Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: Imádkoznak a fák


Aranyosi Ervin: Imádkoznak a fák

Csupasz ágak merednek az égbe,
imádkoznak az útszéli fák.
Jövőt várnak a múltért cserébe,
hogy holnap is szép lesz a világ.

Öreg ágak, széltől meggyötörten,
fáradtan avarba hullanak.
Alant mint hősi csontok összetörten,
s felettük még kereszt sem marad.

Hideg, nyirkos köd nyalogat ma kérget,
s az elmúlástól fáj a pillanat!
Az idő folyton új tavaszt ígérget,
s így a remény örökre megmarad.

A föld nyáron kiszáradt torka tátong
és elnyeli a hűs esővizet,
ő nem búsul a néma elmúláson,
a közönyével, s csendjével fizet.

De jön-e majd a fagyos tél nyomában,
egy új tavasz? Lesz-e még kikelet?
A fák elfogynak lassanként a mában,
s betonná válik, hol élni lehet.

Csupasz ágak merednek az égbe,
imádkoznak az útszéli fák.
Nem néznek az emberek szemébe,
kik úgysem értik ezt a szép imát.

Aranyosi Ervin © 2022-11-05.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva!

By

Aranyosi Ervin: Szeretetlen világban


Aranyosi Ervin: Szeretetlen világban

Ölelésre váró lelkek,
mosolytalan hajnalon,
mint hadsereg menetelnek,
s árnyék csorog a falon…
Talán csak az ősz, a nyirkos,
szívja el a meleget?
Vagy elfolyik ereinkből
az élet, a szeretet?

Hová tűnt a Nap sugára,
ködbe borult a világ?
Nem hisz már nyitott szemének,
az a lélek, aki lát?
Szeretetlen lehet élni,
de hiszem, nem érdemes!
Érzés nélküli világban,
minden lépés végzetes!

Kihűl lassan a világunk,
minden szó szívünkre fagy,
s nem érzed saját erődet,
csak a gonosz tükre vagy!
Ölelés és mosoly nélkül
örök télre kárhozunk.
Félelmekből merítkezve
önmagunkra frászt hozunk.

Mi nem haldokolni jöttünk!
Megélni az életet!
Megtanulni szebben élni,
vajon mi történhetett?
Elrabolták a teremtést,
Atyánktól vett örökünk?
A szeretet idegen lett?
Miben leljük örömünk?

Mosolytalan reggelünket,
befordult nap váltja fel,
robotként éljük a létet,
senki, senkit nem ölel?
Elhiszed, hogy így kell élni,
ez az út maradt csupán?
Elhisszük a hazugságot,
és csak haldoklunk bután?

Aranyosi Ervin © 2020-10-28.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Álmodjunk együtt!


Aranyosi Ervin: Álmodjunk együtt!

Mindenki külön álmodik,
egy szebbé formált, teljesebb világról,
hol élet terem, s gyümölcs lóg a fáról,
hol közös emléket gyűjtöget a nép,
s mert ezt teszik, ettől lesz szebb a kép…
Ám mért van az, hogy együtt nem merünk,
közös tervekkel egymás szemébe nézni?
Ősi titkokat méltón felidézni,
s használni lelkünk teremtő erejét?
Szembemenni egy elbutult világgal,
kezünkben egy felemelt békeággal
hirdetve élőn, hogy van szebb jövőnk!
Hogy életünk nincs előre megírva,
hogy nem kell végig élni nyögve, sírva,
mert van jogunk, hogy azt magunk formáljuk,
hogy önmagunkért, mind, egyként kiálljunk!
Csak nyelvünk kódját kéne értenünk,
mit magyaráz a tiszta szó nekünk,
a magyar szó számunkra mit mutat,
hogy megtaláljuk együtt az utat.
Álmodjunk hát mától egy szebb jövőt,
nem sikerest, vagy az égbe növőt,
nem harcosat, mely pusztít, gyilkol, öl,
mert kárt tesz csak a szétzúzó ököl.

Kinek eszköze lopás, gyilkolás,
az világának szörnyű gödröt ás,
s önmaga is beletemetkezik,
az elvakultak ma mind ezt teszik.

De én hiszem, ez nem a mi utunk,
a lelkünk mélyén jobb létet tudunk,
csak nem szabadna elfelejtenünk,
hogy teremtést bízott ránk Istenünk!
És teremteni békében tudunk,
s így összefogva messzebbre jutunk!
Csak közösen, csak együtt élhetünk,
csak egy irányba, együtt léphetünk,
hisz Istenünknek részei vagyunk,
s ha szétesünk, hiszem, mind meghalunk!
Csak figyeljük meg a természetet,
és keressünk egy új szemléletet!
Hogy éljünk, s hagyjunk élni másokat,
hogy jót akarjunk inkább, – ne sokat!
Nem kell legyőzni semmit, senkit se,
ne harcról szóljon ez a szent mise,
éltessük lám, inkább az életet,
s olyat tegyünk, amitől szebb lehet!
Hogy összekössön minket a beszéd,
egy néppé forrjunk, ne szóródjunk szét!
Hazánkat, s lelkünk emeljük fel,
s ezért – biz’ – együtt álmodni kell!

Aranyosi Ervin © 2019-07-08.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Kutyául


Aranyosi Ervin: Kutyául

A kávémat szürcsölgetve,
írok itt a Facebookon.
Ma kutyául érzem magam.
Mi okozza? – Nem tudom!
Talán a köd, kint az utcán,
s nem aludtam eleget!
Megiszom gyorsan a kávét,
s elküldöm a levelet…

Aranyosi Ervin © 2013-02-16.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva!

By

Aranyosi Ervin: A mosolyt bárki érti


Aranyosi Ervin: A mosolyt bárki érti

Mindegy milyen nyelven beszélsz,
a mosolyt bárki érti!
Felfogja szív, kódolja ész,
– mindegy, nő, vagy férfi!
Mosoly olyan, mint a radír,
kitörli, mi bántott.
Sérelmeket gyógyítva ír,
szebbítve világot.

Aranyosi Ervin © 2012-11-30.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva!

By

Aranyosi Ervin: Árva levél


Aranyosi Ervin: Árva levél

Árva levél, milyen magányos,
tavasszal szülte őt a fa.
Testvérei rég tova szálltak,
őt marja csak a zúzmara.

Ragaszkodik kis életéhez,
mert ez az egy jutott neki.
Nyár elején repülni vágyott,
de öregen már nem meri.

Süvít a szél, testébe markol,
jeges késsel húsába vág.
Nem hiszi el, hogy véget érhet,
hogy ennyi volt a nagy világ.

Szitál a köd, arcára fagy,
míg új tavaszról álmodik.
– Bevárom itt az ébredést –
és görcsösen kapaszkodik.

Hiába harc, hiába minden,
ereje jégként olvad el.
A gyilkos szél fülébe súgja:
– Árva levél, most menni kell…

Aranyosi Ervin © 2012-01-09.
A vers és a festmény megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Séta a forráshoz

Aranyosi Ervin festménye

 Aranyosi Ervin: Séta a forráshoz

Erdei úton rőt avar szőnyeg,
lábaink alatt, így lépkedünk.
Sustorgó levél jelzi utunkat,
s némelyik együtt fut még velünk!
Távol a völgyben, hófehér ködben,
szellemi lepelbe bújik a táj.
Fuldokló fa karja nyúl fel az égre.
Menni szeretne, s maradni muszáj.

Amerre járunk, a sáros úton,
keresztben átfut egy cseppnyi ér.
Mellénk szegődik, gyöngy csacsogással,
hallgatjuk hangját, ahogy kísér.
Zene fülünknek halk csobogása,
duruzsol mélyen ahogy halad.
Tovább csal minket, hogy megmutassa,
kecses kis társa honnan fakad.

Aztán, hol útjuk már eggyé válik,
ölelik egymást szerelmesen.
Rohannak együtt, magunkra hagynak,
s nem kísér holt vizek szelleme sem.
Zöld fenyők kúsznak szinte az égig,
megkopott kérgük a múltról beszél.
Szavukba vágva, átrohan rajtuk,
ágakat tépve a bősz szembe szél.

Ébren álmodva hatnak a képek,
színek és fények, a dombok alatt,
Cinkecsapat jön, s száll ágról-ágra,
nyugton az ágakon egy se marad.
Rőt-barna mókus fut át az úton,
fa mögé bújva incselkedik.
Majd ágról-ágra ugrálva tűnik,
s hiába keresik már szemeink.

Számtalan élmény, cseppnyi csokorban
pezsdül a lélek, a szív mosolyog.
Erdő a paplanját magára húzza,
alant a völgy fölött köd gomolyog.
Látjuk, hogy Földanya álmodni készül,
hó felhők szállnak a hegyek felett.
Fáradt Nap nyugszik az esti homályba,
s őrzi a megfakult emlékeket…

Aranyosi Ervin © 2011-12-16.
A vers és a festmény megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva