Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: Boldogabb új évet

aranyosi_ervin_boldogabb_uj_evetLegyen olyan az új éved,
amilyet szeretnél!
Jó lenne, ha jövő évben
még többet nevetnél.
Vidámságban, szeretetben
bőven legyen részed!
Kívánok egy szebb világot,
s boldogabb új évet!

Aranyosi Ervin © 2012-12-31.
A versek megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

 

By

Aranyosi Ervin: A szeretet muzsikája

zongora_1

A billentyűt lenyomva,
egy érzés hangja szól,
ha újabbat lenyomnál,
az rögtön válaszol.
Így szólal meg a szív is,
ha szeretetre vár,
s egy másik dobbanása
szép választ komponál.

Az együtt dobbanások,
adják a dallamot,
melyek zenévé lesznek,
ahogy múlnak napok.
Az élet muzsikáját
e zene tölti meg.
Zene nélkül az élet:
végtelen hosszú csend!

Aranyosi Ervin © 2012-12-27.
A versek megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Öregapó karácsonya

aranyosi_ervin_öregapo_karacsonya
Fenn a hegyen, kis házában
éldegélt egy remete.
Magányos volt, – kérdezhetnéd –
vajon boldog lehet-e?
Egyszer, régen elmenekült,
elvesztette a hitét.
Nem hitte, hogy élő ember,
visszaadja neki még…

Fenn a hegyen nagy hó hullott,
hófehér lett a világ.
A közeli falucskában
bezárták az iskolát.
A gyerekek öröméhez
megvolt minden, ami jó.
Szabadidő, jó barátok,
és vastag hó takaró.

Egy kis csoport, egy fél osztály,
kirándulást tervezett.
Úgy döntöttek, társaikkal
megmásszák a nagy hegyet.
Hátizsákjuk élelemmel,
szívük jó kedvvel teli.
Hívta őket a nagy kaland,
– ki keresi, megleli.

Ahogy mentek, fel a hegyre,
egész végig nóta szólt,
Útjuk közben víg dalukra,
varjú, szarka válaszolt.
Néha láttak őzikéket,
mókus szaladt fenn a fán.
– Futás haza az odúdba,
meg ne fázzál kiskomám!

Nagy vidáman meneteltek,
a délelőtt elszaladt.
Visszanéztek falujukra,
s nem láttak már házakat.
Hegy tetején, az út végén,
havas tisztás terült el.
Körülöttük már a világ
szép karácsonyt ünnepel.

Kezdődhetett hát a játék,
ketté oszlott a csapat.
Hócsatához, hógolyókat
gyúrni, – ez a feladat.
Hósáncokat építeni,
ami megvéd, s jó magas.
Ha rád támad az ellenfél,
ne te legyél majd havas.

Erdőszélén, kicsi házban
öregapó csak morog.
Csoda csendjét megzavarta,
az a vidám tíz torok.
Zsörtölődik, hogy a világ,
mért nem hagyja élni őt,
miért küldte ide ezt a
tíz kis hangos lókötőt?

Közben kint a játszótársak,
készek már a csatára,
jókedvüknek, örömüknek
talán nincs is határa.
Az egyik csapat máris támad,
a másik meg fogadja,
Célba talál pár hógolyó,
de nincsen, aki feladja.

Kergetőznek, dobálóznak,
száraz egyik sem marad.
Arcuk piros a hidegtől,
– hólé hűti a nyakat.
Minden egyes találatuk
nevetésre ingerel.
– Ha eltalálsz, jó ha tudod,
szárazon nem viszed el!

A víg kedvük szerte árad,
mint nyáron a nagy folyó.
Néha nyitott szájat talál
az eltévedt hógolyó.
Egyik csapat sem tud győzni,
a másik sem adja fel.
Elfáradtak, megéheztek,
s ha ez így van, – enni kell!

Csuda jó volt ez a játék,
szívük vígan zakatol.
De jó lenne most leülni,
melegedni valahol.
És ahogy így körülnéznek,
meglátnak egy házikót,
düledező, rogyadozó,
kívül-belül csupa folt.

Kéményéből lenge füst száll,
s ahol füst, ott tűz lobog!
– Kopogjunk be, tán beenged,
– s az ajtón tíz kéz kopog.
– Mit akartok? – Szól az apó!
nektek nincs itt helyetek!
– Szeretnénk átmelegedni!
– suttogják a gyerekek.

Morgolódik a vénember,
– nem tud nemet mondani.
Elfordul a kulcs a zárban,
– nyikorgását hallani.
Kitárul a kopott ajtó,
belépnek a gyerekek.
A sarokban öreg macska
fújásával fenyeget.

– Üljetek le! Le a földre,
száradjon a ruhátok!
De csak csendben, mert a zsivaj
füleimnek nagy átok.
Hátizsákból előkerül
minden féle jó falat.
Kínálják a cirmos macskát,
ki nem fúj már, nem harap.

Megkínálják öregapót,
– mondják – hoztak eleget!
Ám az öreg tovább morgott,
nem ivott és nem evett.
Két szeme a tűzbe bámult,
tán a múltban révedt el,
fáradt szíve birkózott még
a magányos élettel.

Lángok színezték az arcát,
figyelték a gyerekek.
Marci szeme fel-felcsillant,
tán ismerős lehetett?
– Valakire emlékeztet,
de kire is, nem tudom,
hol is láttam ezt az arcot,
kitalálom az úton.

A kis ruhák megszáradtak,
indulniuk kell haza,
előbb érnek a faluba,
mint a sötét éjszaka.
Egész úton hazafelé
Marci töri a fejét,
hol látta már öregapót,
de nem ugrik be a kép.

Aztán lassan eszébe jut,
hol látta az Öreg arcát,
emlékezett egy fényképre,
amin neki megmutatták.
Régi kép volt sok-sok éves
anyukája kis korából,
amelyik egy nénit, bácsit
és egy pici lányt ábrázol.

Az a kislány, – most már tudja:
ma már Marci édesanyja,
s mikor megnézi a képet,
szomorúan megsiratja.
Az a néni, nagyanyó volt,
aki elment, fel a mennybe,
nagyapó meg elbujdosott
fájdalmában – fel a hegyre.

Azóta él remeteként,
elkerülve a világot.
– Marci tudja, nagyapó volt,
a vén ember, akit látott.
És a szíve nagyot dobban,
szeretettel telecsordul:
Hogyan kéne gondoskodni,
mától kezdve nagyapóról?

Karácsonyra újra felmegy,
visz majd neki bejglit, fánkot,
megpróbálja hazacsalni,
– talán nem hiába jár ott.
És a tervet tett követte,
másnap indult, fel a hegyre.
Kicsi szíve reménnyel telt,
nagyapóra gondolt egyre.

Vitte azt a régi képet,
meg egy újat anyukáról,
a tavalyi karácsonyról,
s egyet az egész családról,
– ahonnan apó hiányzik,
a család így kicsit csonka.
Marci otthon megígérte,
hogy nagyapót hazahozza!

A jó öreg ellenkezett,
szégyellte a régi tettét,
hogy családját odahagyta,
s azt hitte már elfeledték.
Úgy fájt nagyanyó hiánya,
alig bírta elviselni.
Úgy hitte, ha egyedül lesz
gyorsan fog az idő telni.

Két szemében könnye csillog,
a reményt már rég feladta,
a meghívást Karácsonyra,
nagy nehezen elfogadta.
Szégyellte egy kicsit magát,
nem volt ünneplőruhája,
mégis elindultak haza,
nagyapó, s az unokája.

Hosszú út volt, meg-megálltak,
alig bírta fáradt teste,
mire a faluba értek,
rájuk köszöntött az este.
Odaértek a nagy házhoz,
az ablakban színes fények,
odabentről kihallatszott
egy szép karácsonyi ének.

Becsengettek, s nyílt az ajtó.
Marcit szülei már várták!
Meglátva az idős embert,
karjuk ölelésre tárták.
Anyu arcán mosoly ragyog,
örömkönny a két szemében.
Visszakapta édesapját,
ez az egy járt az eszében.

Bevitték az öreg “vándort”,
körülvették szeretettel,
ez a legszentebb ajándék,
amit kaphat élő ember.
Mennyből földre szállt egy angyal,
hegyről a nagyapó jött le.
Legyen minden nap Karácsony,
mától kezdve, mindörökre!

Aranyosi Ervin © 2012-12-23.
A vers és a festmény megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Karácsonyi gondolatok

aranyosi_ervin_karacsonyi_gondolatok

Talán Te is hiszed: “Isten nem ver bottal!”
Nem büntet. Vigyáz rád, őrző angyalokkal.
Csak miattad teremt, – fűt, fát, vad virágot.
Neked adta részül, az egész világot.

Neked adta jussként, teremtő tudását,
mégsem bosszulja meg az ember árulását.
Mert tudd, az Istened mindig igazságos,
Nem küld betegséget, sose bánt, nem átkoz.

Csak mit mással teszel, csak azt adja vissza,
az egység törvényét eképpen tanítja.
Szálljon hát lelkedből másokra a jóság,
ne fösvénykedj vele, – mintha pazarolnád.

Szeretet vízével locsolj minden lelket,
használd a tudásod, ami jót teremthet.
Holnap viharától többé nem kell félned,
a boldog világot végre meg kell élned.

Kérlek, gondolkozz el, e pár jó tanácson,
nyissa meg a szíved a szerető Karácsony!

Aranyosi Ervin © 2012-12-23.
A vers és a festmény megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Karácsonyi kívánságom

aranyosi_ervin_karacsonyi_kivansagomAranyosi Ervin: Karácsonyi kívánságom

Amikor kigyúlnak a karácsonyi fények,
együtt kell dobbanni az emberek szívének.
Szóljon idén arról minden mese, ének:
– varázslata van a szív szeretetének.
Nyisd hát meg szívedet, öleld a világot,
minden ember legyen örömmel megáldott,
mosollyal vidíts fel, szóval, öleléssel,
tiszta érzésekkel, mit szívedbe vésel.
Teremts egy szeretőbb, élhetőbb világot,
amilyet az ember eddig még nem látott.
Megfagyott szíveket tölts meg szeretettel,
legyen a világon boldog minden ember!

Aranyosi Ervin © 2012-12-21.
A vers és a festmény megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Fohász az emberhez

Szeretet-vers

Hozzád szól fohászom,
hallgasd meg az Imám!
Tégy csodát a mában,
örömöt hozz reám!
Buzdíts csüggedőket,
adj reményt, nyújts hitet!
A zordon téli fagyban,
melegíts száz szívet!
Szeretet láng gyúljon,
lobogjon fáklyaként!
Tüze sose múljon,
vetítse ránk a fényt!
Fázó szívre szálljon,
s múljon a fél-elem!
Ölelni a Földet
legyél, Te kész, velem.
Hozzád szól fohászom,
érted zeng szép imám.
Gyógyító szándékkal,
ismét tekints le rám….

By

Aranyosi Ervin: Egymás mellett megöregedni

idős-szerelem

Nélküled nem lenne teljes a világom.
Hiányozna mindig a másik felem.
Ezért kellett egykor, titkon, rád találnom.,
ezért kötött hozzád vonzó szerelem.
Csiszolódnunk kellett, mint a drágakőnek,
ám az igaz érték, mind bennünk maradt.
Elfogadtuk egymást örök kísérőnek,
miközben az idő gyorsan elszaladt…
http://www.facebook.com/1kep1vers

 

By

Aranyosi Ervin: Segíts az éhezőkön!

hajléktalanok2

Aranyosi Ervin: Segíts az éhezőkön!

Kedves és jólelkű, együtt érző ember!
Segítséged kérjük, sok-sok szeretettel!
Nézz körül a spájzban, hátha találsz olyat,
amit egy éhező nagy örömmel fogad.
Ami ennivaló, s olyan, mi nem kell már,
ám de összegyűjtve egy jó ügyet szolgál.
Nem kell elküldened, helybe megyünk érte,
eljuttatjuk ahhoz, ki reménykedve kérte.
Fizetni nem tudunk – egyedül a hála,
s a tudat – valakinek nem lett éhhalála,
– ez mind a fizetség, s ezzel tán beéred,
ha a szeretettől magad jobban érzed,
s hidd el a jó Isten, visszaadja néked,
lelked jó érzése gazdagítja léted.
Várjuk cégek, boltok szíves segítségét,
adják vissza néhány éhező reményét!
Jelentkezzen nálunk, legyen emberséges,
mentsünk életeket, amíg lehetséges.
https://www.facebook.com/groups/478029458911079/?fref=ts

Aranyosi Ervin © 2012-12-15..
A versek megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Én el tudom hinni

aranyosi_ervin_en_eltudom_hinni

Én el tudom még hinni a legszebbik mesét,
és szívem mélyén érzem, az élet csoda szép.
Bennem megvan feléd a teljes bizalom.
Kérhetsz hát bármit tőlem, én azt neked adom.

Nem félek a világtól, mert egy vagyok vele,
Én vagyok Istenemnek az egyik gyermeke,
S aki itt él e Földön, az mind testvér nekem,
s legyen növény, vagy állat, én mindet szeretem.

Persze, ez könnyű nékem, mert még kicsi vagyok,
nem tömtek tele hittel, a túl okos nagyok.
Nem kötnek zord szabályok, nem bénít félelem
nem kell rettegnem attól, hogy nem lesz élelem.

A dolgom még a játék, s benne ott az öröm,
s ha elbeszélgetsz vélem, boldogan köszönöm.
Az egészségem teljes, mivel teljes vagyok.
Magam után a földön még nyomokat hagyok.

Az ébrenlét, s az álom, egyformán boldogít,
és szeretnék így élni, egész a holtomig,
hogy vegyen körül mindig megértő szeretet.
Ez kéne a világnak, nekem és te neked…

By

Aranyosi Ervin: Képes vagy-e Önmagadat szeretni?

Képes vagy őszintén Önmagad szeretni,
tisztelettel nézni arra, aki vagy?
Tudsz-e tiszta szívvel, magadra büszke lenni,
s akarni azt, hogy pont ilyen maradj?
Elhiszed azt, hogy rajtad áll világod,
és napról napra szellemed teremt?
Megéled-e a teljes boldogságot,
belátod-e a tágas végtelent?

Kit látsz akkor, mikor tükörbe nézel,
ki az a lény, ki mosolyog Te rád?
Hiszel neki, vagy rég hazugnak érzed,
– vagy úgy hiszed, téged sosem ver át?
Ki vagy tehát, és mit tudsz Önmagadról,
– mit mások mondtak, – az volna igaz?
A kritikust, azt ellököd magadtól,
s hazudsz magadnak? Ez sovány vigasz.

Ki vagy tehát? Már keresed a választ?
A hitelest, vajon honnan veszed?
Tudós agyad csak kétségeket támaszt,
becsaphat százszor, gondolkodó eszed.
Talán a szíved jó útra terelhet,
talán a lelked megmondja ki vagy.
Kit kéne büszkén, őszintén szeretned,
ki érted érez, s magadra sose hagy!