Aranyosi Ervin: Nevetnem kell!

Aranyosi Ervin: Nevetnem kell!

Megszállt a kisördög,
folyton nevetnem kell!
Képzeld, nevetéssel
indul minden reggel.
Mindegy hová nézek,
mindegy mit csinálok,
bármit a világban
viccesnek találok.

A hétköznapokat
sem veszem komolyan,
hisz, aki nem nevet,
hát tudod, az olyan…
Olyan kis szomorú,
vagy bánatos kedvű,
mint a barlang mélyén
éppen megeredt fű.

Az nem lát kacagást,
sohasem lát Napot,
az csak egy borongós
kis életet kapott.
Ám én – tudod – mindig,
jól és vígan élek,
mert reggeltől estig
folyton nevetgélek.

Mi ad arra okot,
hogy folyton kacagjak,
hogy vidámságomnak
mindig hangot adjak?
Hát minden, mert látom,
csodaszép az élet,
s találok rá okot,
nem is keresgélek.

Korán reggel a Nap
beragyog szobámba,
derűsen ébresztget,
ne maradjak ágyban!
Kinyitom a szemem,
máris vidám vagyok,
hisz az egész szoba,
mosolyától ragyog.

Aztán belenézek
mélyen a tükörbe,
látom, hogy a szájam
mosolyomtól görbe,
mert a tükörképem
vidáman rám nevet,
ilyen társaságban
búsulni nem lehet!

Lassan öltözködöm,
s elkezdek kuncogni,
elszökött az egyik
incselkedő zokni!
Elbújt a fiókban,
s rajtam már a párja,
kuncog a bújócskán,
és a párját várja.

Jön a reggeli is,
az is nevetséges,
vidámnak maradni
itt is lehetséges.
Nézd csak, mosolyog
a lekvár a kenyéren,
s megeszem mosolyát,
feketén-fehéren.

A tea gőzölög,
rám kacag a gőze,
így a mosolyomhoz
neki is van köze.
Aztán a tükörben,
ismét viccet látok,
lekvárbajuszt kent rám,
a reggeli, látod?

Lemosom friss vízzel,
csiklandozza ajkam.
Eszembe juttatja,
nevetni akartam!
A fésű simítja
szétkuszált hajamat,
helyenként kisimul,
máshol kócos marad.

Mint a szénaboglya
sima füvű réten,
ezen is kell nekem
egyet nevetgélnem.
Megyek és felveszem
az iskola táskát,
hogy iskolás vagyok,
kint az utcán lássák!

Megyek át a kerten,
Morzsi jön elébem,
vidám csaholásán
muszáj nevetgélnem!
A farkát csóválja,
vagy épp őt a farka,
mert az egész mozog,
kacagnom kell rajta!

Elindulok szépen,
hangyaboly a város
mindenki rohan fut,
vagy épp buszra vár most.
Faarccal bámulnak
bele a világba,
s nem látják jókedvem
hogy szökik virágba.

Látom, nem csak nekem
van nevethetnékem,
vannak más gyerekek,
kik nevetnek éppen.
Csak egymásra nézünk
és máris mosolygunk,
reggeli kedvünkre
nem nehezül gondunk.

Lassan be is érek
már az iskolába.
jönnek a barátok
vidáman, sorjában.
Csak köszöntjük egymást
és máris nevetünk,
e találkozástól
vidámak lehetünk.

Mindig, minden reggel
valami történik,
ami miatt aztán
nevetgélünk délig.
Na jó, bent az órán
egy kicsit figyelünk,
a tanító néni
mosolyog mivelünk.

Mert ő szereti
a vidám képünk látni,
a feladatokat is
könnyebb megcsinálni,
Sokkal fogékonyabb
minden vidám gyerek.
Mikor derűs vagyok
könnyebben figyelek.

A szünetben persze
kieresztjük hangunk,
de csuda jó érzés,
vidáman kacagnunk.
Feltöltődünk, bizony,
egy kis nevetéssel,
kieresztjük a gőzt
nyitott szájon réssel.

Aztán a délután is
vidáman zajlik,
vidám nevetésre
minden gyerek hajlik.
Néha bohóckodunk,
vagy okot keresünk,
aztán az egészen
folyton csak nevetünk.

Ám, nem gúnyolódunk,
senkit meg nem bántunk,
senki se bánkódjon!
Legyen a barátunk!
Szeretnénk, hogy mindig
mindenki nevessen,
hogy a mi világunk
vidámabb lehessen.

Este anyukámnak
mindent elmesélek.
A sok közös mókán
vele nevetgélek.
Mosollyal arcomon
bújok este ágyba,
egy vidám álomra,
kacagósra várva.

Aranyosi Ervin © 2017-12-13.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva