Aranyosi Ervin: A szeretet dalnoka
Aranyosi Ervin: A szeretet dalnoka
Egyszer volt – hogy is meséljem –
hogy főhősöm számodra éljen!
Hát, szóval élt a nép között,
egy ifjú, aki költözött,
világok között vándorolt,
gúnyáján annyi volt a folt,
amennyi országot bejárt!
Hátán cipelt egy vén gitárt…
Ahol megállt, hát ott zenélt,
nem mondhatnám, hogy könnyen élt,
de csodálták az emberek,
mert lelkéből a szeretet,
dalából remény érkezett,
hogy még a világ szép lehet.
Gitárja szólt, s ő énekelt,
és megnyitott szívekre lelt,
mert dalban mondta el mi fájt,
s nem bántotta a nagy királyt,
csak épp mutatta, hogy mi kell:
Az égen szálló égi-jel,
hogyan szórja a kincseit,
mindenkit egyformán hevít!
Hogy fénye nem csak gazdagot
kényeztet, s nem maradhat ott,
ha nem látják, ha nem hiszik,
ha nem jut el fáradt szívig!
Ő énekelt – „szeretni kell” –
s nem érte be csak ennyivel!
Mutatta tényként a Napot,
kitől erőt, áldást kapott!
Megszívlelték az emberek
a tartalmas, szép éneket,
de csak a szépség szállt tovább,
és nem élték meg a csodát!
Nem fogták fel a lényegét,
miről a dalokban mesélt,
ezért semmi sem változott,
s a holnap újat nem hozott!
Hiába hát a szép zene,
s benne a szív üzenete,
ha a lelkek csak alszanak,
s fontosabbak a jaj-szavak!
S az ifjú látta, mit sem ér,
nem tehet jót más lelkekért,
ha verse nem szít fel tüzet,
ha nem értik, hogy mit üzent.
Járható utat nem mutat,
akkor a nép csak sír, s mulat.
Inkább elsírja bánatát,
mint hogy meglássa szebb korát.
Aztán csak elpattant egy húr
az ifjúban váratlanul,
hiszen nem a pénzért dalolt,
belőle jóság hangja szólt.
De mit sem ért, ami tanít,
a világ sötét sarkait,
nem járta be a szeretet!
Ha fényszóró nem lehetett,
a világ fénytelen maradt,
egyhelyben állt és nem haladt!
Mert nem értette senki azt,
hogy nem elég, ha ad vigaszt!
Ha nem szeretnek, nincs remény,
lehet csodás a szerzemény,
boldogságot, békét nem ad,
s a félelem mind megmarad!
Könnyű uralni azt, ki fél,
ki nagyok árnyékában él,
aki csak kifogást keres,
tenni magáért nem jeles.
Aki sorsáért mást okol,
mert kevesebbet birtokol,
hiszi a kincs is boldogít,
s megélhetésért dolgozik.
Elhallgatott a vén gitár,
nem lehet szebben élni már,
a szeretet csak hálni jár,
abba ki más gazdára vár.
Népet ma félelem ural,
s a hatalmas az mind fukar,
csak gyűjtögeti kincseit,
éli világát jog szerint,
amit ő maga alkotott,
saját magától kap jogot.
A szolganép szolga marad,
amint a történet halad.
Az ifjú szíve megszakadt,
lelke elszállt egy perc alatt,
már nem dalol, nincsen kinek,
akinek szól, nem érti meg.
Hiába szépség, szeretet,
ha nem lel megnyílt szíveket,
értelmet veszt a tiszta lét,
inkább múltjába visszalép,
nyomában vén gitár maradt,
s egy porhüvely a Nap alatt.
Elmenekült a szeretet,
s lelkeket többé nem etet.
Aranyosi Ervin © 2023-10-13.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva
Legutóbbi hozzászólások