Aranyosi Ervin: Versekről és a világról…

Aranyosi Ervin: Versekről és a világról…

Alig van tán oly gondolat,
miről nem írtam volna még…
Tudod, a világ dolgait gyűjtöm,
és teszem le eléd.
Tanítom, hogy szeretni kell,
és mind az EGY részei vagyunk,
s ha kialszik bennünk a fény,
már itt, a földön megfagyunk!
S bár vár a MENNY, nincsen pokol,
csak amit az ember teremt,
ki gyakran önmagán kívül
keresgéli a végtelent.

Csapdába csaltak zsarnokok,
látni nem enged hatalom,
agyagivá lett a világ,
s egyetlen cél a nagy vagyon!
A lélek meg csak kóborol,
nem leli helyét idelent,
s nem lát a társaiban sem
rokonlelket, csak idegent.
Uralja a természetet,
és nem saját természetét,
az élőt teszi tönkre csak.
A holt anyag, helyébe lép!

Kezdetben vala az IGE,
mindent teremtő gondolat,
a nagy PÉNZ lépett helyibe,
s hisszük, hogy világunk haladt!
Lám, mindig csak oda jutunk,
és birodalmak tűnnek el.
Az ember nem valós tudást,
csupán technikát ünnepel.
Háttérbe bújt harácsolók,
döntenek a fejünk felett,
háborúkba és nyomorba
taszítva élő lelkeket.

Rossz színházzá vált a világ,
elfuserált a színdarab,
életeken lépünk tovább,
s a szenvedés mind így marad.
Van hát miről itt szólni még,
csak nem hallják meg jó szavam,
s ki lát és tenni vágyna rég,
elnyomják, s napi gondja van.
Versekbe szőttem lelkemet,
benne az IGÉ-t megtaláld,
legyen mindig az EGY veled,
s ne csak félve a végszót várd!

Aranyosi Ervin © 2026-11-14.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva