Aranyosi Ervin: Teli a Hold…
Aranyosi Ervin: Teli a Hold…
Teli a Hold, telis-tele,
Nap öntötte fényét bele,
ám hiába a bőség vágya,
mert csalóka a gazdagsága.
Igaz, a lét kereknek látszik,
ahogy az égen büszkén mászik,
amint a kincsét mutogatja,
miként sikerét learatja.
Peckesen, büszkén jár az égen,
mi ronthatna e büszkeségen,
hisz nincs, aki szemébe mondja,
hogy ő a mindenség bolondja!
Mert Napja nélkül láthatatlan,
sötétben sétál, árnyalakban,
hisz lelke mélyén ő is tudja,
hogy saját fényét csak hazudja.
Kérkedik hát a lopott kinccsel,
magához láncolja bilincsel,
amíg egy felhő tolvaj karja,
ellopja, sandán eltakarja.
Olyankor sír, hiszen magányos.
A kérkedés gyakran magányt hoz,
mégis e kincs a mindene…
Saját fényt adni illene!
Ám kit a fény így elvakít,
ki csak szerepet alakít,
aki nem képes szívből adni,
nem tud elégedett maradni.
Kráterei sötéttel teltek,
nem nyílnak rajta pompás kertek,
felhő mögött csak fénytelen,
s az élete reménytelen.
Üres fénnyel telik világa,
lelke nem borulhat virágba…
Nagy úr a Hold, lenézi Földünk,
ahol mi élünk, fészkelődünk,
s képesek vagyunk egymást szolgálni,
s ha kell javulni, jobbá válni.
Szeretet-ruhánk másokra adni,
s a hálát érte elfogadni.
3 Responses to Aranyosi Ervin: Teli a Hold…