Aranyosi Ervin: Majdnem hó…

Aranyosi Ervin: Majdnem hó…

Az éj leplét kihasználva
fehér hó hullt a világra.
Néma csendben érkezett…

Mint egy titok, egy varázslat,
felöltöztette a fákat,
s mindent, ami létezett.

A január szórta széjjel,
felhőbe nyúlt két kezével,
s elvetette a havat.

A szél a hátára vette,
s a földön elterítette,
várva, hogy majd mit arat?

Betakarta a világot,
nemrég kibújt hóvirágot,
s üzente, hogy itt a tél!

Ha felébred majd a reggel,
találkozhat sok gyerekkel,
és tán újra visszatér.

Mert elállt a hó esése,
s nem kérdezte, nem kevés-e?
Ennyit szórt szét, ennyi lett.

Bárcsak ennél többet adna,
s ami van már, mind maradna,
de nincs hozzá jó hideg.

Hej, te tél, de fukar lettél,
nem tudjuk, hogy mitől lett tél,
ha a hó is menekül.

Ablakunkon jégvirág nincs,
hiányzik a jégbe zárt kincs,
nem varázsolsz remekül!

Leesett a hó, s már olvad,
valódi tél, ugyan hol vagy?
Úgy várnak a gyerekek!

Csak mutatod, hogy lehetne,
S rábízod a képzeletere,
mit már látvány sem etet.

Nem vívhatnak hóval harcot,
nem pirosítsz vidám arcot,
hisz a hó meg sem marad.

Hóemberek nem készülnek,
havat felhők úgy sem szülnek,
se hó, se tél nem akad!

Aranyosi Ervin © 2018-01-14.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva