Aranyosi Ervin: Manó-ország meséje


Aranyosi Ervin: Manó-ország meséje

Ahol kezdődött

Volt egyszer egy Manóország
apró népek laktak ott!
Cseppnyi nép volt a lakosság,
mely mind verset faragott.

Én is egykor ott születtem.
Nagy, csak később lettem én!
Elmesélem, hogyan nőttem,
s hogy készült egy költemény.

Manóország, – onnan jöttem –
ott születtem, higgy nekem!
Manó észtől okosodtam,
onnan támadt ihletem.

Ott mindenki versben beszél,
és amit mond, mind igaz!
Nem bántják meg soha egymást,
nincs sértettség, s nincs vigasz.

Manó volt az anyukám is,
manóházban laktam én.
Reggelente csiklandozta
orromat a csacska fény.

Vidám kedvvel ébredtem fel,
s éreztem, hogy nevetek,
Büszkévé tett, boldogított
az, hogy manó lehetek.

Csoda szép volt ott az élet,
aztán történt valami…
Azt is el fogom mesélni.
Színt is fogok vallani…

A pletyka

Manóország, Manónépe,
Manóföldön ott lakott.
Manókezek, manószájra
sosem tettek lakatot.

Amit gondoltak, kimondták,
nem titkoltak semmit el.
Őszinteség volt a törvény,
s nem volt bajuk senkivel.

Ám egy napon jött egy vándor,
messzi földről érkezett.
Olyan szert hozott magával,
ami bántott, s mérgezett!

Beszédébe beleszőtte,
s olyasmiket állított,
amit manó el sem képzelt,
s legkevésbé áhított.

Ez a dolog ragályos volt,
s hol felütötte fejét,
ezeréves barátságok
szakadtak ott szerte-szét.

Nevezhetnénk intrikának,
de pletyka volt a neve.
Olyan, mint a lélek méreg,
lelket pusztít eleve.

De mi volt a vándor célja,
Miről is szólt a dolog?
Zavarta, hogy a kis manók,
kedvesek és boldogok?

Nem! Vándorunk, másra vágyott,
a manóktól mást akart,
megszerezni a koronát,
s kézbe venni a jogart.

Manókirály akart lenni,
Uralkodni más felett!
Azt akarta, tűnjön el
a szívekből a szeretet.

Bonyodalmak

A manókat megosztotta,
a sok becsapós beszéd.
Volt olyan ki nem találta,
– elvesztette az eszét.

Volt ki bősz haragra gerjedt,
s volt ki messze menekült.
A vándornak manónépet
megosztani sikerült.

Mindenkihez kedvesen szólt,
mézes-mázos volt velük,
nem hitték, hogy erényüket
használja fel ellenük.

Mert ahol az őszinteség,
szívből fakad eleve,
egy-két fondorlatos szónak,
méreg lehet a leve.

Egymás ellen kijátszotta,
s minden manó hitt neki.
Elhitette, a manókkal,
hogy ő mindet szereti.

A többiek nem szeretnek
senki mást, csak magukat!
– Így beszélte a manóknak,
a hasába a lyukat.

A manók csak benne bíztak,
rajta kívül senkiben.
Nem csoda az, hogy a vándor,
beszél, beszél, s nem pihen.

Aki átlát a szitán

A manók közt csak egy akadt,
aki átlát a szitán,
Aki meglát hazugságot,
s többé el sem hiszi tán!

Vándor őt is megpróbálta
hazug szóval becsapni,
de ő gyerek-manó volt még,
így nem tudott rá hatni.

Baj csak az volt, hogy a manók
nem hittek egy gyereknek,
azt hitték, hogy igaz szói,
gyerekségből erednek.

Pedig lelke tisztasága
volt tudása alapja,
ő látta csak, hogy a vándor
hazug lelkét mi lakja.

Ám hiába minden szava,
manók nem hittek neki,
gyerekmanó minden szavát
a sok manó neveti.

Aztán rájött, itt már más kell,
megvakultak a manók,
ármánytól és intrikától
nem látták többé a jót.

Elment hát a Jótündérhez,
ki egy fűzfában lakott,
házán nyitva állt az ajtó,
sose tett rá lakatot.

Őt kérte meg, hogy segítsen,
mert a vándor egy gonosz.
A manók meg megvakultak,
elmét ural már a rossz!

A Jótündér nagy örömmel
fogadta, és segített,
kitalált egy varázseszközt,
visszaadva a hitet!

Újra együtt, szeretetben

Gyerekmanó nagy boldogan,
tért vissza hazájába,
és amikor megérkezett
sípot vett a szájába.

A sípszóra megjelentek,
sorakoztak a manók.
Mert e sípszó, a manóknak,
összehívó szava volt.

Kis manócska, a manóknak
szemüveget osztogat,
s a szemüveg üvegén át
megtörnek a rossz szavak!

Kiszűri a hazugságot,
megmutatja, mit takar,
s rögtön látták, hogy a vándor
mért hazudik, mit akar!

Szörnyen dühös lett a törpék
hőn szeretett nemzete,
átláttak az ármányokon,
s mindnek volt rá ötlete,

hogy büntessék meg a vándort,
aki ezt tette velük,
ám a gyermek manó sípolt,
s tovaszállt az ötletük.

A manócska kitalálta,
mi legyen a büntetés,
ami másképp fog majd fájni,
nem is sok és nem kevés!

Homlokára odaírták:
NE HIGGY NEKI, HAZUDÓS!
Lemoshatatlan betűkkel,
festette rá egy tudós!

Aztán útnak eresztették,
hadd járja a világot,
vajon ilyen felirattal
kósza vándort ki látott.

Elbujdosott szégyenében,
s a manók éltek tovább,
s visszahozták életükbe
a sok elvesztett csodát!

Manóország, Manónépe,
Manóföldön ott lakott.
Manókezek, manószájra
nem tettek már lakatot.

Amit gondoltak, kimondták,
nem titkoltak semmit el.
Őszinteség volt a törvény,
és beérték ennyivel…

Aranyosi Ervin © 2021-04-17.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva