Aranyosi Ervin: A borongásnak vége

Aranyosi Ervin: A borongásnak vége
Borongva a mában,
vajon, mit teremtek?
Meglátom-e így is
az isteni rendet?
A világ szépségét
észre fogom venni?
Megkapom a választ,
vajon, mit kell tenni?
Rossz erőknek adom
az energiámat,
közben a lelkem is
dühtől egyre lázad?
Lám a sötét erők
egyre erősödnek,
én adok hatalmat
a pusztító ködnek?
De nem ez a dolgom,
kiragyognom kéne,
fénylő sugaraim
küldeni az égre,
hogy a Nap tükrözze
Földünkre a fényét,
megvilágosítva
a világ minden lényét.
Már nem is borongok,
azzal nem segítek,
inkább más lelkébe
álmot közvetítek,
mely rendet tesz végre,
jövőképet formál,
s erősebb a hazug,
gyilkos hatalomnál.
A szeretet fényét
küldöm ki magamból,
csodás fény-virága
nyíljon ki a magból!
Szirmait, magvait,
szórja szét a szélben,
s legyen fény-virággá
az emberek lelkében!
A borongás helyett
szívemben a hála,
Isten rám mosolyog,
s vendég vagyok nála!
Szeretet vízével
öntözgeti lelkem,
szeretet-virágom
növekedjen bennem!
Nem hagyom, hogy tovább
az anyag uraljon,
hitem és reményem
így kudarcot valljon!
Megosztom veletek
a titkot, mi éltet,
amit elrejtenek,
s ami miatt féltek!
Nincs a hatalomnak
akkora ereje,
mint a mi lelkünknek,
mit Isten öntött tele!
Csak a szeretetet
kellene használnunk,
igazi, értelmes
emberekké válnunk!
Ha – mi lelkünkben él –
az igazzá válna,
s szellemünk emberként
élni megpróbálna,
ha használni mernénk
isteni erőnket,
élhetővé tennénk
ránk váró jövőnket.
Hisz a sötét erők
oly kevesen vannak,
csak eszközeikkel
ránk könnyebben hatnak,
ám, ha csatlakozunk
mind a tiszta fényhez,
eltűnik az árnyék,
s mindenütt csak fény lesz!
Próbálj hát magadból
küldeni jóságot,
fényeddel emelve
a megtört világot!
Hiszem, ha majd fényünk
mind összeadódik,
a teljesség végre
egységbe rakódik.
Az igaz természet
minket fog szolgálni,
képesnek kell lennünk
részeivé válni!
Mi nem uralhatjuk,
nem tehetjük rabbá,
nem fokozhatjuk le
egy éltető darabbá!
Egyek vagyunk a világgal,
s nem szabad leválnunk,
magunkban a harmóniát
meg kéne találnunk,
majd egymásra hangolódva,
együtt, szebben élnünk,
s elhinni, hogy miértünk van,
s nincsen mitől félnünk.
Hétköznapi borongásunk
abba kell hát hagynunk,
rátalálni a jó útra,
amin kell haladnunk!
Felismerni, hogy jólétünk
önmagunkból árad,
és a lélek teremteni
soha el nem fárad.
Legyünk úrrá félelmünkön,
jó érzéssel teljünk,
hogy a világ napos felét
mindennap megleljük!
Ne borongjunk! Mosolyogjunk,
vidáman derüljünk,
a nyomasztó napok után,
csodás jövőt szüljünk!
Aranyosi Ervin © 2021-07-15.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva
3 Responses to Aranyosi Ervin: A borongásnak vége