Aranyosi Ervin: Teremtés 1. rész

Aranyosi Ervin: Teremtés
(Ballada a Szeretet Fénye alapítvány 30. évfordulójára)

Teremtés 1. rész

Egyszer volt, már nagyon régen,
élt az EGY a fényess-Égben,
rajta kívül nem volt semmi,
hát tudattal kéne tenni!
Megtapasztalni akart,
s egy világot kiagyalt.

Kíváncsi volt önmagára,
magában rálelt a vágyra,
s mivel ő volt a TUDAT,
keresett egy új utat,
hol a szabad akarat
célja a tapasztalat.

Létrejött az AKARAT,
aztán tovább is haladt,
s arra érzett már kísértést,
hogy megalkossa az ÉRZÉS-t.
Mikor megvolt mind a három,
eggyé is vált mindenáron.

TUDAT, AKARAT és ÉRZÉS
az úton az első lépés,
hiszen máris teljesebb lett,
így hát tovább is teremtett.
Elgondolás, tettrekészség,
érzelmekkel teli LÉT-ség.

Óhaját kivetítette,
s a HET-et megteremtette.
Létrehívott hét szeráfot,
kiket tudattal megáldott,
s mert az akarat nagy érték,
nekik adta. De nem kérték!

Rájuk bízta, vigyék tovább
a teremtést, az élő csodát,
ám ők nagyon nem akarták,
a nagy álmot megzavarták.
Elvesztették a nagy kincset,
szabad akaratuk nincs meg.

Sajnálta hát a Jóisten,
hogy akarattal bíró nincsen,
s ahogy egykor a nagy HET-et,
teremtett kis embereket.
Ám azokból nagyon sokat,
kiket gyermekévé fogad.

Szabad akaratot adott,
s ez az emberekre hatott.
Éltek vele, s visszaéltek,
s létrejött az önző érdek.
Jött hát a sok kalamajka,
egymást bántó, ronda fajta.

Ebből káosz kerekedett,
mi bántja az embereket,
felborítva ősi rendet,
sok-sok fájdalmat teremtett!
Szólt a Jóisten a HÉT-hez,
mert az ő szíve is érez.

Csináljanak végre REND-et!
Az ember KÁOSZ-t teremtett!
Ám az ember izgett-mozgott,
a világon egyre rontott,
és ez így ment korokon át,
s nem kereste a JÓ okát.

Közelebb ment Istenéhez,
ő tervez, és Isten végez.
Hisz az Atya észrevette,
teremtménye úgy szerette,
ahogy ő a teremtményét,
benne látva tükörképét.

Lám csak, jó az Isten, jót ád,
felvitte az ember dolgát!
Így az egyensúly felborult,
világ felett bealkonyult.
Aztán minden kettészakadt,
s ebből persze több gond fakadt.

Létrejött a nő s a férfi,
aki egymást meg nem érti,
és a világ kettőssé lett,
a nappal párja az éj lett.
Lett születés, és lett halál,
s minden, ami párra talál.

Az ember addig fészkelődött,
míg egy sorozat elkezdődött,
drámai volt, és végzetes,
s olyan fájón ígéretes.
Nem is volt a célja más,
csak minél több tapasztalás.

Keletkezett sok új világ,
dimenzión, bolygókon át,
létrehozva lét-tereket,
sorssal vívódó lelkeket.
Megalkotott természetet,
boldog élőt, s enyészetet.

Ez mind az emberre hatott,
ki többet tapasztalhatott.
Hogy teremtője tudja jól,
saját világa róla szól.
Csak gyűlt a sok tapasztalat,
mert az idő folyvást haladt.

A Teremtő is álmodott,
egy nagy könyvtárt létrehozott,
összegyűjtve, amit talált,
amit teremtettje csinált,
s egyre többet s többet tudott
magáról, aki alkotott.

Az embertől tanult magáról,
s a megteremtett szép világról,
melynek fénylőn is szólt dala,
de volt árnyékos oldala.
Így vált legkisebb gyermekéből
a kedvenc, kit ismersz már mesékből.

Az ember lett a legfontosabb,
aki így teremtett sokat.
Mert tovább vitte a teremtést,
tapasztalást és megcselekvést.
Az ember lett a középpontban,
és tette dolgát izgatottan.

Teltek hát, s múltak a korok,
mint könyvekben leírt sorok,
s egy planétával többje lett,
amely kapta a Föld nevet.
Az ember rosszul álmodott,
bántó volt, s megátalkodott!

Az ANYAG-ba beleragadt,
s jó benne oly kevés maradt.
Kilépni onnan nem tudott,
az árnyékkal megalkudott!
Így Atyja ellen fordult hát,
s a szeretettel szembeszállt!

Elvesztette hát önmagát,
s a visszaútra nem talált.
Elfelejtette, hogy mit jelent
a jó érzés, a szeretet.
Hogy mit jelent fénylényként élni,
és megtanult rettegni, félni.

S akkor eljött az AKARAT,
s Jézus képében itt maradt.
Az embernek példát adott,
Isten fiaként alkotott.
Mutatott élő szerepet,
hogyan gyógyít a szeretet.

Az ember halálra ítélte,
bármily csoda volt ittléte,
nem igazán ismerte fel,
hiába annyi égi jel,
nem akart nyomába lépni,
folyton szeretettel élni.

Mindig akadt egy kisebbség,
akik a többséget lesték,
megfigyelték és uralták,
mérgezetté vált a világ.
Hát elpusztult a szeretet,
keresztfáján kiszenvedett.

S miért kellett meghalnia,
hiszen ő az Isten fia?
Igaz, aztán harmadnapon
feltámadott, s élő vagyon.
A Hetek meg egybegyűltek,
s az ember felett törvényt ültek.

Az égi sereg hét vezére
mégsem juthatott döntésre,
bár hárman kijelentették:
vesszen a Föld, s legyen emlék!
Hárman viszont mást akartak,
még egy esélyről szavaltak.

A hetedik mást javasolt,
a tapasztalásról dalolt:
– Menjünk csak le mind a Földre,
olyan földi gúnyát öltve,
s vizsgáljuk az embereket,
maradt-e bennük szeretet!

Így is tettek, le is jöttek,
vizsgálódnak, érdeklődnek,
él-e még az emberekben
szeretetfény a lelkekben?
A Földet így megmenthetjük,
ha egymást jobbá szeretjük!

Aranyosi Ervin © 2026-02-23.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva