Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: A terített asztal meséje

Aranyosi Ervin: A terített asztal meséje

Egyszer volt, hol nem volt, mesém hogy is kezdjem,
hogy a szereplőkre ráismerhess menten!
Volt egyszer egy konyha, hol naponta főztek,
ott bizony edények, eszközök időztek.

Voltak ott serpenyők, lábasok, fazekak,
szekrény, mit egy asszony eszközzel telerak.
Fűszeres polc, hűtő, sütő, főzőlappal,
márvány mintás pult is, és tálaló asztal.

Evőeszközökkel telerakott fiók,
ami nem záródik, ha valami kilóg!
Konyhai holmik, mit nem nyelt el kanális,
és, hogy ne felejtsem, egy merőkanál is!

Ez a merőkanál, merő egy kanál volt,
amilyet nem kínál bármilyen kanálbolt!
Mert a merőkanál, mert levesből merni,
bármilyen fazékból, finom levet nyerni.

Volt egy boldog társa: szelíd, kezes lábas,
Lábatlanban készült, hogy utána járhass!
Igaz, lába nem volt, ám, volt két nagy füle,
azért, hogy jól halljon, de vajon kívül-e?

Persze, hogy a fülek a külsején voltak,
s pont annyit hallottak, amennyit a holtak.
Ám a főzőcskézők fülön tudták csípni,
így tudták tűzhelyhez, vagy asztalhoz vinni!

A lábas magától nem is tudott járni,
csak készülő ételt jól magába zárni.
Bár kalapja nem volt, volt egy szép fedője,
így az étel íze, nem szállt el belőle.

Jó kis csapat voltak a merőkanállal,
amely ételosztást és tálalást vállal!
A levesestál, pont ily társakra vágyott,
asztalon trónolva levessel lett áldott!

Körülötte pedig a tányérok várták,
hogy levest kapjanak. A melegét állták.
A tál, s a tányérok porcelánból lettek,
hát nemesek voltak és emelkedettek.

Igaz, ez okozott kis törékenységet,
magasból lehullva, könnyen értek véget!
De a többi holmit kényesen lenézték,
díszes festésükkel a múltat idézték.

A lábas, a fedő, bizony fémből készült,
merőkanál végén egy félgömbnyi rész ült.
Könnyen kitalálod, mi járt a fejében,
ha ott volt főzéskor a lábas közelében!

Lábasból a levest, bizony, csak ő merte,
annak finom ízét könnyen felismerte,
ő lapátolta át a levesestálba,
a fenséges tálat hűen, így szolgálta.

Pedig az lenézte a szorgalmas szolgát,
aki oly lelkesen végezte a dolgát!
Uralta az asztalt, mással nem törődött,
ám, egy nap leesett, s apróra törődött.

Hej, a háziasszony, igencsak siratta,
nem azért mert nagyon aggódott miatta,
csak ehhez a tálhoz, egy készlet tartozott,
magával sok féle, kényes tányért hozott.

Ugyanilyen tálat, hol fog majd szerezni,
mert az ősrégi volt, s nem lehet már venni!
A másik fajtától a sok tányér elüt,
rajtuk különleges festés volt mindenütt.

Az úri tál nélkül szegényes a készlet,
hát a háziasszony, e dologtól kész lett!
Kiborult, siratta, szinte toporzékolt,
bíz ez a jelenet, igencsak pocsék volt.

Mérgében a készlet többi szép tányérját,
vagdosta a földhöz, s róla vettek példát,
a fia, s a lánya, s élvezték a mókát,
ahogy a sok tányért törve, földre szórták.

Nahát így ért véget a porcelán készlet,
az evőkanál is munka után nézhet!
Á, dehogy ő marad, és vele a lábos,
a törékenység, a kényesre halálos!

Másnap már egy új tál uralta az asztalt,
nem volt bejáratott, még nem volt tapasztalt,
nem volt olyan máza, mint az elődjének,
de helyt tudott adni a szakácsnő főztjének.

Aranyosi Ervin © 2024.06.03.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Támad a hal


Aranyosi Ervin: Támad a hal

Én békésen ücsörögtem
a víz mélyén csendesen.
Álmodoztam, a halacskát,
ha előjön, meglesem!
Menekülök az edényből,
– a fenevad még megesz!
Itt egy macska ne fürödjön,
mert szomorú vége lesz!

Aranyosi Ervin © 2022-09-29.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva!

By

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 25. rész


Aranyosi Ervin: A könyv tündére 25. rész

Aranysárga Napnak,
vörössé vált teste.
A horizont szélén
nyughelyét kereste.

Én meg szokás szerint,
tündéremhez jöttem,
lábánál, a sámlin
ülve kikötöttem.

És ő belekezdett
a szép folytatásba,
az emlékképekben
nagyon mélyre ásva.

Mert most sorba kéne
rakni az egészet,
hogy a mese szálát
ne érje enyészet.

Egyszer volt, hol nem volt,
– így kezdte meséjét.
keresve magában
a folytatás esélyét.

Aztán annyit mondott,
várjak csak egy percet,
és egy nagy edénybe
hűs vizet eresztett.

Vajon, mit akarhat
nekem megmutatni?
Egy díszes ládában
kezdett el matatni.

Ez nem tartott soká,
hamar megtalálta,
s lám mi van kezében,
díszes aranypálca.

Tündér varázspálca,
ahogy ő nevezte,
és a vizet azzal
meg is delejezte.

Tükör sima vize
fodrozódni kezdett,
varázspálca vége
festéket eresztett.

A színes pacákból
lassan élő kép lett.
Aztán elmesélte,
mit hogyan és mért tett.

– Tudod – így szólt hozzám
– volt egy varázsgömböm,
de az otthon maradt,
a szép Tündérföldön.

Abban gyakran láttam
a jövőt előre,
mindent kiolvastam
idején belőle.

Csak az nem volt nálam,
mikor a boszorkány,
erdőbe száműző
varázslatot szórt rám.

Így hát ez az edény
lett a varázsgömböm,
ebben megláthatok
bármit itt a Földön.

Tudod, meséltem már,
mi oldja az átkom,
ha a szerelmemet
végre megtalálom.

Jobban mondva,
ha ő egy nap eljön értem,
s megkéri a kezem,
meghajolva, térden.

Hát kíváncsi voltam,
ki lesz a dalia?
Nem katona lesz ő,
szegény ember fia.

De ahogy azt tudod,
jó apám egy vándor.
Királlyá vált mégis,
s egy országot ápol.

Hát nem ijedtem meg,
de kíváncsi lettem,
az élete útját
végig kísérhettem.

Ahogy megismertem,
hát bele szerettem,
feleségül mennék
hozzá, akár menten.

Az ő életéről, majd
holnap mesélek,
tudom csodálatos,
nemes szívű lélek.

Tudod, az ő apja,
volt oly nagyon bátor,
aki nem ijedt meg
a csúf boszorkától…

Ebbe az estébe,
ennyi fért csak bele,
Lassan bezáródott
a könyvem fedele.

S úgy ahogyan azt kell,
szemeim lehunytam,
és a napom végén
szépen elaludtam.

A folytatáshoz kattints ide

Aranyosi Ervin © 2019-07-23.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva