Aranyosi Ervin: Árnyékban a szeretet
Aranyosi Ervin: Árnyékban a szeretet
Fényárban úsznak városok,
a szegény lelkek fáznak,
míg dőzsölnek az átkosok,
urai a világnak.
Amíg az egyik oldalon
a bőségben fürödnek,
másikon nincsen oltalom,
fagyos részén a Földnek.
A külsőség csak elvakít,
a lényeg elvész benne,
jóságra az, meg nem tanít,
mintha csak pénzből lenne!
A többség már árnyékban él,
a helyét nem találja,
egy embertelen hatalom
tapos a nagyvilágra!
Akit a fényár elvakít,
igazán az sem boldog,
nem érti a lét titkait,
hogy működnek a dolgok!
Hiszi, hogy kincs a ragyogás,
de fázik benn a lélek,
a tűzgyújtás már nem szokás,
s már nem is szeretnének.
A szegényeknek nem marad,
se fény, se szó, se jászol,
a szeretet csak tünemény,
mit fájó szívük gyászol.
Kihűlt, jégszívű a világ,
s hol bőségben van étel,
lenéz koldust és éhezőt,
szegényt vakon ítél el!
Pompában látja önmagát,
tükre csillámló ékszer,
kezében zsíros, nagy cupák,
mely gyomra mélyén vész el.
Kunyhóban kisded nyöszörög,
s nem érti a világot,
anyja ételért könyörög,
e gyermek sem lesz áldott.
Megváltót vár a nagyvilág,
önmaga nem tesz semmit.
Hazugság méregfoga rág,
s minket pokolba lendít.
Nem látod át az életet,
nem érted a világot,
vagy a hatalmast élteted,
vagy várod a halálod.
Hozzon hát végre változást
a szeretet szívünkbe,
hadd, legyen igaz a világ,
szerető lényünk tükre!
Hadd csillogjon mosoly, s öröm,
arcokon gyertyafénye,
élhessen létet, élhetőt,
világunk sok szegénye!
Aranyosi Ervin © 2022-12-21.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva!
Legutóbbi hozzászólások