Aranyosi Ervin: Lebegés ég és föld között

Aranyosi Ervin: Lebegés ég és föld között

Lebegtem ég és a föld között,
lelkem a mennybe költözött,
testem angyalnak öltözött,
repültem, s szárnyam eltörött!

Jót tenni akartam mindig én,
büszkén jártam a víz színén,
és gyógyítottam lelkeket,
s hittem, az élet jobb lehet!

Tanítottam, mert volt hitem,
másokért dobbant meg szívem,
s gyógyítottam a másokét,
szóval tettem a holnapért!

Tudattam: Csak szeretni kell,
s be kéne érnünk ennyivel,
mert ez minden, mi adható,
s ez a csoda, mindenható!

Azt megszerezni nem lehet!
Nem uralhatsz más lelkeket!
Ám, ha adsz, vissza is kapod,
mosolytól szépülhet napod!

A jó érzést vidd másra át,
szépüljön tőled a világ!
Taníts te is, és úgy szeress,
hogy te is boldogabb lehess!

A világunk békére vár,
s az ember nyugtot nem talál,
míg szolgán teszi dolgait,
s míg lelkében harag lakik.

És sóvárgás a pénz után,
sötét oldalt szolgál bután!
Hagy elveszni más lelkeket,
mert már kihűl a szeretet.

Akartam, végre tudd meg azt,
a sok pénz sem nyújthat vigaszt!
Hurcolhatod keresztedet,
ha szíved üres, s nem szeret!

Senki sem tud megváltani,
egy szebb jövőt megáldani,
ha benned nem gyúl fel a fény,
ha szeretetre nincs remény!

Akkor lebegsz ég, s föld között,
s a holnapodhoz sincs közöd,
akkor más írja sorsodat,
árnyék kísér és fojtogat!

Szeretni jöttünk, s nem tudunk,
csak járjuk fénytelen utunk,
csak tengünk, lengünk, létezünk,
s a lelkünk mélyén éhezünk!

Aranyosi Ervin © 2023-10-29.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva