Aranyosi Ervin: Ötvennyolc

Aranyosi Ervin: Ötvennyolc

Szép csendben élem életem,
s ötvennyolc lettem hirtelen.
Szalad az élet szekere,
és zötykölődöm én vele.
Bizony, az élet, jaj de szép!

’58-ban születtem én,
egy Pesti kórház rejtekén,
s nem látszott még, e kisgyerek,
vajon egyszer mivé lehet?
Bizony, az élet, jaj de szép!

Gyerekként nőttem hát tovább,
kijártam jó pár iskolát,
s tanultam sok felesleget,
csak azt nem: – Élni hogy lehet.
Bizony, az élet, jó tanár!

Felnőtté váltam azután,
s tettem, mit tett az Apukám…
Aztán változott életem,
az ő létét nem élhetem.
Bizony, az élet, jó tanár!

Kerestem utam más felé,
szerencsés ember meglelé
a céljait, az álmait,
hitét, mi élni megtanít.
Bizony, az élet vezetett.

S lettem szülő és dolgozó,
majd felszabadult alkotó,
ki látja már hogyan lehet
jobbá tenni az életet!
Bizony, az élet megtanít!

Ötvennyolc évem elszaladt,
s megértettem egy perc alatt:
– Legfontosabb a szeretet!
Hát verset írok teneked…
Bizony, az élet így tanít!

Aranyosi Ervin © 2016-10-04.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva