Aranyosi Ervin: Hiába valóság…

Aranyosi Ervin: Hiába valóság…

– Szeretlek – mondta reggel, s este,
s egész nap csupán azt kereste,
hogyan is tudná megmutatni?
Hogyan is tudna többet adni,
ölelésből és érintésből,
szép szóból és kedvességből,
mosolyból és minden jóból,
kedveskedő tiszta szóból?

– Szeretlek – mondta reggel, s este,
és minden rezdülését leste.
Mosoly ragyogott folyton arcán,
körül rajongta, s nézte. Aztán,
etette szívvel, ámulattal,
imádta néma áhitattal,
s hagyta, hogy csak úgy legyen,
mint egy angyal a fellegen.

– Szeretlek – mondta reggel, s este,
s kifáradt érző gyenge teste.
s elfolyt belőle minden élet,
egyénisége, semmivé lett!
Akit imádott, csak szobor volt,
akit nem hajszolt holmi hóbort,
s nem volt neki egy csepp hibája…
Ez volt az összes lelki bája.

– Szeretlek – mondta reggel, s este,
itt ért a léte egyenesbe,
mert viszonzást sosem kapott,
szíve küzdelmet feladott,
csak állt, mint az a kőszobor,
mely szép volt bár, de búskomor,
s a szívét törte szerteszét,
nem értve meg üzenetét:

– Szeretlek – súgta végül este,
s a teremtőjét megkereste…

Aranyosi Ervin © 2017-12-23.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva