Aranyosi Ervin: Apósom emlékére
Aranyosi Ervin: Apósom emlékére
Legnagyobb kincsed adtad énnekem!
Kislányodat. Legyen jobbik felem!
Elvettem én. Mégis tiéd maradt,
s csodálhattad, mint szálló madarat.
Menedéket is adtál nekem,
házadba fogadtál kedvesen,
és rám ruháztad barátságodat,
új apám lettél, ki mindig támogat!
Elfogadtál úgy, ahogy vagyok,
és mikor láttad, hogy nem sokat tudok,
tanítottál, hogy mit hogyan tegyek,
s én igyekeztem, mint felnőtt gyerek.
Kaptál tőlünk fiú unokát,
és úgy érezted, jó e kis család!
Ettől lettél boldog nagyapa,
kire felnézhet a kis unoka!
Sosem voltál utálatos após,
ki öncélúan, csak úgy, harapós!
És meséltél sok szép történetet,
szívünk derült, mert jó volt veletek.
A betegség is végül megtalált,
és elhozta a sosem várt halált.
Csendben mentél el, s én nem is voltam itt,
tudom, a lelked már odaát lakik.
Onnan nézel ránk, a felhők mögül,
s ha jól vagyunk, a lelked is örül.
Ha segítség kell, onnan támogatsz,
amit csak tudsz, a mennyből is megadsz.
A kert, a ház, őrzi kezed nyomát,
és reánk hagytad lelked vagyonát,
s hiszem, lelked még most is támogat,
s mert hiányzol, gondolunk rád sokat!
Aranyosi Ervin © 2023-03-22.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva!
Legutóbbi hozzászólások