Aranyosi Ervin: Keresem az utat


Aranyosi Ervin: Keresem az utat

Születtem Pesten, egy októberi esten.
A földi létnek értelmét kerestem.
A vágyam, az nagy volt, apró volt a testem,
eleinte gyakran még a földre estem.
Aztán megtanultam két lábamon járni,
önmagát kereső kis emberré válni.
A világ legszebbik ősnyelvén beszélni,
magam kifejezni, emberek közt élni.

Sorban kijártam hát jó pár iskolámat,
leltem örömöket, megtalált a bánat.
Éltem úgy, mint mások, szinte napról napra,
tömegbe szürkülve, önmagam kutatva.
Ötven kerek évig sehogy sem találtam.
A világ értelmét megfejteni vágytam.
Aztán mégis meglett az, amire vártam:
versíró lélekké, tán költővé váltam.

Talán képes leszek másokra is hatni,
mert fontos az élet értelmét kutatni!
Megérteni együtt, hogy mi végett lettünk?
Ne csak elszálljanak az évek felettünk!
Keressünk jó választ millió kérdésre,
az életünk célját vegyük végre észre!
Ebben segíthetek, hát kérdezek sokat,
hátha talál választ rájuk a gondolat.

Hiszem, nem szenvedni és meghalni jöttünk,
vagy, hogy néhány lábnyom maradjon mögöttünk!
Kell hogy életünknek értelmet találjunk,
igaz teremtőkké, istenekké váljunk!
Ehhez egy út vezet, a szeretet útja,
hiszem, hogy a lelkünk folyton ezt tanulja,
mindig ezt keresi, ám mégis eltéved,
mennyországba vágyik és pokolban ébred.

Hát én azt kutatom egész életemben,
hogy élhetnénk jobban és értelmesebben.
Hogy tehetnénk szebbé e csodás világot,
virágzó szép kertté, a rút pusztaságot?
Talán, ha szavaim másokhoz elérnek,
tán, ha felébrednek, kik holnaptól félnek,
talán, ha az ember a lelkére hallgat,
nem keres kincseket, s nem akar hatalmat.

Ha majd köddé válik egyszer minden fegyver,
s nem akar harcolni többé már az ember.
Nem akar elvenni, mástól megszerezni,
egymást letaposva folyton versenyezni,
talán akkor rájön, miről szól az élet,
lelkében a vágy a jóságra feléled,
akkor elmondhatjuk, végre volt értelme,
s a mindentudást is megkapja az elme.

Talán azért jöttem: ébresszem a népet!
Nem politikáról, s harcról szól az élet!
Egymást kéne együtt magasra emelnünk,
közös életünket boldogabbá tennünk.
Talán verseimmel utat mutathatok,
szeretet-szikrákkal lángokat gyújthatok,
Talán azért kellett egykor földre szállnom,
hogy a versek útján szebbítsem világom!

Keresem az utat az emberek szívéhez,
figyeljen oda rá, mit, és miért érez!
Nagy-nagy szeretettel végzem hát a dolgom,
s hiszem ezt a rejtvényt lassacskán megoldom.
Évezredek óta harcos úton járunk,
értelmet a létben addig nem találunk,
míg félelem ural, s nem merünk szeretni,
a szeretet útján együtt végigmenni!

Ez az egyetlen út, hát haladjunk rajta,
hiszem, a Teremtőnk egykor ezt akarta!
Hiszem boldogokká így válhatunk együtt,
nem nyomjuk el egymást, csak jobbá szeretjük.
Mert az ember bűne butaságból ered,
s ha a lét értelmét valóban ismered,
rájössz, a szeretet tehet gazdagabbá,
mint ahogy a kincsek, sérült lelkű rabbá!

Aranyosi Ervin © 2019-01-25.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva