Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: Fenyők és az emberek világa


Aranyosi Ervin: Fenyők és az emberek világa

Azért született, hogy csendben elszáradjon,
pedig körülötte csillogás és fény.
Hogy egy kis szobában illatot árasszon,
mert a fenyőillat élő tünemény.
Levágták gyökerét a fény ünnepére,
társaival együtt piacra került,
alkudoztak érte, hogy annyit megér-e,
gazdára találni végül sikerült.

Írtak róla verset, írtak róla mesét,
de boldog fenyőfa mégsem létezett.
Kényelmetlen talpba szorították testét,
s halálára mondták:- Ez a szeretet!
Vajon mit ünneplünk, a fény születését,
vagy egy istenfiát, ki példát mutatott?
Ki a szeretetnek valós megélését
adta a világnak, s ezért lett halott?

Jelkép a keresztje, min megfeszítették?
Hordja és tiszteli sok boldogtalan.
Megissza a vérét és eszi a testét,
csak úgy jelképesen, a sok oktalan.
Ám az, amit mondott a szív-szeretetről,
évszázadok alatt lassan megkopott,
a szeretet ünnep, jól átírva ettől,
vásárlási lázzá, csúfan változott.

Nem a szeretetről szól már rég az ünnep,
már csak a pénzköltés lett a hagyomány,
a tévéműsor, bár jótékonynak tűnhet,
gazdagok zsebébe dugott adomány.
Fenyőfa pusztítás, féktelen zabálás,
értéktelen dolgok, talmi csillogás,
a karácsony rég nem élő csodavárás,
csupán csak fényűzés, lámpavillogás.

Lassan nyoma sincsen a szív-szeretetnek,
az igazi érzés lassanként kihűl,
csak a látszata van meg már az ünnepnek,
s a fény a házaknak homlokára ül.
Fénylik a homlokzat, kérkedik és villog,
sötétbe húzódik a sok nincstelen,
az Esthajnal csillag hűvös fénye csillog,
ő sem útjelző már, léte dicstelen.

A fenyők nagy része nem talált gazdára,
félre dobva várta, hogy szemétre kerül.
Vagy nem volt elég szép, vagy sok volt az ára,
oktalan haláluk homályba merül.
Hol van a szeretet a mai világban,
mire építhetnénk egy szebb holnapot?
Búslakodnak most az Isten országában,
hisz a földi pokol már jócskán lakott!

Aranyosi Ervin © 2023-01-09.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva!

By

Aranyosi Ervin: Esthajnal


Aranyosi Ervin: Esthajnal

Utolsó aranyát felhőkre áldozta,
fodros követőit csúnyán hírbe hozta.
Láthatta a világ fénylő ruháikat,
melyre az imádott Nap égetett likat.
S lám a csalfa legény fogta a gúnyáját,
s ott hagyta az égen hófehér juhnyáját,
elbujdosott messze, árny maradt utána,
sóvárgó könny-tenger ömlött a világra.

Szomorúság festi sötétre az eget,
s nincs ki felvidíts az árva felleget.
Bár a Hold már felkelt, nem ér a nyomába,
lemarad, s öltözik a nap aranyába.
A felhők csak sírnak, könnyük földre pottyan,
csillag-szemek nyílnak, ott fenn, izgatottan.
Apró, pici fáklyák gyúlnak körös-körül,
felragyog a Hold is, láthatóan örül.

Fénylőn néz a tó a kérkedő holdfényre,
büszke királynőre, mesebeli lényre.
Szép tükröt tart neki, hadd láthassa magát,
fésülhesse szépre, földig érő haját.
Az eső elapadt, felhő is elfogyott,
lenge szél szárítja fel a sok könny-nyomot.
A Hold csillagok közt vonul fenn az égen,
a napfény visszhangja csendül a szívében.

Aranyosi Ervin © 2022-09-27.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva!