Aranyosi Ervin: Gondolatok az életről

Aranyosi Ervin: Gondolatok az életről

Azt hiszed, ha végére érsz, megítélnek téged?
Bírád elé fogsz kerülni, s jön a végítélet?
Az fog rajtad ítélkezni, aki mindent látott?
Aki hagyta, hogy tönkretedd csodaszép világod?
Aki látta bűneidet, és mégsem szólt közbe,
mintha nem is lenne kapocs teközted és közte?
Mindent rád hagy, mint a szülő buta gyermekére,
és a végén ráolvassa bűneit fejére?

Azt mondjátok, egyszer élünk, s azért állunk sorba,
hogy ki menjen mennyországba és ki a pokolba?
Ha bűneid elköveted, s azután megbánod,
csak a jótett lesz érvényes, s veheted kabátod?
Nem számít már amit tettél, a lét tanítása,
úgy sem születsz le a Földre, s nem lesz rád hatása?
Ha ez így van, valójában mi motivál téged?
Szerintem még ma sem érted miről szól az élet.

Hányszor jövünk, hányszor megyünk? Nem tudom a választ.
Keressük a helyes utat és a lelkünk választ.
Érzések és gondolatok befolyással vannak.
Hogy mi a jó? Megtalálni neked kell, magadnak!
A jó Isten figyel téged, általad tapasztal,
ha a lelkedet kitárod fényével vigasztal.
Szűrőiden engeded át azt, mik reád hatnak,
s vagy megoldódnak a dolgok, vagy új rejtvényt adnak.

Nincs jó ember, nincs rossz ember, bűntelen, vagy bűnös!
S el ne hidd, hogy boldogabb, ki közelebb a tűzhöz!
Az életünk csak tanulás – senki nem osztályoz –
csak a lélek kerül közel igaz valójához.
Minden tetted visszakapod, ezért úgy bánj mással,
hogy ne legyen túl sok dolgod majd a megbánással.
Azt add, amit te szeretnél, amit várnál mástól,
s akkor nem lesz félnivalód e szép tanulástól.

Mindannyian egyek vagyunk, hát egymásért élünk!
Leszületünk újra, s újra, csak testet cserélünk.
Cipeljük a bűneinket, míg jóvá nem tesszük.
A másokét megbocsájtjuk, s végleg eleresztjük.
Az csak a baj, a legtöbbünk csak a végét várja,
s iskoláját tudatlanul újra, s újra járja.
A túl sok kör felesleges, elszenvedett élet,
ezért aztán sokakba csak hálni jár a lélek!

Ha mindenki megértené, miért jött a Földre,
létünk csodás, közös útja átválthatna zöldre.
Egymásért és támogatva tennénk mind a dolgunk,
s rájönnénk, hogy bizony eddig vakok, buták voltunk.
Nem harcolnánk, versengenénk többé már egymással,
lelkünk összhangba kerülne milliárdnyi társsal.
Nem bántanánk világunkat, vígan élnénk benne!
Végleg eltűnne a pokol. Itt Mennyország lenne!

 Aranyosi Ervin © 2018-07-19.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva