Aranyosi Ervin: Őszben borongva

Aranyosi Ervin: Őszben borongva

Borongva ült az őszi csend a fákon,
fájdalmasan haldoklott a világ.
Merengett lassú, sötét elmúláson,
miközben fentről felhő-könny szitált.
A levelekről a nyár vére cseppent,
az elmúlásban volt valami szép.
Reményt keltett a kósza levelekben:
– jön majd tavasz, egyszer majd színre lép.

De addig jöjjön a keserű álom,
hulljon a fákról földre rőt avar,
hogy ami él még ott lent, mégse fázzon,
legyen paplan, mi melegen takar.
Ha majd az ég fehér álmokat szőve,
magára húz egy másik takarót,
melengesse a csepp magból kinőve,
a jövőben is majd élni akarót!

Legyen az alvó álmok őrizője,
melyben a jövő pislákol tovább,
tavasz felé az ősök hírvivője,
mely önmagában őrzi a csodát!
Az ősz csendjében ott van az ígéret,
a haldoklásban, újjá születés.
S ott a remény, hogy talán majd megéled,
mikor életre kel majdan a vetés…

Aranyosi Ervin © 2019-09-21.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével a vers előtt és a versszakok megtartásával együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva