Aranyosi Ervin: Arany Lucának


Aranyosi Ervin: Arany Lucának
(Petőfi Sándor verse nyomán)

Luca te,
hallod-e?
Jer ide!
Kinek mondom?
Rontom-bontom!
Terülj csak el az ölemben,
de ne moccanj, mert ha elfutsz
nyakon foglak csípni,
így ni!
Ez nem fáj,
ne kornyikálj!
Ételed megedd,
s hunyd be szemedet,
hunyd le ezt a kis tanút,
hogy ne lássad, hogy mi fut
hátadon keresztbe,
ujjam eleresztve,
téged lágyan simogat,
láthasd tőle álmodat!

Volt egy ember,
nagy, szakállas…
Mi kell, hogy emberré válhass?
Hogy beköltözz egy emberbe?
Jó lehet-e lelked terve?
És vajon mért költözködnél,
emberbőrbe öltözködnél?
Nem fognál több egeret,
sem ügyetlen verebet?
Nem akarnál megetetni,
lábam elé mind letenni,
amit vadásztál nekem,
hogy jobbítsd az életem?
De az egér nagyon fürge,
éppúgy, mint egy pajkos ürge,
ám te mégis elkapod,
megszépítve a napod.
Most bajszos vagy, nem szakállas,
és hogy emberibbé válhass,
macska léted fel kell adnod,
vadászattal fel kell hagynod!
Ni csak, ott egy kisegér,
egérlyukba belefér,
ügyes vagy és elkapod,
nem is dobsz rá kalapot,
csak ráugrasz, feldobod,
s mindazt, amit ellopott,
feledheti őkelme,
már kiutat sem lelne.
Mert többé el nem szalad,
raboddá lett, s nem szabad.
Uralod már életét,
ezért jobb a macska lét!
Inkább én is nyakon csíplek,
kiscicámnak hazaviszlek…
… és most itt vagy
karjaimban,
mert e drága, néha csacska,
doromboló pici macska,
te vagy Luca, te bizony!

Aranyosi Ervin © 2021-08-21.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva