Aranyosi Ervin: Égi lovas
Aranyosi Ervin: Égi lovas
Mint szél a pusztán, vágtat át,
elhagyja minden bánatát.
Lelkében csak a Nap ragyog,
s hiszi: – Mindennel egy vagyok!
Vele dalol a nyurga szél,
dobban a Föld, s hozzá beszél.
Porfelhő kél lova mögött,
de belé béke költözött.
Elhagyta fájó bánatát,
segíti őt egy jó barát,
aki tán le sem győzhető,
lüktet benne az őserő!
Mint szélvihar a csend nyomán,
vágtat az élet bús porán,
fennen szárnyalva nézi már,
a lét csak odalent sivár.
Itt fent a Napot éri el,
arcán ragyog az égi jel.
Boldog mosoly arcára ül,
s a félelemtől mentesül.
Nincs gond, amely a mélybe ránt,
nincs olyan érzés, ami bánt,
hiszen felülemelkedett,
megérintve a kék eget!
Saját lelkéhez eljutott,
félelmein már túlfutott,
s érti már léte lényegét,
– meglelte végre Istenét!
Aranyosi Ervin © 2018-07-06.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva
Legutóbbi hozzászólások