Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: Gyerek voltam, gyerek leszek…


Aranyosi Ervin: Gyerek voltam, gyerek leszek…

Gyerek voltam, de már elmúlt.
Én még most is játszom!
Nem érdekel, hogy mit szólnak,
hogy milyennek látszom.
Mindig kell a játékosság,
s vidámnak kell lennem!
Nem öregszik meg a lelkem,
míg játék él bennem.

Gyerek szeretnék maradni,
ameddig csak élek!
Megismerni árnyékomat,
amitől még félek.
Nem a ráncaim számolom,
nem éveim számát,
csak élem a szabad lelkek
üdítő világát.

Játszadozom a szavakkal,
sorba rakom őket,
s bátran merem követni
az álmokat szövőket.
Így hát amit elképzelek,
az valóra válik,
s ezt a játékot játszom majd,
egészen halálig.

De ne hidd, hogy ott már vége,
hiszem, tovább is van,
láttam már a folytatását
színes álmaimban.
Már pedig, ha van folytatás,
nincsen mitől félnem,
nincs más dolgom csak játszani
és álmaim élnem.

Hej, ha minden felnőtt ember
újra gyerek lenne,
úgy hiszem a világában
rögtön rendet tenne.
Mind-mind örülnénk a létnek,
tudva, hogy csak játszunk.
Elhitették, mindannyian
halandónak látszunk.

Ez az élet örökké tart,
s új játékot kezdhetsz,
ha félelmet és aggódás
mind szélnek eresztesz.
Gyermek voltam, öreg lettem?
Gyermek leszek újra!
Lelkem minden játékban
az életet tanulja!

Aranyosi Ervin © 2021-05-27.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 25. rész


Aranyosi Ervin: A könyv tündére 25. rész

Aranysárga Napnak,
vörössé vált teste.
A horizont szélén
nyughelyét kereste.

Én meg szokás szerint,
tündéremhez jöttem,
lábánál, a sámlin
ülve kikötöttem.

És ő belekezdett
a szép folytatásba,
az emlékképekben
nagyon mélyre ásva.

Mert most sorba kéne
rakni az egészet,
hogy a mese szálát
ne érje enyészet.

Egyszer volt, hol nem volt,
– így kezdte meséjét.
keresve magában
a folytatás esélyét.

Aztán annyit mondott,
várjak csak egy percet,
és egy nagy edénybe
hűs vizet eresztett.

Vajon, mit akarhat
nekem megmutatni?
Egy díszes ládában
kezdett el matatni.

Ez nem tartott soká,
hamar megtalálta,
s lám mi van kezében,
díszes aranypálca.

Tündér varázspálca,
ahogy ő nevezte,
és a vizet azzal
meg is delejezte.

Tükör sima vize
fodrozódni kezdett,
varázspálca vége
festéket eresztett.

A színes pacákból
lassan élő kép lett.
Aztán elmesélte,
mit hogyan és mért tett.

– Tudod – így szólt hozzám
– volt egy varázsgömböm,
de az otthon maradt,
a szép Tündérföldön.

Abban gyakran láttam
a jövőt előre,
mindent kiolvastam
idején belőle.

Csak az nem volt nálam,
mikor a boszorkány,
erdőbe száműző
varázslatot szórt rám.

Így hát ez az edény
lett a varázsgömböm,
ebben megláthatok
bármit itt a Földön.

Tudod, meséltem már,
mi oldja az átkom,
ha a szerelmemet
végre megtalálom.

Jobban mondva,
ha ő egy nap eljön értem,
s megkéri a kezem,
meghajolva, térden.

Hát kíváncsi voltam,
ki lesz a dalia?
Nem katona lesz ő,
szegény ember fia.

De ahogy azt tudod,
jó apám egy vándor.
Királlyá vált mégis,
s egy országot ápol.

Hát nem ijedtem meg,
de kíváncsi lettem,
az élete útját
végig kísérhettem.

Ahogy megismertem,
hát bele szerettem,
feleségül mennék
hozzá, akár menten.

Az ő életéről, majd
holnap mesélek,
tudom csodálatos,
nemes szívű lélek.

Tudod, az ő apja,
volt oly nagyon bátor,
aki nem ijedt meg
a csúf boszorkától…

Ebbe az estébe,
ennyi fért csak bele,
Lassan bezáródott
a könyvem fedele.

S úgy ahogyan azt kell,
szemeim lehunytam,
és a napom végén
szépen elaludtam.

A folytatáshoz kattints ide

Aranyosi Ervin © 2019-07-23.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva