Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: A jövőt ki menti meg?


Aranyosi Ervin: A jövőt ki menti meg?

Nézem, nézem a világot,
hová tűnt az értelem?
A butaság mért packázik,
s ha packázik, mért velem?
Józan paraszti eszemmel,
miérteket keresek,
értelmetlen döntéseknek
hátterébe belesek!

Furcsállom, hogy csak én látom,
mást a rontás nem zavar,
mért nem képes felébredni,
s végre tenni a magyar?
Mért nem tud sarkára állni
és kiállni magáért?
Hazafiként tenni végre
a megkínzott hazáért?

Előttünk van a szakadék,
s az ország előre megy,
hogy ennek mi lesz a vége,
könnyű, mint az egyszeregy!
A sötétség a fejekben
napról napra egyre nő,
s zuhanunk a süllyesztőbe,
mint az arrébb rúgott kő!

Megosztottság, értetlenség
butítja a nemzetet,
odújában retteg a nép,
és már senkit sem szeret!
Az értelem elparázslik,
reánk borul a sötét,
szeretetlen szívek sorát
a hatalom töri szét.

Történelmünk elhazudták,
gyilkos árny a jelenünk,
ma is gyarmat ez az ország,
s nem tudjuk, mi lesz velünk!
Haldoklik bennünk a lélek,
testünk megfáradt, beteg!
Tűrjük, mit reánk kimértek.
A jövőt, ki menti meg?

Aranyosi Ervin © 2022.01.21.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Hazugságok hálójában


Aranyosi Ervin: Hazugságok hálójában

Gyűlölöm a hazugságot,
utálom a titkokat,
az egész látszat világot,
mely rossz lelket simogat,
felemeli a selejtet,
gondolkodót elbutít,
butaságért könnyet ejtet,
s mindig tudja a tutit.

Tekintélyre támaszkodva,
hazugságon lovagol,
tudományra hivatkozva,
mit átírtak valahol.
Az igazság halott régen,
– szolga mind a földi nép –
mint a csíkok fent az égen,
mit a szél fúj szanaszét.

Igaz lelkek megvezetve,
bolyongnak az ég alatt,
életszéli szakadékhoz,
önkéntesen, mind halad.
Mint Babilon, összedőlhet,
a hazugságra épült vár,
s az is alá temetődhet,
aki szebb jövőre vár.

Nincsen jog és nincs igazság,
szabadság sem létezik,
s nincsen, aki válaszoljon,
hogy ezt velünk mért teszik?
Nincs kiút a hazugságból,
s nem tehetünk ellene,
nincsen, aki megmutassa,
hogy tennünk mit kellene?

Gyűlölöm a hazugságot,
kertünk felveri a gaz,
ez a csont már mind lerágott,
s rácsok mögött az igaz.
Ám ha látnád, mit kell tenni,
már az sem segítene,
mert legyőzne erőszakkal
a pénznek felkent istene.

Hány milliárd fejben kéne
egy cseppnyi fényt gyújtani?
Van az embernek reménye?
Tud még hitet nyújtani?
A hazugság sötét vára
felépült, s lett börtönünk,
alig vagyunk, akik látunk,
kik még fényben őrködünk.

Nem hiszem, hogy nincs megoldás,
nem győzhet le a gonosz!
Hiszem, hogy okkal születtünk,
s az ok, nem lehet a rossz!
Nem hiszem, hogy rabszolgákként
kell leélnünk életünk,
nem hiszem, hogy megvezetve,
csak árnyékban élhetünk.

De az igazság elveszett,
s oly kevesen keresik!
A többiek, nyomorítva,
már csak a hasznot lesik.
Az emberség fokmérője,
mára csupán a siker,
ki mást legyőz erejével,
más lelket gyilkolni mer…

Csak az lehet eztán képes
túlélni a másikat,
ezért kapar minden kurta,
mert a minta rá kihat.
Agyat, s az észt összemosták,
a lélek nem létezik,
a fejekben az agyrágó-
bogár egyre éhezik.

Mástól várni a megoldást,
ez a példa ragadós,
fentről kapott hitelekkel
kormányozzák az adóst.
A sok orvos gyógyszert ad el,
nem gyógyít, nem róla szól,
mindent lépésről, lépésre
követel a protokoll.

Főhatás tekintetében,
ne kérdezze orvosát!
Egészségügynek nevezett
ködön, nem lát orvos át.
Vagy átlát, de nem mer szólni,
kevés van, ki jót akar,
főleg a praxisát félti,
s jobban jár, ha jól kapar.

Te meg inkább hozzá fordulsz,
oldja már meg életed,
s nem látod, hogy gyógyszerektől
az egész világ beteg.
Az egészségügy, harci eszköz,
az erőszak része már,
de reménykedsz, hamarosan
egy rossz korszak vége vár.

Médiában politikus,
mint egy orvos, úgy beszél,
s nem száll vissza rá a dolga,
mert sosem fúj szembe szél.
Járványos az ostobaság,
hazugsággal fertőz meg,
csatornákon hazudoznak,
más csatornán rejtőznek.

Ellenzéki, kormánypárti?
Hatalom bal, s jobb keze,
elnézi a másik bűnét,
bármekkorát vétkeze…
Látszat kis csatározások,
lényegtelen dolgokon,
valódi bűnt eltakaró,
semmit mondó foltokon.

A hazugság olyan fénylő.
mint a „Salamon töke”,
kormányoknak a felső kaszt
az uraló főnöke.
Nincsen többé nemzetállam,
összefolyt már a világ,
s akit okolsz életedért,
az mind bábú, csupa báb!

Disznóságok titkosítva,
vagy már eleve titok,
úgy élhetem csak a létet,
ha a fűben lapítok.
Gőg és demagógok népe,
megvakított nemzetem,
ólom van a fületekben,
mért hallotok nehezen.

Hogy érhetne lelketekhez,
jószándékú akarat,
hogyan ébreszthetnénk alvót,
vagy a Turul madarat?
Szakadékhoz szorítottak,
pár lépés és elveszünk,
van-e elég erő bennünk
felemelni nemzetünk?

A hazugság mögé nézve,
az igazság ott lapul,
bárcsak végre előlépne,
de az ember nem tanul.
Hazug létben nincs szabadság,
fuldoklik csak a világ,
saját magát teszi tönkre,
aki ébred, aki lát.

Fuldoklunk, s ki kapaszkodna,
visszahúzza a tömeg,
a hazugot, az álságost,
a megvezetett védi meg!
Nincs tudomány, csak tekintély,
fizetett hazudozó,
az őszinte, a nép szemében,
csak egy hitvány lázadó.

Tehetetlenül lapulni,
meglátva az igazat,
üvölteni a világnak,
a lét rossz felé halad!
Ennyi volna csak a dolgunk,
ám nincs fórum, elveszett,
féreg rágja a világot,
s menekülni sem lehet.

Aranyosi Ervin © 2021.11.17.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Értelemmel…

Aranyosi Ervin: Értelemmel…

Hej emberek, ha mind felébrednétek,
s szemetek végre látni kezdene,
nem gyilkolhatna meg mérgezett érdek,
nem szólna bennünk monoton zene.

Nem adnátok a testetek a kórnak,
nem gyilkolhatná szét az őrület,
s lenne esélye méltó utókornak,
és nem törne meg bízó lendület.

Ha látnátok a nagy-nagy igazságot,
elfogynának a hazug szavak,
egy szebb világ köszönne végre rátok,
ahol még a gondolat szabad!

Ám odalenn a mélységes sötétben,
az útvesztőkben lélek ténfereg,
s csak tükrök vannak, s mindegyik idétlen,
mögéjük nézni pedig nem lehet!

Ha nem leljük meg saját igazságunk,
talán soha, már fel sem ébredünk.
Sziszifuszin csak megpihenni vágyunk,
s a süllyesztőbe dalolva megyünk.

De legalább, ha magunk előtt tolnánk
a hazugot a szakadék felé,
és önmagunkra mind-mind büszkék volnánk,
hogy értelemmel haltunk csak belé!

Hej emberek, hát meghalt az igazság?
A rettegő hazug oldalra állt?
Egy világot éget fel kreált gazság,
s a szeretet pokol tűzébe szállt?

Csak kullogunk, mint vágóhídi barmok,
csak tűrünk csendben, semmit sem teszünk?
Hadd dőzsöljön, ki vágóhídra hajtott,
és holnap már mind semmivé leszünk!

Holnap már… De kinek lesz itt holnap?
Az utódaink velünk tűnnek el!
Élveztük kényelmét az akolnak?
Vagy csak a „gazdánk” az ki ünnepel?

Hogyan uralhat pénzeszköz világot,
miért vakíthat látó szemeket?
Miért támogatja a gonoszt, az ártót,
s mért tűnik el nyomán a szeretet?

És várjuk, hogy majd megsegít az Isten?
De önmagunknak mégsem segítünk.
A hogyan-okhoz már ötletünk sincsen,
mert figyelmünkkel ellopták hitünk.

Félre ne érts, nem háborúzni hívlak,
hanem a békét megteremteni!
Szemét felnyitni a sok, még naivnak,
kinek a pénz ma még az isteni.

Gondoljuk át és éljünk értelemmel,
a hazugságnak legyen vége már!
Hadd legyen boldog, minden élő ember,
s kapjunk esélyt! Az élet végre vár!

Aranyosi Ervin © 2020-07-14.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva