Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: Veréb-beszéd

Aranyosi Ervin: Veréb-beszéd

Csiripelek, csiripelek,
be nem áll a szájam.
Azt is mondják,
nagyobb pletykás
nincs a Földön nálam.
Amit hallok, nem tartom meg,
tovább muszáj adnom,
nagy büntetés számomra,
ha csendben kell maradnom.

Csiripelek, csiripelek,
de rám se figyelnek,
nem olvasnak szavaimból,
nem is irigyelnek!
Az emberek rohangálnak,
soha meg nem állnak,
így nem hallják a híreit,
egy kicsiny madárnak!

Pedig fontos dolgot mondok,
itt a tavasz, kérem!
A verébnek a szerelem
jár most az eszében!
Én is várom már a párom,
szólongatom szépen.
Csiripelek, nyomot hagyva
az érző szívében.

Csiripelek, csiripelek,
ez a veréb dolga,
ha nem tenném,
lehet, hogy itt
unalmas csend volna!
Nem pletyka,
hogy itt a tavasz,
s én már azt is várom,
hogy a párom rám találjon,
s a világ szebbé váljon!

Aranyosi Ervin © 2025-03-22.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Manó-ország meséje


Aranyosi Ervin: Manó-ország meséje

Ahol kezdődött

Volt egyszer egy Manóország
apró népek laktak ott!
Cseppnyi nép volt a lakosság,
mely mind verset faragott.

Én is egykor ott születtem.
Nagy, csak később lettem én!
Elmesélem, hogyan nőttem,
s hogy készült egy költemény.

Manóország, – onnan jöttem –
ott születtem, higgy nekem!
Manó észtől okosodtam,
onnan támadt ihletem.

Ott mindenki versben beszél,
és amit mond, mind igaz!
Nem bántják meg soha egymást,
nincs sértettség, s nincs vigasz.

Manó volt az anyukám is,
manóházban laktam én.
Reggelente csiklandozta
orromat a csacska fény.

Vidám kedvvel ébredtem fel,
s éreztem, hogy nevetek,
Büszkévé tett, boldogított
az, hogy manó lehetek.

Csoda szép volt ott az élet,
aztán történt valami…
Azt is el fogom mesélni.
Színt is fogok vallani…

A pletyka

Manóország, Manónépe,
Manóföldön ott lakott.
Manókezek, manószájra
sosem tettek lakatot.

Amit gondoltak, kimondták,
nem titkoltak semmit el.
Őszinteség volt a törvény,
s nem volt bajuk senkivel.

Ám egy napon jött egy vándor,
messzi földről érkezett.
Olyan szert hozott magával,
ami bántott, s mérgezett!

Beszédébe beleszőtte,
s olyasmiket állított,
amit manó el sem képzelt,
s legkevésbé áhított.

Ez a dolog ragályos volt,
s hol felütötte fejét,
ezeréves barátságok
szakadtak ott szerte-szét.

Nevezhetnénk intrikának,
de pletyka volt a neve.
Olyan, mint a lélek méreg,
lelket pusztít eleve.

De mi volt a vándor célja,
Miről is szólt a dolog?
Zavarta, hogy a kis manók,
kedvesek és boldogok?

Nem! Vándorunk, másra vágyott,
a manóktól mást akart,
megszerezni a koronát,
s kézbe venni a jogart.

Manókirály akart lenni,
Uralkodni más felett!
Azt akarta, tűnjön el
a szívekből a szeretet.

Bonyodalmak

A manókat megosztotta,
a sok becsapós beszéd.
Volt olyan ki nem találta,
– elvesztette az eszét.

Volt ki bősz haragra gerjedt,
s volt ki messze menekült.
A vándornak manónépet
megosztani sikerült.

Mindenkihez kedvesen szólt,
mézes-mázos volt velük,
nem hitték, hogy erényüket
használja fel ellenük.

Mert ahol az őszinteség,
szívből fakad eleve,
egy-két fondorlatos szónak,
méreg lehet a leve.

Egymás ellen kijátszotta,
s minden manó hitt neki.
Elhitette, a manókkal,
hogy ő mindet szereti.

A többiek nem szeretnek
senki mást, csak magukat!
– Így beszélte a manóknak,
a hasába a lyukat.

A manók csak benne bíztak,
rajta kívül senkiben.
Nem csoda az, hogy a vándor,
beszél, beszél, s nem pihen.

Aki átlát a szitán

A manók közt csak egy akadt,
aki átlát a szitán,
Aki meglát hazugságot,
s többé el sem hiszi tán!

Vándor őt is megpróbálta
hazug szóval becsapni,
de ő gyerek-manó volt még,
így nem tudott rá hatni.

Baj csak az volt, hogy a manók
nem hittek egy gyereknek,
azt hitték, hogy igaz szói,
gyerekségből erednek.

Pedig lelke tisztasága
volt tudása alapja,
ő látta csak, hogy a vándor
hazug lelkét mi lakja.

Ám hiába minden szava,
manók nem hittek neki,
gyerekmanó minden szavát
a sok manó neveti.

Aztán rájött, itt már más kell,
megvakultak a manók,
ármánytól és intrikától
nem látták többé a jót.

Elment hát a Jótündérhez,
ki egy fűzfában lakott,
házán nyitva állt az ajtó,
sose tett rá lakatot.

Őt kérte meg, hogy segítsen,
mert a vándor egy gonosz.
A manók meg megvakultak,
elmét ural már a rossz!

A Jótündér nagy örömmel
fogadta, és segített,
kitalált egy varázseszközt,
visszaadva a hitet!

Újra együtt, szeretetben

Gyerekmanó nagy boldogan,
tért vissza hazájába,
és amikor megérkezett
sípot vett a szájába.

A sípszóra megjelentek,
sorakoztak a manók.
Mert e sípszó, a manóknak,
összehívó szava volt.

Kis manócska, a manóknak
szemüveget osztogat,
s a szemüveg üvegén át
megtörnek a rossz szavak!

Kiszűri a hazugságot,
megmutatja, mit takar,
s rögtön látták, hogy a vándor
mért hazudik, mit akar!

Szörnyen dühös lett a törpék
hőn szeretett nemzete,
átláttak az ármányokon,
s mindnek volt rá ötlete,

hogy büntessék meg a vándort,
aki ezt tette velük,
ám a gyermek manó sípolt,
s tovaszállt az ötletük.

A manócska kitalálta,
mi legyen a büntetés,
ami másképp fog majd fájni,
nem is sok és nem kevés!

Homlokára odaírták:
NE HIGGY NEKI, HAZUDÓS!
Lemoshatatlan betűkkel,
festette rá egy tudós!

Aztán útnak eresztették,
hadd járja a világot,
vajon ilyen felirattal
kósza vándort ki látott.

Elbujdosott szégyenében,
s a manók éltek tovább,
s visszahozták életükbe
a sok elvesztett csodát!

Manóország, Manónépe,
Manóföldön ott lakott.
Manókezek, manószájra
nem tettek már lakatot.

Amit gondoltak, kimondták,
nem titkoltak semmit el.
Őszinteség volt a törvény,
és beérték ennyivel…

Aranyosi Ervin © 2021-04-17.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A legnagyobb kincs

a legnagyobb kincs
Aranyosi Ervin: A legnagyobb kincs

Ejnye, milyen pletykás népség,
nem tud titkot tartani.
Lám, azonnal szét kürtöli,
ha fülébe jut valami.
Ezért aztán, úgy döntöttem,
csak azt mondom el nekik,
amit vár a sok kíváncsi,
s mitől a szív megtelik.
Meséltem a szeretetről,
és azt mondtam: – Ez titok!
Persze Ők a hírét vitték,
azt hitték, majd lapítok.
Cselem elérte a célját,
s megtudták az emberek,
legnagyobb kincs a világon,
– úgy bizony – a szeretet!

Aranyosi Ervin © 2015-08-03.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva