Aranyosi Ervin: A könyv tündére 38. rész
Category: Gyerekvers, verses mese
Tags: A könyv tündére 38. rész, Aranyosi Ervin, fiú, föld, kedves, napkorong, sas, szerelem, Szivárványhíd, tündér, vár, varázsló, vers

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 38. rész
Ahogy eltelt napom,
varázsolni kezdtem,
legyek a sas hátán,
most azonnal, menten.
A fiú már várt rám,
hiszen ő már szállna,
tündér szerelmére
végre rátalálna.
Akkor hát induljunk,
varázsigét szórtam:
– ZEHRÉDNÜTAJLÜPER –
induljunk hát nyomban!
S lám, a sasmadarunk
egyből szárnyra kapott,
talán ő is örült,
hogy fenn szárnyalhatott.
Fent a Napkorongot
épp csak megkerültük,
forró kemencéjét
közelebbről tűrtük.
Aztán Földre szálltunk
a kerek erdőben,
csupán a fiú volt
izgatottabb tőlem.
Alig szállt le a sas,
ugrott le a földre,
a szíve lámpája
pont most váltott zöldre.
Szaladt a tündérhez,
ki már nagyon várta,
csoda szép kedvesét
karjaiba zárta.
Én le se ugrottam,
sas hátán maradtam,
csendben várakoztam,
csak úgy egymagamban.
Tudtam, a szerelem
két szívre tartozik,
és az enyém nyugodt,
épp nem sóhajtozik.
Órák teltek? Napok?
Én észre sem vettem,
az idő, mint felhő,
repült el felettem.
Ők egymás karjában
beszélgettek szépen,
s minden csudaszép volt,
pont mint egy mesében…
Később megjelentek,
– kézen fogva jártak –
A sasom hátára
könnyedén felmásztak.
Aztán biztonságban,
jól elhelyezkedtek,
szépen mosolyogtak,
egymásra nevettek.
A szemükön látszott,
a szívük mit érez,
amint közeledtek
egymás szép szívéhez.
Jó volt rájuk nézni,
fényesen ragyogtak,
tükörképei a
fénylő csillagoknak.
Jól megkapaszkodtunk,
sasmadaram hátán,
s máris fellibbentünk
magas fák határán.
Szépen körbe-körbe,
spirál mentén szálltunk,
Messzire látókká,
csodálókká váltunk.
Aztán a magasban
elértünk egy felhőt,
ami utunk során,
épp előttünk megnőtt.
Ott utaztunk tovább,
bent a belsejében,
nincsenek rá szavak,
hogy ezt elmeséljem.
Szívárványhidak közt,
repültünk csak tovább,
hét szín festette meg
előttünk a csodát.
Majd süllyedni kezdtünk,
ahogy egy nagy kádban,
folyik a víz körben,
spirál-karikában.
A sas kitárt szárnnyal
lassan vitorlázott,
s megláttuk alattunk
a megnövő világot.
A varázsló vára
hívogatott minket,
tornyokat csodált ott,
a megbűvölt tekintet.
Majdnem földet értünk,
mikor elaludtam,
de majd holnap este
folytatódik. Tudtam!
A folytatáshoz kattints ide!
Aranyosi Ervin © 2019-08-05.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva
Pingback: Aranyosi Ervin: A könyv tündére 37. rész | Aranyosi Ervin versei