Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: Óvodai ballagásra


Aranyosi Ervin: Óvodai ballagásra

Elbúcsúzom, elballagok,
tudod, már elég nagy vagyok,
kinek elszállt a kis kora,
vár már reám az iskola!

Okos vagyok, tanulni kész,
van már bennem halomnyi ész,
és írok majd, meg olvasok,
úgy, ahogyan már a nagyok!

A számokat megismerem,
s lesznek barátok is velem,
de óvó néni itt marad,
utánam sírni fog sokat!

De jó is volt itt veletek,
ám nem sírok, már nevetek,
mert nagyra nőttem, menni kell,
s nem érem már be ennyivel.

Tanító néni vár reám,
s az új helyem, az iskolám,
ám nem felejtem mennyit ér,
ha sok szép emlék elkísér!

Kíváncsian megyek oda,
az már egy nagyobb óvoda,
nagyobbak járnak már oda,
az iskola, egy kész csoda!

Tovább, már nem maradhatok,
köszönöm azt, mit adtatok!
Őrzöm a szép emlékeket,
s találkozom még veletek!

Aranyosi Ervin © 2024.05.24.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Szabadságra ment a szívem


Aranyosi Ervin: Szabadságra ment a szívem

Szabadságra ment a szívem,
szeretni nem bír tovább,
ellopták a szép szerelmet,
bezárták az iskolát.
Mi lesz velem ezután majd,
szív nélkül nem élhetek,
szabadságra ment a szívem,
s nélküle eltévedek!

Adj esélyt, hogy újra kezdjem,
tanítgasd a szívemet,
jöjjön vissza, bárhol jár is,
legyen boldog itt, veled!
jöjjön vissza, bárhol jár is,
legyen boldog itt, veled!
Hadd írjak még egy dalt hozzád,
kérlek, adj még ihletet!

Kérlek, hozd vissza a szívem,
nélküled én nem vagyok,
kihunyt a Nap is felettem,
éjben csillag sem ragyog!
Hozd vissza a szép szerelmet,
nélküled nem élhetek,
úgy szeretném újra élni
boldogan az életet!

Aranyosi Ervin © 2023-08-01.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Mindig gyerek…


Aranyosi Ervin: Mindig gyerek…

Elmúltam már ennyi, meg annyi,
úgy szeretnék gyermek maradni,
és meg élni a lényeget,
gyűjtve szép emlékeket.
Játszani csak egyre-másra,
nem gondolni elmúlásra,
kiélvezni a jelent,
s belátni a végtelent.

Ábrándozni, felfedezni,
élő tudást megszerezni,
együtt élve, élni hagyni,
s mókás dolgokon kacagni!
Látni a jót és a szépet,
élvezni, hogy szép az élet,
s benne minden csak értem van,
s ettől élnék boldogabban.

Semmit nem kéne el vennem,
együttérzés élne bennem,
tanulnék a természetben,
hogy élhessek vele, szebben!
Oda járnék iskolába,
hova vágyott kiskorában
az, aki még akkor voltam,
s réten, erdőn kóboroltam.

Őszintén és tiszta szívvel,
szomjat oltva forrásvízzel,
csillagokat megcsodálva,
terem-búra alatt állva!
Elmúltam már ennyi, meg ennyi,
úgy szeretnék még gyermek lenni!
Szabadon élni világom,
s tenni azt, amire vágyom!

Aranyosi Ervin © 2023-02-11.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva!

By

Aranyosi Ervin: Kalitkába zárt jövő


Aranyosi Ervin: Kalitkába zárt jövő

Elfeledett érzéseket
ébresztgetek néha fel,
mert ha múlt is, álmodozni,
szebb holnapban hinni kell!
Nem hagyhatjuk mind kihűlni,
mert a lelkünk nem halott!
Nélküled is megtörténik,
csak mással, ha nem vagy ott!

Hisz az álmok varázsolnak,
majd éltre keltenek,
figyeld csak meg, mitől boldog
játék közben egy gyerek!
Mert ő beleéli magát,
s mit elképzel, létezik,
s kik elveszik ezt az élményt,
mi a céljuk, mért teszik?

Mért zsúfolják iskolába,
hol a játék elmarad,
mért zárják be kalitkába
a még szabad madarat?
Mért nem nyitják meg a kaput,
világát ismerje meg!
Mért nem lehet az, pont aki:
– Álmot látó kisgyerek!

Miért fontos csendben ülni,
hol megáll a gondolat,
arra, mért nem tanítják meg,
hogy oldjon meg gondokat?
Egy sémára alakítva,
mind-mind ugyanazt tanul,
fegyelmet és agy-feltöltést,
s mindezt változatlanul.

Nem is tud emberré válni,
sosem lesz egyéniség,
elveszti hozott tudását,
mit el lehet venni még.
Égiekkel kapcsolata
egycsapásra megszűnik,
és egy idegen világban,
harcol, küzd és küszködik.

Másoknál kell jobbá válni?
Ezért kap hát jegyeket?
Versenyezni kell a célért,
összemérni gyereket?
Halat, majmot, madarat,
hogy legszebben melyik repül?
Megalázni, ki másban jó,
s másra képes remekül?

Aztán majd, ha körülnézünk,
a selejt uralkodik,
tehetségtelen celebek
lehetnek csak valakik.
A butaság követendő,
megvezetni így lehet,
sosem tudnak csőbehúzni
gondolkodó gyermeket.

Fejét tömik maszlagokkal,
közben lelke sorvad el,
tudatlanság terjed szerte,
mert a sok rabszolga kell!
Az ember ne gondolkozzon,
csak dolgozzon jó sokat,
s vásárolja fel a gyártott,
bóvlivá tett dolgokat.

A művészet elsilányul,
megvett lesz a tudomány,
csak a bankok trezorjában
gyűlik össze a dohány!
A természet leigázva,
állatok sora kihal,
s a hatalom tovább játszik
kisded játékaival.

Ez csupán egy terepasztal,
bábu minden kisgyerek,
törvény nem véd, s a gyógyszerek
nép pusztító fegyverek.
Marad hát kenyér, s a cirkusz,
s az életnek látszata,
küzd az ember, bízván bízva,
és semmihez nincs szava.

Gyermekkorban megtanulta,
gondját más oldhatja meg,
csak be kell állni a sorba,
ahogyan más emberek.
Vegetál az ember-massza,
s lassan érzi, nincs kiút,
s hiszi, ezt az Isten adta,
vagy véletlen alakult!

Önmagáért tenni sem tud,
mert azt nem tanulta meg,
de naponta használ minden
beletángált képletet…
Pontosabban sosem használ
fizikát, vagy kémiát,
számoláshoz számológép
ad csak matematikát.

Kikerül az egyetemről,
tud számos elméletet,
csak a legfontosabb nincs meg,
hogyan éljen életet.
Dolgozni a munkahelyén,
persze, végül megtanul,
de a bemagolt tudását
kidobhatja hanyagul.

Mi lenne, ha gyermekkortól
életre tanítanánk,
természetet megismerve,
csak tanulva játszanánk?
Logikusan gondolkodva
figyelnénk az életet,
tartalommal töltenénk meg
mind, a gyermekéveket.

Mi lenne, ha gondolkodni
hagynánk még gyermekeink?
Önmagukat kifejezni
belső érzések szerint!
Írni kéne megtanulni
és olvasni rendesen,
és számolni, hogy fejekben
amikor kell, rend legyen.

Megkeresni, a tehetség
melyikükben lakozik,
érdeklődés, mi iránt van,
mikor nagyot álmodik?
Támogatni azt tudással,
ott elvetni a magot,
a tudásszomj adhat ehhez
boldogító alapot.

Talán egyszer megvalósul,
ám ma még utópia,
az igazi megoldásnak
ki kéne tudódnia!
Együtt kéne és egymásért,
tennünk csak a dolgokat,
én hiszem azt, hogy az ember,
így lehetne boldogabb.

Sokat futottunk előre
és a tudás lemaradt,
technokrata társadalom,
öngyilkosságba szalad.
Az ember épp kihaló faj,
s robotokká válhatunk,
közeledik a szakadék,
de most még megállhatunk!

Elméleti ez a vers csak,
s talán csak én látom így,
rajtad múlik, a világban
kire hallgass, kinek higgy!
Bár már nincs szólásszabadság,
gondolkodni még lehet.
Adhatunk-e jövőképet,
mikor adunk életet?

Aranyosi Ervin © 2022.02.03.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Gondolat-ébresztés


Aranyosi Ervin: Gondolat-ébresztés!

Elfeledett érzéseket
ébresztgetek néha fel,
ha elmúlt is, álmodozni,
szebb holnapban hinni kell!
Nem hagyhatjuk mind kihűlni,
mert a lelkünk nem halott,
s nélküled is megtörténhet,
csak mással, ha nem vagy ott!

Hisz az álmok varázsolnak,
majd éltre keltenek,
figyeld csak meg, mitől boldog
játék közben egy gyerek!
Mert ő beleéli magát,
s mit elképzel, létezik,
s kik elveszik ezt az élményt,
mi a céljuk, mért teszik?

Mért zsúfolják iskolába,
hol a játék elmarad,
mért zárják be kiskorában
a még szabad madarat?
Mért nem nyitják meg a kaput,
világát ismerje meg!
Mért nem lehet az, pont aki,
álmot látó kisgyerek!

Miért fontos csendben ülni,
hol megáll a gondolat,
arra mért nem tanítják meg,
hogy oldjon meg gondokat?
Egy sémára alakítva,
mind-mind ugyanazt tanul,
fegyelmet és agy-feltöltést,
s mindezt változatlanul.

Nem is tud emberré válni,
sosem lesz egyéniség,
elveszti hozott tudását,
mit el lehet venni még.
Égiekkel kapcsolata
egy csapásra megszűnik,
és egy idegen világban,
harcol, küzd és küszködik.

Másoknál kell jobbá válni?
Ezért kap hát jegyeket?
Versenyezni kell a célért,
összemérni gyereket.
Halat, majmot, madarat,
hogy legszebben melyik repül?
Megalázni, ki másban jó,
s másra képes remekül?

Aztán majd, ha körülnézünk,
a selejt uralkodik,
tehetségtelen celebek
lehetnek csak valakik.
A butaság követendő,
megvezetni így lehet,
sosem tudnak csőbe húzni
gondolkodó gyermeket.

Fejét tömik maszlagokkal,
közben lelke sorvad el,
tudatlanság terjed szerte,
mert a sok rabszolga kell!
Az ember ne gondolkozzon,
csak dolgozzon jó sokat,
s vásárolja fel a gyártott,
bóvlivá tett dolgokat.

A művészet elsilányul,
megvett lesz a tudomány,
csak a bankok trezorjában
gyűlik össze a dohány!
A természet leigázva,
állatok sora kihal,
s a hatalom tovább játszik
kisded játékaival.

Ez csupán egy terepasztal,
bábu minden kisgyerek,
törvény nem véd, s a gyógyszerek
nép pusztító fegyverek.
Marad hát kenyér, s a cirkusz,
s az életnek látszata,
küzd az ember, bízván bízva,
és semmihez nincs szava.

Gyermekkorban megtanulta,
gondját más oldhatja meg,
csak be kell állni a sorba,
ahogyan más emberek.
Vegetál az ember-massza,
s lassan érzi, nincs kiút,
s hiszi, ezt az Isten adta,
vagy véletlen alakult!

Önmagáért tenni sem tud,
mert azt nem tanulta meg,
de naponta használ minden
beletángált képletet!
Pontosabban sosem használ
fizikát, vagy kémiát,
számoláshoz számológép
ad csak matematikát.

Kikerül az egyetemről,
tud számos elméletet,
csak a legfontosabb nincs meg:
hogyan éljen életet?
Dolgozni a munkahelyén,
persze, végül megtanul,
de a bemagolt tudását
kidobhatja hanyagul.

Mi lenne, ha gyermekkortól
életre tanítanánk,
természetet megismerve,
csak tanulva játszanánk?
Logikusan gondolkodva
figyelnénk az életet,
tartalommal töltenénk meg,
mind a gyermekéveket.

Mi lenne, ha gondolkodni
hagynánk még gyermekeink,
önmagukat kifejezni
belső érzések szerint,
írni kéne megtanulni
és olvasni rendesen,
és számolni, hogy fejekben
amikor kell, rend legyen.

Megkeresni, a tehetség
melyikükben lakozik,
érdeklődés, mi iránt van,
mikor nagyot álmodik?
Támogatni azt tudással,
ott elvetni a magot,
a tudásszomj adhat ehhez
boldogító alapot.

Talán egyszer megvalósul,
ám ma még utópia,
az igazi megoldásnak
ki kéne tudódnia.
Együtt kéne és egymásért,
tennünk csak a dolgokat,
én hiszem azt, hogy az ember,
így lehet majd boldogabb.

Sokat futottunk előre
és a tudás lemaradt,
technokrata társadalom
öngyilkosságba szalad.
Az ember épp kihaló faj,
s robotokká válhatunk,
közeledik a szakadék,
de most még megállhatunk!

Elméleti ez a vers csak,
s talán csak én látom így,
rajtad múlik, a világban
kire hallgass, kinek higgy!
Bár már nincs szólás szabadság,
gondolkodni még lehet.
Adhatunk-e jövőképet,
mikor adunk életet?

Aranyosi Ervin © 2021.09.07.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A halál nem létezik


Aranyosi Ervin: A halál nem létezik

Nincsen halál, nem létezik!
Akik állítják, miért teszik?
Miért jó, hogy ezzel megvezetnek,
gátat szabva az életednek,
ellopva álmot, boldogságot,
sötétre festve a világot?
Csak másik szintre lép a lélek,
de, míg itt él, azt mondja félek,
s nem éli meg a szabadságát,
nem ismeri meg a világát,
a létnek célját nem találja,
csak eljövő halálát várja!

Nincsen pokol és nincsen menny sem,
nem létezik, csak képzeletben!
Ha az ember végre felfogná,
talán a létét nem nyafogná,
nem szenvedné folyvást végig,
mert nem élnek, kik Istent „félik”!
Mert tőle félni nem is kéne,
neki nincs arra igénye,
nem várja el, hogy esdekeljél,
hogy földre önként térdepeljél,
s megalázd magad ő miatta,
az életet nem önzőn adta!

Nincsen neki hatalomvágya,
ő nem vágyik a gazdagságra,
hiszen benne megvan már minden,
hisz ő a mindent teremtő Isten!

Ő nem vár el tetőled semmit,
ha elakadsz, majd tovább lendít,
s eljuttat oda hova vágynál,
ha nem ragadsz le csak a vágynál!
Ha mindig úgy teszed a dolgod,
hogy lelked alkot, s attól boldog,
akkor az élet teljessé tesz,
és a világod végre szép lesz,
általa így boldoggá válhatsz,
s lelkedben megnyugvást találhatsz.

Csak tudnod kell, tanulni jöttél,
egy jó kis szerződést kötöttél,
s a tanulást élvezned kéne,
hisz saját terved eredménye.
Hiszen, mikor Földre születtél,
egy vággyal áldott lélek lettél!

Hogy végül, hogy éred el vágyad,
az út mindegy, csak megcsináljad!
Nem minden terved sikerülhet,
az utad néha nagyot kerülhet.
Néha a járt út járhatatlan,
s az átsegítő láthatatlan,
de ha vár rád, a célt eléred,
és addig nem ér a lét véget,
amíg csak dolgod van a Földön,
s addig a lét nem puszta börtön,
addig nem tudod abbahagyni,
utadon tovább kell haladni!

Vagy elvégzed az iskoládat,
vagy rád egy újabb élet várhat,
ahol majd folytatod, mit kezdtél,
mikor életre szövetkeztél.
Nincsen halál és pokol sincsen,
s mindenben benne, ott az Isten,
az mind maga, amit teremtett,
így találhatsz értelmes rendet.
Poklot, halált nem ő írt néked,
adott működő mindenséget,
s a teremtést mireánk bízta,
s hitte a lelkünk isteni tiszta!

Csakhogy az ember többre vágyott,
pokollá tette a világot,
és mindezért Atyját okolja,
a rosszért az Istent ostromolja.
Hiszi, a poklot Sátán adta,
s ki azt szolgálja Sátánfattya!
Pedig nem más, mint gyarló lélek,
kire visszaszáll az ítélet,
s elszenvedi, amit teremtett,
megélve poklot és a mennyet!

S mert mindig hazudtak neki,
a mások istenét élteti,
és idegen imát mormol,
mit örökölt egy régi korból.
Egy életen át várja sírva,
hogy hátha másképp lett megírva,
hátha ő reá nem talál,
a neki hazudott halál.

Nincsen halál, csak átkelés,
csupán leáll a szívverés,
a test elporlad nincs tovább,
abba hagyjuk az iskolát.
Ha megbuktunk jövünk megint,
egy megálmodott terv szerint,
vagy tán, mert tovább tanulunk,
azért hoz erre az utunk.
Elmegyünk mind és visszatérünk,
tanuljuk azt, hogy mennyit érünk!
Az életünk folyik tovább,
ha kell ezer világon át!

Aranyosi Ervin © 2020-11-02.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Mi a dolga az embernek?


Aranyosi Ervin: Mi a dolga az embernek?

Kis falumban, Budapesten,
egy szép nap a Földre estem,
lepottyantam magas égből,
ám nem tudtam még, mi végből.

Mi a dolga az embernek?
Vannak, akik célra lelnek?
Van, hogy utat keresgélnek?
Van, hogy keseregve élnek?

Amíg utad nem találod,
addig várod a halálod,
addig csak a túlélés hajt,
hogy elkerülj minél több bajt!

Ez lenne az élet célja?
Hogy az ember végig sírja?
Ezért nem kell leszületni,
csak, ha szeretsz feszült lenni.

Én a célom megtaláltam,
sok ember él a hazámban,
szemeiket nyitogatom,
nézzenek ki az ablakon!

Hallgassanak szép szívükre,
legyen vágyuk lelkük tükre,
akarjanak merni, élni!
A haláltól nem kell félni!

Egy iskola az életünk
és amikor ráébredünk,
hogy csupán tanulni jöttünk,
eloszlik a köd fölöttünk.

El kezdünk majd tisztán látni,
egymással is jobban bánni!
Vágyainkat végigvinni,
az életvízéből inni.

Szeretni kell megtanulnunk,
s nem akadály ebben múltunk,
a jövőtől sem kell félni,
mindig csak a mában élni.

Mindőnknek van küldetése,
nincs a sorsunk kőbe vésve.
Gondolattal alakítjuk,
ahogy magunkat tanítjuk.

Ha meglelem küldetésem,
rögtön saját sorsom élem,
onnantól csak rajtam múlik,
létem mily hosszúra nyúlik.

Mert míg engem cél vezérel,
Isten támogat kezével,
megad mindent, mire vágyom,
s én teremtem a világom!

Aranyosi Ervin © 2019-11-15.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Nyughatatlan lélek

Aranyosi Ervin: Nyughatatlan lélek

Aranyosi Ervin: Nyughatatlan lélek

Itt van a vége, nincs tovább,
kijártam minden iskolát.
Megtanultam, mit tudhatok,
hát menekülhetek, futhatok.

Megtanultam, amit lehet,
amit nem látnak az emberek.
Szemeket nyitnék, szíveket,
mutathatnám, mit a szív tehet.

Hiába mindaz, amit tudok,
attól még mennybe nem jutok,
Hisz nem hisznek bennem és semmiben,
ezért a lelkem nem pihen.

Refrén:
Hallgasd, te érted szól a dalom,
ez nem egy forradalom,
de rég nem az a világ,
mit a szemed tükre lát!
Hallgasd, rólad is szól ez a dal,
szárnyakat adni akar,
csak igaz szókat hadar,
megérint álmaival.

Itt állok szótlan, mert nincs tovább,
nem nyitok újabb iskolát,
csak szavaim szórom szerteszét,
nem kenyerem kínos szent beszéd.

Az én igazam nem értheted,
értetlen nézlek, hogy mért teszed?
Ha ugyanúgy élsz, s nem változol,
ha nem lépsz előre, s nem álmodol.

Hiába teszem a dolgomat,
ha nem lesz a világom boldogabb.
Mit is tehetnék még te érted,
ha azt, amit mondok nem érted.

Refrén:
Hallgasd, te érted szól a dalom,
ez nem egy forradalom,
de rég nem az a világ,
mit a szemed tükre lát!
Hallgasd, rólad is szól ez a dal,
szárnyakat adni akar,
csak igaz szókat hadar,
megérint álmaival.

Az ember bevégzi itt korát,
bezárnak majd minden iskolát,
nem él majd többé boldogan,
s nem érzi már hogy dolga van.

Kiáltom még az igazamat,
ébreszteném az igazakat.
Szemeket nyitnék szíveken át,
s kitárnám a világ szép ajtaját.

Az alagút végén egy gyertya ég,
de csonkká olvadt a gyertyavég.
Ha nem érünk oda, míg ég a láng,
sötétbe borulhat a világ.

Refrén2:
Hallgasd, te érted szól a dalom,
én most a jót akarom,
de rég nem az a világ,
lelkünkbe félelem rág!
Hallgasd, rólad is szól ez a dal,
égbe emelni akar,
lelkekbe még belemar,
haldokló álmaival.

Bennem egy nyughatatlan lélek,
csak álmaimban élek,
egy szebb korról mesélek,
és várom, hogy végre jöjjön el!

Aranyosi Ervin © 2019-10-06.
A vers megosztása, másolása, csak a vers előtt a szerző nevével és a vers címével, valamint a versszakok megtartásával együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva
!

By

Aranyosi Ervin: Tanévnyitó

Hartman Anikó rajza

Aranyosi Ervin: Tanévnyitó

Elszállt a nyár. Úgy sajnálom,
de már vár az iskola!
Tanító néni is vár rám,
és a barátnők sora.
Annyi mindent kell mesélnem,
csodásan telt el a nyár…
Igaz, én még nem kívántam:
– az évnyitó jönne már!
Azért, vártam a tanévet,
mert suliban lenni jó,
na meg ott lesz kis szerelmem,
a mindig mókás Jocó!
Aztán persze, egész évben
álmodhatok új nyarat,
ezért készül nagyon lassan
minden házi feladat!

Aranyosi Ervin © 2019-08-28
A vers és a rajz megosztása, másolása,
csak a szerzők nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Úgy szeretnék arcodra…


Aranyosi Ervin: Úgy szeretnék arcodra…

Úgy szeretnék arcodra mosolyt csalni,
s látni, hogy vígan csillog két szemed.
S ha sikerült, szeretném rajta hagyni,
tudva, a létet, végre élvezed.

Képessé váltál hinni száz csodában,
hogy a világot csak szeretni kell!
Mindig tanulsz, akár az iskolában,
és csak a bántót kell feledni el.

Vigyázz hitedre, őrizd meg a mában!
Ne húzzon vissza múltad mocsara!
Engedd a lelked az élet áramában,
mit nem mocskolhat a múlt idő sara.

Élvezd a létet, tegyen gazdagabbá,
hited vízétől válhass szabadabbá!

Aranyosi Ervin © 2019-01-19.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva