Aranyosi Ervin: Őszi fényben…

Aranyosi Ervin: Őszi fényben…

Őszi fényben tündöklő tájra
meredten néz a jó öreg,
próbálja szemét felnyitni tágra,
hátha a több fény menti meg.
Deres a táj, s hajába markol
huncutkodva az őszi szél,
megmenti még a végső bajtól,
s még egy kicsit a nyárról mesél.

– Emlékszel még a napsütésre,
mikor másért dobbant szíved?
Nem vágytál pénzre, gazdagságra,
mégis megvolt még mindened.
Felolvadtál a szerelemben,
s nemcsak kergettél álmokat,
érzéseidtől boldog voltál,
s a szíved nem fájt oly sokat.

Emlékszel még a forró nyárra,
ahogy a lét körülölelt?
Mindent legyőző, tiszta vágyra,
mely adott azt, mi tőle telt?
Nem féltél még az elmúlástól,
csak tiéd volt a nagyvilág,
s bármivel bátran szembenéztél,
fájón nem tudott hatni rád.

Tudod, ha elmernéd azt hinni,
hogy a halál nem létezik,
ha képes lennél abban bízni,
hogy lelked még leérkezik,
hogy újra jön, új testbe bújva,
és végigjár új életet,
elölről kezdve és tanulva.
Ez adna reményt még neked?

Őszi fényben tündöklő tájban,
erősítsd meg csak szép hited,
hogy visszajutsz a mennyországba,
s visszanyered, mi elveszett!
Majd újra szeretetben élhetsz,
s egy boldogabb lét vesz körül,
ahol egy vágyott révbe érhetsz,
ahol a lélek mind örül.

Aranyosi Ervin © 2024-10-09.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva