Aranyosi Ervin: A ló elismerése
Ó drága Ló! Te csodás, nemes állat,
akit az Isten örömmel teremtett.
Szívembe égett az elbűvölt csodálat,
ahogy tanítod, példáddal az embert.
Lelkem megtöltöd méltó szeretettel,
megbántást tőled sose kaptam én.
Ha bánat ér, más vigasztalás nem kell,
– elhiteted, – hogy mindig van remény.
Testedből égi, szilaj erő sugárzik,
szemedből lágyság, szelíd, tiszta fény.
Szívedben tűz ég, kit szeretsz sose fázik,
– honnan meríted? – bárcsak érteném.
Megérzed azt, ha bánat nyomja szívem,
s ha boldogságtól lelkem égbe száll.
Együtt örülsz, vagy együtt búsulsz vélem,
s lelkem szabad lesz, mint szárnyaló madár.
Gyengédséget, és alázatot tanultam,
tisztességet, – hogy éljem életem.
Történelmet, a véled közös múltam,
mi meghatároz, utat mutat nekem.
Nem is kell szó, mi egymást jól megértjük,
közös sóhajunk, mint köldökzsinór.
Egymásba olvad lelkünk, hogy megéljük,
a szeretet a szívünkig hatol.
Ó drága Ló! Te csodás, nemes lélek,
lélek-testvérem, önzetlen barát.
Eggyé válunk, s már semmitől se félek,
már nem harcolok, nem vívok több csatát.
Aranyosi Ervin © 2012-05-25.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva
Legutóbbi hozzászólások