Aranyosi Ervin: Szeretetlen világban

Aranyosi Ervin: Szeretetlen világban

Ölelésre váró lelkek,
mosolytalan hajnalon,
mint hadsereg menetelnek,
s árnyék csorog a falon…
Talán csak az ősz, a nyirkos,
szívja el a meleget?
Vagy elfolyik ereinkből
az élet, a szeretet?

Hová tűnt a Nap sugára,
ködbe borult a világ?
Nem hisz már nyitott szemének,
az a lélek, aki lát?
Szeretetlen lehet élni,
de hiszem, nem érdemes!
Érzés nélküli világban,
minden lépés végzetes!

Kihűl lassan a világunk,
minden szó szívünkre fagy,
s nem érzed saját erődet,
csak a gonosz tükre vagy!
Ölelés és mosoly nélkül
örök télre kárhozunk.
Félelmekből merítkezve
önmagunkra frászt hozunk.

Mi nem haldokolni jöttünk!
Megélni az életet!
Megtanulni szebben élni,
vajon mi történhetett?
Elrabolták a teremtést,
Atyánktól vett örökünk?
A szeretet idegen lett?
Miben leljük örömünk?

Mosolytalan reggelünket,
befordult nap váltja fel,
robotként éljük a létet,
senki, senkit nem ölel?
Elhiszed, hogy így kell élni,
ez az út maradt csupán?
Elhisszük a hazugságot,
és csak haldoklunk bután?

Aranyosi Ervin © 2020-10-28.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva