Aranyosi Ervin: Csapongás

Aranyosi Ervin: Csapongás

Csapongok én, ha célom nincsen.
S bár ott van a kezem a kilincsen,
jövőm ajtaja zárva marad,
s a világ mellettem elszalad.

Kéne egy cél, hogy hajtson vágyam,
hogy miért jöttem, megtaláljam!
Megleljem okát életemnek,
hiszen a lelkek célt keresnek.

Nem jöttem én sem üres kézzel,
felruháztak a hűvös ésszel,
ám közben mégis azt hiszem,
a választ rejti még szívem.

Tudom, hogy szívvel kell keresnem,
s fontos erősnek, igaznak lennem!
Átlátni minden hazugságon,
ami mérgezi még a világom.

Hiszek és látok, érzek, értek,
de amíg más az államérdek,
amíg félnek az emberek,
utat mutatni nem lehet!

Hogyan lehetnék fény a sötétben?
Nem jön sugallat, vagy én nem értem?
Hogy kéne szemeket felnyitnom,
mutatva: – Én a jót tanítom!

Keresem így hát, annak módját,
elmondjam, mit lát, aki jól lát!
Megmutassam az igazságot,
mert félrevezették ezt a világot!

Sötétség börtönében élünk,
alantasok mocskától félünk,
saját szemünknek sem hiszünk,
félelmektől fagyott szívünk.

Csak csendben várunk a csodára,
s közben épül a gonosz vára,
mi meg csak várunk, nem teszünk,
amíg a rabjaik leszünk.

Aranyosi Ervin © 2021-01-27.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva