Aranyosi Ervin: Ráncok
Aranyosi Ervin: Ráncok
Arcodon az élet száz nyoma virágzik,
ráncok sokaságát véste rá a kor.
Rajta van az öröm. Fényesen sugárzik.
Ott ül a fájdalom, sértettség, s nyomor.
Olyan, mint egy térkép, ott a lélek útja,
mint megannyi vonal, és ceruzarajz.
Rajta ott a tudás, a bölcsesség kútja,
s ott a megbékélés, s számtalan kudarc.
Ám a legszebb rajzot a mosolyod véste,
mit a szereteted éltet, s átitat.
Különleges kincs ez, s ha néha teszel érte,
lelked elbűvöli a néma áhítat.
Tudom, most már tudnál másképp is szeretni.
Büszkeség, irigység, nem jó útra visz!
Jó lenne elölről, mindent sorba szedni,
s átírni a listát. A lélek újra hisz!
Ma már bölcsebb lennél, sok feladatodhoz
könnyebben találnád meg a jó utat.
Neked az élet már sok időt nem hordoz,
lelked lenyugodott, s többé nem kutat…
Már nincs hozzá kedved, arcod kivasalni,
letörölni róla mély, vad ráncokat.
Tán akad, aki még tud rá új mosolyt csalni,
a szeretet néha meg-meglátogat.
Arcodról a ráncot eltüntetni nem kell,
mint ahogy kitépnél néhány könyvlapot.
Kár, hogy az út végén lesz bölcsebb az ember,
és a fiatalság múló állapot…
Aranyosi Ervin © 2014-11-23..
A versek és a festmény megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva
Legutóbbi hozzászólások