Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: Hadd öntsek lelket beléd!


Aranyosi Ervin: Hadd öntsek lelket beléd!

Hadd öntsek lelket most beléd!
Hadd tűzzek jó célt ki eléd!
Mutassak utat, s jó hitet,
amely a célhoz elvihet.

Hadd adjak álmokat neked,
hol valóságod megleled,
hiszen a lelkedből fakad,
érezd hát tőle jól magad!

Dobd le valótlan láncaid,
hisz a valóság ott lakik
ma is a lelked rejtekén,
hadd segítsek meglelni én!

A jóhoz csak egy út vezet,
ha azon jársz, hát élvezed,
másokban csodád megleled
és gazdagodnak majd veled!

Világunk rosszat álmodik,
abban egy másik út lakik,
amely a rossz felé vezet,
mely ámítás, csak képzelet.

Mely nem lát mást csak anyagot,
nem látja, annál több vagyok,
és nem hiszi a lényeget,
nem ismeri az életet.

A választás csak rajtad áll,
ha éled léted, nincs halál!
Csupán akkor, ha haldokolsz,
ha életedért mást okolsz.

Szabad vagy, csak dönteni kell:
téged melyik út érdekel?
Akarsz-e lenni áldozat,
vagy többre tartod önmagad?

Hadd öntsek hát lelket beléd!
Hadd tegyek jobb célt én eléd!
Hited vezesse léptedet,
mert álmaid megélheted!

Aranyosi Ervin © 2021-04-28.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Hálni jár belém a lélek?


Aranyosi Ervin: Hálni jár belém a lélek?

Halódni jár belém a lélek,
pontosan úgy, mint másba is?
Ki napról, napra újra éled,
de bevált megszokásban hisz?
Ne hagyjuk elveszni a lelkünk,
keltsük életre lelkesen,
tegyük szebbé a nagyvilágot,
hogy újra élhető hely legyen!

Én jól tudom, hogy megvezetnek,
s a lelkem mélyén lázadok!
Kiáltanám az embereknek,
ébredjetek fel, lássatok!
Vegyétek észre a valósat,
s ne higgyétek a hazugot,
s ne oltsátok szomjatok ott
hol halál forrása buzog.

Nem halni jár belénk az élet,
hiszen mind életre születünk,
nem csak kitalált a történet,
a lét nem csak történik velünk!
Mert ha kell, van beleszólásunk,
sorsunkhoz lehet több közünk,
ha magunknak nem gödröt ásunk,
hanem élő álmot szövünk!

Az élet szép! S mi mégis,
mégis cipelünk mázsás terheket!
Szeretnénk végre kiélvezni,
letenni hát, mért nem lehet?
Megélni csak a boldogságot,
ízlelgetni egymás szavát,
bejárni szépen, megcsodálva
a szépségekkel telt hazát?

Mért kell a létben meggebedni,
tudva, hogy rabszolgák vagyunk,
és tesszük dolgunk napról napra,
s szemét hegyeket alkotunk.
Íróasztalnál annyi ember
értelmetlen dolgot csinál,
és akta hegyek magasodnak,
az irodisták lábainál.

Rengeteg munka értelmetlen,
és túlórázni is lehet!
Lassan az adat, statisztika,
mint sír, maga alá temet.
S ha kérdeznéd, hogy mi a haszna,
csupán annyi, hogy pénzt keress,
hogy költhess, olykor szórakozva,
s pár percre jóllakott lehess!

Húsz éven át készülsz a létre,
tanulsz, de többre nem viszed.
Nem is jössz rá a zord miértre,
hisz érted van! Mert ezt hiszed!
Amit tanulsz, el is felejted,
csak néhány szükséges marad,
amit, ha kéne, megtanulnál,
akár pár röpke hét alatt!

Az életről mégsem tudsz semmit,
arra nem tanít iskola,
ezért él gyakran, mit sem értve,
a tudós tanárok sora.
Fegyelmezés lenne a fontos,
leírt szöveg bemagolás?
Kockafejekké válni pont most,
mert lexikális a tudás?

Nem hálni jár belém a lélek,
hanem megélni a napom,
és mindig szebb jövőt remélek,
hitem elvenni nem hagyom!
Talán mások is felébrednek,
és visszatér az értelem,
s elbuknak majd, kik megvezetnek,
s szabad lehetsz végre velem!

Aranyosi Ervin © 2021-03-03..
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Jövünk – megyünk


Aranyosi Ervin: Jövünk – megyünk

Jövünk, megyünk.
Hát ez az élet!
A régit új korra cseréled.
Újat tanulsz,
vagy tanítasz másnak,
s nem adsz hitelt az elmúlásnak!
Mindig apró lélekként kezded,
s amit hozol, mind elfelejted,
mert azt lelkedben kicserélik,
akik hiszik, a létet élik.
Pedig ők csupán csak haldokolnak,
s nekik halált hoz csak a holnap,
s nem értik meg, ha te nem félnél,
hát magáért a létért élnél.

Jövünk, megyünk,
mert ez a dolgunk,
de másképp kéne boldogulnunk,
és egymást is boldoggá téve,
megmártóznánk a lét vizében.
De sosem tanulunk meg élni!
Nincsen halál, hát nem kell félni!
Csak levetjük lélekruhánkat,
de majd a létbe visszavárnak,
hogy szebbé tegyük a világot,
hogy álmodjunk egy boldog álmot,
hogy jók legyünk, s csináljuk végig!
Hogy tanítsunk, míg meg nem értik!

Jövünk, megyünk,
sokadszor, s újra…
Amíg a lelkünk megtanulja,
amit csak odaát tudunk.
Hová vezet hát szép utunk?
Leszületni, mégis kihívás,
másképpen élni, nem pont úgy, mint más!
Nehéz korban is jóvá válni,
s a nagy küldetést végig csinálni!
Véghez vinni és hinni benne,
hogy a világ, tán még szebb lenne,
ha megértenénk, miért is lettünk,
ha igazolna számos tettünk!

Jövünk, megyünk,
s nem számít semmi!
Itt kell nekünk boldoggá lenni!
Boldoggá válni és szeretni,
s nem önmagunkat eltemetni!
Tenni azért, hogy más is értse,
hogy létünk más lelkét ne sértse!
Ám magunktól kell felismernünk,
miért is bújt egy testbe lelkünk?
Mi célból születtünk e Földre?
Mi dolgot terveztünk e körre?
S mikor a lét célját megértjük,
végre saját sorsunkat éljük!

Aranyosi Ervin © 2021-01-26.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Bányász szerelem


Aranyosi Ervin: Bányász szerelem

Bányász:
Emlékszem egy szöszke lányra,
ahogy járta a mezőt,
megláttam őt arra járva,
s szívembe zártam őt.
Gyakran játszottunk a réten,
hosszú évek teltek el,
lassan szívünk is felébredt
s szerelemről énekelt.

Aztán szépen frigyre léptünk,
közös álmunk kis család,
s jött a munka, a bánya hívott,
sok aggódást adva rád.
Minden este hazavártál,
szíved húzta nagy teher,
rád gondoltam lenn a mélyben,
szívünk egymásnak felelt.

Bányászfeleség:
Nehéz szívvel hagylak menni,
amikor a bánya vár.
Nehéz így nyugodtnak lenni,
hisz leshet rád a halál.
Mit mondok majd gyermekünknek,
apja hol van, hol marad?
Te boldogítsz csak bennünket,
őrizd hát meg önmagad!

Minden este visszavárlak,
a szívem ott van veled.
Hisz szeretlek és imádlak,
te vagy az én mindenem.
Veled teljes a családunk,
tőled teljes csak e lét,
visszavárunk és csodálunk,
szebbíts mindőnk életét.

Bányász:
Lenn a mélyben, dolgom végzem,
lelkem otthon kóborol,
hol a drága feleségem
családunkért robotol.
Szívem érzi mély szerelmét,
aggódó tekintetét,
nélküle tán senki lennék,
üres lenne már a lét.

Gyenge vállát teher nyomja,
a család és sok dolog,
mikor meglát elszáll gondja,
ettől vagyunk boldogok.
Szén-festette arcom látva,
szíve rögtön felderül,
mint egy énekesmadárka
a karomba, úgy repül.

Bányászfeleség:
Nehéz szívvel hagylak menni,
amikor a bánya vár.
Nehéz így, félve szeretni,
de most itt vagy, végre már!
Imádkozom minden éjjel,
aggódás minden napom,
este várlak öleléssel,
szeretlek én, jaj nagyon!

Bányász:
Emlékszem egy szöszke lányra,
aki sétált a mezőn,
őt látom lenn a félhomályban,
s boldog vagyok, mert ő a nőm!
Boldog vagyok, ő lett a párom,
és hálás vagyok neki,
feljönni én miatta vágyom,
lelkemet ő élteti.

Aranyosi Ervin © 2020-07-12.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Hogyan tovább?

Aranyosi Ervin: Hogyan tovább?

Civilizációnk rút végéhez értünk?
Nem lettünk bölcsebbek, semmihez sem értünk!
Szakadék szélére vezetett az utunk,
tömeg jön mögöttünk, s repülni nem tudunk!
Lélektelen lények lépnek majd helyünkbe,
vagy chipet ültetnek bús birka fejünkbe,
ne kelljen megélnünk folyton félt halálunk,
hogy lélektelen lénnyé, robotokká váljunk!

Kihal a szeretet? Ez az ember sorsa?
Elfogy a szívünkből a szeretet morzsa?
A tudomány győz le – amit kitalálunk –
s életen át várjuk rettegett halálunk?
Mi lesz a lelkünkkel, ami emberré tesz?
Kell-e még a szívünk, ami együttérez?
Kiszabadulunk-e elménk börtönéből,
vagy elmenekülünk népünk örökéből?

Becsapva, megosztva, szerte-széjjelszórva,
otthonunkba zárva, lelkünkbe tiporva
éljük napjainkat, telve félelemmel,
s lázadni a lelkünk nem tud? Élni sem mer?
Megvezetett világ alszik otthonában,
megszokott életét nem leli a mában,
de vajon lesz-e még ebből feltámadás?
Vagy ez lesz a végső, teljes filmszakadás?

Létezik-e benned elég kíváncsiság,
a színfalak mögött, milyen is a világ?
Hagyjuk-e magunkat vágóhídra vinni,
vagy képesek leszünk önmagunkban hinni?
Teszed, amit fentről tereád kiszabnak,
s élvezed a bűzét a mocskos iszapnak?
Vagy a felszínre mész, tiszta levegőért,
s teszel néhány lépést egy élhető jövőért?

Semmi nem lesz olyan, amilyen volt eddig,
holnap rabságunkat végleg bejelentik,
technika béklyója kerül a karunkra,
s nem találunk többé élő önmagunkra!
Tiéd a választás: – Csendben tűrni, várni!
Vagy sarkunkra állva magunkért kiállni,
hogy az utódaink élhessenek szépen,
s maradjon világunk az ember kezében!

Aranyosi Ervin © 2020-05-18.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Majom-beszéd


Aranyosi Ervin: Majom-beszéd

Majomnak születtem, de én mégsem bánom
nem rémiszt a holnap, és nem fáj a múlt!
Eszembe sem jutna várni a halálom!
Nem leszek diplomás, nem leszek tanult.

Viszont egyet tudok: őszintén szeretni!
És a földi létben nincs is fontosabb!
Örömből a részem ki akarom venni,
s tudom, aki szeret, az mind folyton ad!

Majomnak születtem és nem bánom mégsem,
élem a világom tisztán, boldogan.
Őszintén, szeretve végzem küldetésem,
és az Univerzum mutatja, hogyan?

Majomnak születtem, de én mégsem bánom,
magamban találom azt, mi boldogít!
Eszembe sem jutna várni a halálom!
Az én valóságom életre tanít.

Aranyosi Ervin © 2020-04-03.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Esély a holnapra


Aranyosi Ervin: Esély a holnapra

A szeretet szálljon élő nemzetünkre,
s legyen a békesség lelkünk tiszta tükre!
Tegyük világunkat boldoggá, teljessé,
jobbító szándékunk váljon sikeressé!
A mai helyzetben vegyük végre észre,
most van a nagy szükség elcsendesedésre!
Önmagunkba szállva keressük utunkat,
ezzel boldogítsuk teremtő Urunkat!

Tisztuljon a lélek szeretet vízétől,
emelkedjen lelkünk a hála ízétől!
Építsünk hidakat szép lelkeink közé,
szívünk szeretettel holnapunkat szövé!
Emeljük rezgésünk, jóra koncentráljunk,
öröm ragyogástól szabadokká váljunk!
Képzeljük el bátran, egymás kezét fogva,
aranykapun lépünk boldog holnapokba!

Arcunkra fessük a mosoly ragyogását,
tisztuljon meg lelkünk, a teremtőnk mását
képzeljük magunkba, s teremtsünk így végre,
aztán hálás szívvel nézzünk fel az égre!
Hiszem, szép jövő vár, nincsen mitől félni,
dobjuk le bilincsünk, s mától kezdjünk élni!
Adjunk egy szép esély egy boldog jövőnek,
higgyük, hogy ezután már szebb napok jönnek!

Csak egy út létezik, fel kell emelkednünk,
hiszen MAG-ok vagyunk, lassan ki kell kelnünk!
Kell, hogy a világunk virágba boruljon,
a lehúzó sötét egy mély kútba hulljon!
Engedjük Napunkat szétáradni bennünk,
s nem is kell mást tennünk, csak szívből szeretnünk,
megértő szemekkel nézni világunkra,
és büszkének lenni teremtő magunkra!

Hinni a holnapban, egy fényes jövőben,
Istent megtalálni élőben, vagy kőben!
Tudni, gyermekeit magára nem hagyja,
nem büntet, s mindenét az élőknek adja!
Szép, élő bolygónkat megbetegítettük,
s rettegünk, mert kórként visszaköszön tettünk.
Vissza kell vonulnunk és elgondolkoznunk,
hogy hanyagságunkkal, milyen választ vonzunk?

Nekünk kell változnunk, hogy a Földünk éljen,
és minden lakója szebb jövőt reméljen!
Esőerdők sebe szépen begyógyuljon,
az ember szemete ne tengerbe hulljon!
Vissza kéne fogni a termelő zabálást,
el kéne kezdeni az emberré válást,
az élet értelmét meg kéne találnunk,
s nem rettegve várni eljövő halálunk!

Ma, itt lent a Földön félelem igazgat,
s amíg van éhező és amíg van gazdag,
addig rossz irányba tart az emberiség,
öncélú és önző még az emberi lét.
Meg kell hát tanulnunk szeretetben élni,
ne kelljen senkinek a holnaptól félni!
El kell gondolkodnunk, magunkba kell néznünk,
környező világunk saját tükörképünk!
Aranyosi Ervin © 2020-03-28.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Feltámadva, újra élve


Aranyosi Ervin: Feltámadva, újra élve

Mi lenne, ha mi is követnénk a példát,
s nem élnénk halálunk hétköznapjait?
Ha végre az élet perceit élnénk át,
amiben a jóság, s a szeretet lakik?
Iskoláink minket nem arra neveltek,
mi nem azt tanultuk: – Mi jó, mi helyes?
fejünkbe sok példát, adatot bevéstek,
amikről már tudjuk, hogy felesleges!

De nem tanítottak, hogyan kéne élnünk,
sőt meg is tiltották a gondolkodást.
Csupán meg mutatták miként szabad félnünk,
hogy ne láthassunk meg semmiképpen mást.
Fel kéne támadnunk megnyitva a szívünk,
élni a világunk, haldoklás helyett!
Keresztünk ledobva, boldog útra lépünk,
hol fényszórónk fénye a szív-szeretet!

Mert meg lettünk váltva, bűntelen a lelkünk,
mégis botorkálunk nem látva a fényt.
Hálás szívvel újabb útra kéne lelnünk,
felélesztve a rég elveszett reményt.
Támadj fel kegyes nép, éld meg szép világod,
élvezd ki a létnek csodás perceit!
Merj álmodni szépet, és kövesd az álmod,
s találj megnyugvásra szép hited szerint!

Aranyosi Ervin © 2019-04-22.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Kell az a perc…


Aranyosi Ervin: Kell az a perc…

Kell az a perc, mikor megáll az élet.
Az elrohanó idő megszakad.
Hol megpihen, és megnyugszik a lélek,
mert kővé dermed a szép pillanat.
Eljön a perc és megfagy létünk sodra,
nem fut tovább, szoborrá merevül.
és kisimul a múlékonyság fodra,
és elpihen a késztetés belül.

Az elernyedt tenyér sem szorít többé,
a benne lévő víz csak elfolyik.
Egy egész élet válhat sajgó köddé,
s a lelkünk egész másról álmodik.
Csend feszül a tájra, mint keresztre,
s mint örök festmény a létkép ráfagyott,
nincs idő már a néma döbbenetre,
a percbe fagyva mélyen ott vagyok.

Van-e halál a rút hétköznapokban,
s van-e esély ebből támadni fel?
Görnyed a lelkünk kínoktól rakottan,
s a kérdésekre vajon ki felel?
És mégis jó, ha jéggé fagy az élet,
és kell a perc, ha szavad bent szakad.
Mert rájövünk, hogy lelkünk újraéled,
s az időtlenségtől lelkünk szabad!

Kell az a perc, hogy véget ér egy álom,
s indul egy új, mely holnapba emel.
A kezdőpontját a mában találom,
s hittel tudok innen indulni el.
A jéggé fagyott idő újra éled,
a képzelet újólag szárnyra kél.
Megélheted az újjászületésed,
s érezheted, megfagyott lelked él!

Aranyosi Ervin © 2019-02-25.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Élőn haldokló


Aranyosi Ervin: Élőn haldokló

Nem mozdul a kezed, lábad?
Megbénít a félelem?
Közben agyad azon lázad:
– Mért történik én velem?
Hová lett megannyi vágyad,
mért nem hajtja már erő?
Hited elbújt, és reményed
az sem kerül már elő?

Csontjaidat rozsda marja?
Lelked végleg kimerült?
Földre nyom a halál karja?
Lám csak, fölédbe került?
Már nem álmodsz boldogságról?
Amid volt, már elveszett,
alig jössz le már az ágyról.
Feladtad az életet?

Legyintesz! Már nem vagy képes!
A baj az, hogy elhiszed!
Jól laktál? Lelked nem éhes?
Többre most már nem viszed?
Az élet csak eddig tartott,
a múltadat siratod?
Amit nem tettél meg egykor,
ma sem teszed, feladod!

Mint a megfagyott folyóban,
megáll minden lendület!
Nincs már benned ott a lélek,
hogy felszítsa a tüzed?
Nem mozdul már kezed, lábad,
benned a lét megfagyott!
Bámulod a sötét árnyat,
s önmagadtól vagy halott!

Mozdítsd már meg kezed, lábad!
Hisz az élet halva fáj!
Ha azt hiszed, egy az élet,
akkor hol az akadály?
Nem itt kéne éppen élni,
élőbb ruhát ölteni?
Életedet csupa széppel,
örömökkel tölteni?

Megvalósítani álmod,
éleszteni a reményt:
Számításod megtalálod,
csak követned kell a fényt!
Élj a mának, élj a mában,
minden nap ültess magot!
Kergesd el a zord felhőket,
és csald elő a Napot!

Meglátod, ha tenni kész vagy,
világod is lelkesül,
a jó Isten cserben nem hagy,
s minden vágyad teljesül!
Amit vágytál egykor régen,
melegítsd most újra fel,
hagyd, hogy lelked visszatérjen,
s megújult világra lel!

Hadd olvadjon ki a jégből,
hadd szaladjon a folyód,
erő jön a mindenségből,
hagyd teremteni a szót!
Fogalmazd meg, mit szeretnél,
s hagyd, hogy átjárjon a vágy!
Teremtő vagy, ezért lettél,
erről szól a tudomány!

Kezdj el végre újra élni,
éleszd fel az álmaid!
A teremtő tiszta lélek
ma is még benned lakik!
Nyisd fel csukott szemeidet,
engedd újra be a fényt,
Felejtsd el a haldoklásod,
éleszd újra a reményt!

Aranyosi Ervin © 2018-11-21.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva