Aranyosi Ervin: Október

Aranyosi Ervin: Október

Október fénylő, okker-aranyába
mártja a szél villámgyors ecsetét,
művészi színt visz az indián-nyárba,
cseppeket szórva a fákon szerteszét.
Olykor vöröst fest, véresen komolyra,
olykor irigység sárgája virít,
barna is jut a szél tépázta lombra,
festi a haldoklás gyönyör-színeit.

Pompával vigad a megfáradt természet,
terhüket télre leteszik a fák,
itt utoljára gondolt egy merészet,
színes levélből szőtt szőnyeget alánk.
Az avar megroppan lépteink súlyától,
zizegve súgja végső szavait,
még fel-felröppen, de haladni nem gátol,
hagyja porladni lelke hamvait.

Borong az idő, elmereng a lélek,
mint minden őszön, halványul a fény.
Az őszi ködben mégis érzem, élek!
A Nap felől pislákol a remény.
Hálás vagyok, hogy nekem nem kell mennem,
hogy álmodozva tavaszt várhatok,
borongok tán, de hit világít bennem,
hogy változom, s tán jobbá válhatok.

Aranyosi Ervin © 2021.10.01.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva