput nyisson.

Aranyosi Ervin © 2019-02-01.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva