Aranyosi Ervin: Cicás hajnal

Aranyosi Ervin: Cicás hajnal

Álom, álom, édes álom…
Ül egy cica fent, az ágyon!
Dorombol mint csendes vekker.
– Miért kelnék fel? Nincs még reggel!
Paplanomat kezdi gyúrni:
– Ejnye cicám, hagyj aludni!
Ám ő konok, önző, beste!
Hízelegni kezd a teste.

Odabújik, törleszkedik,
s ezt csinálná tán reggelig,
ha a gazdájának lenne,
hosszan tartó, hű türelme.
De elfogyott, készen vagyok.
Így kezdődnek a hajnalok.
Napközben majd meghálálja,
hát nem is haragszom rája…

Elindulunk a konyhába,
elől szalad négy kis lába,
én vigyázok, rá ne lépjek,
de azért nyomába érjek.
Lábaimhoz dörgölődik,
kéregetése kezdődik,
kifejezi az óhaját,
így kunyerál egy kis kaját.

Ahogy eszik, meg kell néznem!
Állva alszom már egészen.
Nem tudok rá haragudni,
visszamegyek hát aludni,
mert az alvást még kívánom.
S lám ő már ott van az ágyon!
Elfoglalja a fél ágyat…
– Engedd ide a gazdádat!

Nagy kegyesen odaenged,
ám gazdija nem örvendhet,
mert mosdatni kezdi magát,
lendületbe is jön az ágy.
Ringat, ringat alszom újra,
átlendít az álmon túlra,
szendergésem megtalálom,
álom, álom, édes álom…

Aranyosi Ervin © 2016-03-01.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva