Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: A barátságról…

Élt egy ember itt a földön,
kutyájával éldegélt,
ám egy nap a földi útja,
váratlanul végetért.
A kutyája, hű barátja,
követte a halálba is,
együtt szálltak, hát az égbe,
s nézték az út merre visz.
Arannyal kirakott úton,
mentek márvány kert mellett,
mely egy gyöngyből épült,
díszes, nagy kapuhoz vezetett.
A kapuban ült valaki,
kit emberünk megszólított:
– Bocsásson meg hol vagyunk?
– A menyben – szólt a szólított.
S megkérdezte a kutyusos,
– Kaphatnánk egy korty vizet?
– Persze – szólt a kapus erre,
– de kutyád be nem viszed.
– Sajna – szólt a kapu őrző.
– nem úgy van mint nálatok,
Erre a megszentelt helyre,
nem léphetnek állatok.
Emberünk ezért úgy döntött
ivóvízéről lemond,
s intett kedvenc kutyusának,
aki szintén szomjazott.
Poros úton odébb álltak,
– nehezen volt járható,
ahogy mentek, kert nélküli
fakapu volt látható.
A kapura támaszkodva,
egy ember könyvet olvasott.
Illendően köszönt néki
kutyás hősünk: – Jó napot!
Ezután még megkérdezte
– kaphatnánk egy kis vizet?
Persze, ott egy hűs vizű kút,
merítsen, akár tízet!
Ittak hát a kút vizéből,
amennyi csak jól esett,
ezután az emberünk
a kapustól így kérdezett:
Köszönjük a vendéglátást,
megmondaná hol vagyunk?
– A mennyben – szólt a kapu őre
s meghökkent a vándorunk.
– Össze vagyok zavarodva,
szólt a kutyás emberünk,
a másik portás is azt mondta:
kapun át mennybe megyünk.
Ó, az aranyozott útra,
a gyöngy kapura gondolt tán?
Az bíz’ nem a menny barátom,
az igazi pokol ám.
S nem zavarja, hogy a másik,
az Önök nevével kérkedik?
– nem bánt minket, sőt örülünk,
mert mindazokat elveszik,
kik barátjukat hátrahagyják,
elfelejtik, s meglehet,
akiknek az egó fontos
és mellékes a szeretet.

By

Aranyosi Ervin: Délibáb

Aranyosi Ervin: Délibáb

Smaragdzöld mezőn szétterül
aranyszíne a napnak,
pipacsok vörös bársonya
áldoz a pillanatnak.
Szél lebben, fennen gólya száll
tenger hullámú égen.
Nyárfák sudárja út tövén
táncol a kósza szélben.
Lebeg a lég, remegve lép,
hullámát szerte szórja.
Tükrén mereng a nagy világ,
– valóság másolója.
A róna mása visszanéz,
tótágast áll a réten:
Az van itt lent, ami pihent
imént még fent az égen.

Aranyosi Ervin © 2010-06-04.
A vers és a festmény megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Amikor boldog vagy…

Aranyosi Ervin: Amikor boldog vagy…

Tudod, amikor boldog vagy,
arcodról fény sugárzik.
Mosolyod fénye útra kél,
s érzékeli egy másik…
Boldogságod, mint fénysugár,
széjjel terül a földre,
szivárványszínben tündököl,
s árad csak körbe-körbe.
Tudod, körötted annyian
vágynak a boldogságra,
kérlek, boldogság-fényedet
vetítsd a nagy világra.
Szereteted, mint fényözön,
szívekben gyújtson lángot!
Tárd ki lelked a szép előtt,
s fogadd be a világot.
Azért jöttél a földre el,
hogy megtanulj szeretni,
nyílt szívvel éld az életed,
s ne maradjon ki senki.
Ne ítélj, ne bánts másokat,
ragyogjon tiszta fényed!
Boldog lesz minden pillanat,
mikor a percet éled.

Aranyosi Ervin © 2010-06-02.
A vers  és a festmény megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Kovács és az inas

Volt a kis falunak egy ügyes kovácsa.
– Vasból volt a falu kerítése, rácsa,
kapája, kaszája, ásója, ekéje,
de sok volt a munka, egy inas “elkélne”.
Talált is egy fiút, olyan inas félét,
benne megtalálta méltó segítségét.
Szorgalmasan tette, mit a mester mondott,
ám egy furcsa napon valamit elrontott.
Amit tenni kellett, kovács mindig mondta,
ám aznap beszédét kicsit elrontotta:
– Először kiveszem a patkót a kohóból –
kezdte a tanítást, s az inas ért a szóból.
– A hosszú fogóval az üllőre teszem,
hogy az izzó vas ne égesse a kezem.
Amikor azt látod, megrázom a fejem,
a nagy kalapáccsal üss egy nagyot ezen.
És az inas úgy tett, ahogy kérték tőle!
Mestere szörnyethalt, – de kovács lett belőle!