Aranyosi Ervin: A terített asztal meséje

Aranyosi Ervin: A terített asztal meséje

Egyszer volt, hol nem volt, mesém hogy is kezdjem,
hogy a szereplőkre ráismerhess menten!
Volt egyszer egy konyha, hol naponta főztek,
ott bizony edények, eszközök időztek.

Voltak ott serpenyők, lábasok, fazekak,
szekrény, mit egy asszony eszközzel telerak.
Fűszeres polc, hűtő, sütő, főzőlappal,
márvány mintás pult is, és tálaló asztal.

Evőeszközökkel telerakott fiók,
ami nem záródik, ha valami kilóg!
Konyhai holmik, mit nem nyelt el kanális,
és, hogy ne felejtsem, egy merőkanál is!

Ez a merőkanál, merő egy kanál volt,
amilyet nem kínál bármilyen kanálbolt!
Mert a merőkanál, mert levesből merni,
bármilyen fazékból, finom levet nyerni.

Volt egy boldog társa: szelíd, kezes lábas,
Lábatlanban készült, hogy utána járhass!
Igaz, lába nem volt, ám, volt két nagy füle,
azért, hogy jól halljon, de vajon kívül-e?

Persze, hogy a fülek a külsején voltak,
s pont annyit hallottak, amennyit a holtak.
Ám a főzőcskézők fülön tudták csípni,
így tudták tűzhelyhez, vagy asztalhoz vinni!

A lábas magától nem is tudott járni,
csak készülő ételt jól magába zárni.
Bár kalapja nem volt, volt egy szép fedője,
így az étel íze, nem szállt el belőle.

Jó kis csapat voltak a merőkanállal,
amely ételosztást és tálalást vállal!
A levesestál, pont ily társakra vágyott,
asztalon trónolva levessel lett áldott!

Körülötte pedig a tányérok várták,
hogy levest kapjanak. A melegét állták.
A tál, s a tányérok porcelánból lettek,
hát nemesek voltak és emelkedettek.

Igaz, ez okozott kis törékenységet,
magasból lehullva, könnyen értek véget!
De a többi holmit kényesen lenézték,
díszes festésükkel a múltat idézték.

A lábas, a fedő, bizony fémből készült,
merőkanál végén egy félgömbnyi rész ült.
Könnyen kitalálod, mi járt a fejében,
ha ott volt főzéskor a lábas közelében!

Lábasból a levest, bizony, csak ő merte,
annak finom ízét könnyen felismerte,
ő lapátolta át a levesestálba,
a fenséges tálat hűen, így szolgálta.

Pedig az lenézte a szorgalmas szolgát,
aki oly lelkesen végezte a dolgát!
Uralta az asztalt, mással nem törődött,
ám, egy nap leesett, s apróra törődött.

Hej, a háziasszony, igencsak siratta,
nem azért mert nagyon aggódott miatta,
csak ehhez a tálhoz, egy készlet tartozott,
magával sok féle, kényes tányért hozott.

Ugyanilyen tálat, hol fog majd szerezni,
mert az ősrégi volt, s nem lehet már venni!
A másik fajtától a sok tányér elüt,
rajtuk különleges festés volt mindenütt.

Az úri tál nélkül szegényes a készlet,
hát a háziasszony, e dologtól kész lett!
Kiborult, siratta, szinte toporzékolt,
bíz ez a jelenet, igencsak pocsék volt.

Mérgében a készlet többi szép tányérját,
vagdosta a földhöz, s róla vettek példát,
a fia, s a lánya, s élvezték a mókát,
ahogy a sok tányért törve, földre szórták.

Nahát így ért véget a porcelán készlet,
az evőkanál is munka után nézhet!
Á, dehogy ő marad, és vele a lábos,
a törékenység, a kényesre halálos!

Másnap már egy új tál uralta az asztalt,
nem volt bejáratott, még nem volt tapasztalt,
nem volt olyan máza, mint az elődjének,
de helyt tudott adni a szakácsnő főztjének.

Aranyosi Ervin © 2024.06.03.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva