Aranyosi Ervin. Mi lenne vélem nélküled?

Mi lenne vélem nélküled?
Ez nem csak kérdés, nem talány!
Felfalna rettegett magány!
Lelkem, akár üres terem,
úgy kongana, s lélegzetem,
sötét ábrákat festene,
és rimánkodnék: – Este ne,
ne leljen rám a gyilkos álom,
hol csak kihűlt helyed találom…

Mi lenne vélem nélküled?
Képzeletem, rút árnyat rajzolna a falra
amit rögtön törölni is akarna.
Üresség súlya nyomná vállam,
s félig tán hinném, holttá váltam,
s nélküled már nem létezem,
s mint füst, eloszlik életem.
Nélküled tán nyom sem marad,
s bámulnám csak az üres falat.

Mi lenne vélem nélküled?
Vágynék rád úgy, mint napsütésre,
s intenék, végre vegyél észre,
és ragyogtasd rám két szép szemed,
mert ez a csöppnyi élvezet,
tudom, mely hozzád elvezet.
Ha kimondom szívem szeret,
várom visszhangod, válaszod!
Addig a lét, nem állapot!

Mi lenne vélem nélküled?
Ha fülem kapuját kitárnám,
s kedves szavad hiába várnám,
mint szomjas föld, tikkadtan az esőt.
Mert csak belőled merítek erőt!
Hangod nélkül lelkem csak kongana,
s az üresség még annyit mondana:
– Benned valami végképp meghasadt,
s a léken át elfolyva elszaladt…

Mi lenne vélem nélküled?
Ha mosolyod nem láthatná szemem,
s átjárná lelkem a félelem.
Nehéz lenne, mint súlyos puszta kő,
s mélybe húzna, hol nincsen levegő,
ott fuldokolnék némán, csendesen,
s nem lenne többé, tudom, semmi sem,
csak szívbe maró, kínzó rémület,
a halál várna reám nélküled.

Aranyosi Ervin © 2015-02-09.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva