Aranyosi Ervin: Álmodozó Mikulás

A festmény Szitár Éva munkája

Aranyosi Ervin: Álmodozó Mikulás

Néztem, néztem kedves arcát,
miről álmodozhat?
A gyerekek öröméért,
nekik miket hozhat?
Hogy ne kelljen virgácsokat
körbe aranyozni,
hogy ne legyen rossz kis gyerek,
akinek kell hozni.

Gondolkodott a Mikulás,
vajon mit tehetne?
Szíve szerint minden embert
ő jobbá szeretne.
Hogyan tudná tanítani
a kicsiket jóra,
kedvességre, vidámságra,
csupa igaz szóra?

Összehívta a manókat,
krampuszokat mindet,
reá meredt mindenfelől,
a kérdő tekintet.
Tanítsuk meg mosolyogni
az egész világot!
Tudta jól, hogy minden gyerek
vidámságra vágyott!

Leült hát és mosolyogva
mesét kezdett írni,
de olyat, min nevetni kell,
s nem kell rajta sírni.
Vidámsággal, kedvességgel
lapokat töltött meg,
úgy döntött a gyerekeknek
ír egy mesekönyvet.

A manókat, krampuszokat
mind-mind arra kérte,
vidámságot fessenek rá
sok szép színes képre.
Készült a könyv megíródott,
és tele lett képpel,
ezt hordja szét a Mikulás
az Ő napján, éjjel.

Elképzelte az örömöt
a sok gyerek arcán,
mosoly bujkált szája szélén,
fény csillogott bajszán.
Elolvasta a sok mesét,
nézte a sok képet.
A szakállát simogatta:
– Hát ez a könyv szép lett!

El is küldte kinyomtatni
gyorsan a nyomdába,
remélve, hogy mosoly terem
a szép könyv nyomában.
Szeretettel csomagolta,
berakta a zsákba,
a világban sok millió
kedves gyerek várta…

Aranyosi Ervin © 2017-11-16.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva