Aranyosi Ervin: Egy sírfelirat margójára
Aranyosi Ervin: Egy sírfelirat margójára
Te sosem voltál az, aki én most vagyok,
s én nem leszek porrá, ha mindent itt hagyok.
Hisz elhagyom világom, egyszer majd testemet,
a por csak az, amit a világ majd eltemet.
De a lelkem akkor új létbe költözik,
s újra leszületik, s új testbe öltözik,
aztán ott folytatom a tanulmányaim,
s ott fogom megélni az újabb vágyaim.
De amíg itt élek, addig még alkotok,
ember mivoltommal szép nyomokat hagyok,
nem gyűjtök aranyat, anyagból kincseket,
bús gondolatokkal nem őszítek tincseket,
csak jót teszek, s adok, mikor csak adhatok,
hiszen folyton élek, s mindig élő vagyok!
Élünk, s higgyétek el, sosem leszünk holtak.
Hordjuk terheinket, miket reánk róttak,
ám ezek a terhek hitünkből erednek,
s akik reánk tették, szívükből szeretettek.
Csak azt adták tovább, amit ők is kaptak,
és kapott hitükben sajnos megmaradtak.
Nem fejlődött tovább, nem tanult a lélek,
ennek köszönhető, hogy még ma is félek.
Pedig én már tudom: Nem bánt, jó az Isten,
félnivalóm mástól, alapjában nincsen!
Hisz, amit én adtam, csak azt kapom vissza,
haragomnak mérgét, az én szívem issza.
Jóság és szeretet, az mind visszaszáll rám,
jól tenném, ha szívem teljesen kitárnám!
Aranyosi Ervin © 2018-05-02.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva
Legutóbbi hozzászólások