Aranyosi Ervin: Borongva a világ baján

Aranyosi Ervin: Borongva a világ baján

Írtam már verset, több ezret, sok százat,
amelyben lelkem a világ ellen lázadt.
Annyi a kérdés és nincs rá magyarázat,
hogy hová tűnt az emberi alázat.

Egymásért kéne csak jót cselekedni,
a másik lelkét magasra felemelni,
és fentről nézni együtt a nagy világra,
egy szebb jövőre, egy jobb holnapra vágyva.

DE együtt kéne, egymással összefogva,
közösen lelkesedve, nem sírva, nyafogva,
hiszen a lélek, ha hagyod, jót teremt,
s elhozza végül a vágyott végtelent.

A Földünk annyi kinccsel van megáldva,
s boldoggá válnánk egymást megkínálva,
juthatna a jóból mindig, mindenkinek,
vajon a világ ezt, miért nem érti meg?

Mért harácsol megannyi gazdag ember?
S mért nem telik el sosem a sikerrel,
mért vágyik többre, mint amit megkapott,
miért takarja el más elöl a Napot?

Miért nem áll le, ki kincseiben dúskál,
ha vizet inna, mit merített a kútnál,
tovább mért iszik, ha már nem szomjazik?
Önző szomjúsága miből táplálkozik?

Nem esne jól, ha mást is megitatna?
A kút vizéből egy másiknak is adna?
Nem esne jól? Nem örülne a lelke,
ha végre ebben jó érzésre lelne?

Tolvajok, rablók uralják a világot,
s teremtenek éhséget, szolgaságot.
Mitől lett vajon a világ birtokuk?
Mitől lett nékik minden felett joguk?

Az Univerzum napról-napra tágul,
s a gazdagsága mind miénk igazából,
s mindnek az élőt kellene szolgálni,
a Földnek édenkertté kéne válni!

Az ember mögött pusztulás virágzik,
s ki együtt érez, a szeme könnyben ázik,
hisz nem kellene nagy erőlködés,
csak a jóhoz, a jószándék kevés!

A kapzsiság csúf ördögöt teremtett,
s az nem hagyott helyet a szeretetnek,
s ma már minden a démonit szolgálja,
s a kiutat az ember nem találja.

Szolgavilág, hát elfogadtad sorsod?
Uraidat a tenyereden hordod?
A rabszolgáit újra termeled?
Hisz szolgának szülted a gyermeked!

Tudom, tudom, nem borongani kéne,
belőlünk nőhet a szeretet fénye,
amely elűzi a szolgai sötétet,
s az elnyomásnak együtt vetünk véget.

Bizony, kell hát, hogy gyertyát gyújtogassunk,
hogy másokra a tiszta fénnyel hassunk,
hogy szeretetnek rájuk essen fénye,
hogy maradjon az embernek reménye!

Aranyosi Ervin © 2018-10-10.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva