Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

jan
18

By

Aranyosi Ervin: Tegyük szabaddá a lelkünk!

Category: Érzelmek, szeretet, magány, boldogság, vágyakozás Tags: , , , , , , , , , , , , Leave a Comment

Fotó Fenyvesi Zoltán

Aranyosi Ervin: Tegyük szabaddá a lelkünk!

Ne legyen a testünk lelkünk kalitkája!
Ne hagyjuk, hogy külső erő reánk zárja!
Ne hagyjuk, hogy minket idegen uraljon,
rémes hazugsággal életünkből faljon!

Tegyük a lelkünket élővé, szabaddá,
szeretni képessé, öntudatosabbá!
Hagyjuk büszke sasként felhők felett szállni,
megélve a létet boldogabbá válni!

Dobjuk le magunkról a hazugság láncát,
hadd járja a lélek szabad felhőtáncát!
Éljünk boldogabban, őszintén szeretve,
kitárt, tiszta szívvel, egymásra nevetve!

Aranyosi Ervin © 2022.01.18.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

dec
30

By

Aranyosi Ervin: A vércse balladája

Category: Állatok, természet, Madarak Tags: , , , , , , , , , , Leave a Comment


Aranyosi Ervin: A vércse balladája

Hangosan vijjogott a vércse:
– Kell, hogy szavam mindenki értse!
Na, persze nem kell, hogy füled sértse,
nem vagyok oly szadista én se!

De szeretem, ha rám figyelnek,
legyen felnőtt, vagy apró gyermek!
Nem írok verset és mesét se,
nem vagyok szúnyog, nem szívok vért se!

Madár vagyok, a nevem Vércse!
nem eszem sast és denevért se!
Van úgy, hogy semmit sem eszem
és ezt én rossz néven veszem.

Rikoltozom, éles a hangom,
a madarak közt ez adja rangom,
s nem aggódom, hogy nem kevés-e,
mezőn a vércse repkedése?

Volt úgy, hogy már hangot sem adtam,
néhány napig csendben maradtam,
a csendemmel sikert arattam,
és gyűlt a nagy tömeg, alattam.

Ebédnél köztük válogattam,
begyemet tömtem, jóllakhattam.
Ám néha kell, hát vijjogok,
holnap pedig enni fogok!

Aranyosi Ervin © 2020-12-29.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

 

dec
15

By

Aranyosi Ervin: A fácán szabadsága

Category: Állatok, természet Tags: , , , , , , , , , , Leave a Comment


Aranyosi Ervin: A fácán szabadsága

Futott át a mezőn,
hitte, szabad végre!
De jött a sas, leszállt,
s megette ebédre!
Legközelebb, talán
körül kéne nézni…
Mostani hibáját
nem fogja tetézni!
Nem lesz legközelebb,
ki lett a pont téve.
Nem ez volt a Fácán
legboldogabb éve!

Aranyosi Ervin © 2020-12-15.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

aug
6

By

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 39. rész

Category: Gyerekvers, verses mese Tags: , , , , , , , , , , 2 hozzászólás


Aranyosi Ervin: A könyv tündére 39. rész

Eltelt egy újabb nap,
megint mennem kellett,
s ott találtam magam
a tündérem mellett.

Ott volt a Fiú is,
a tündérem párja,
végre felébredjek,
mindkettő azt várja.

Közben leszállt a sas,
a piactér szélén,
ekkora nagy vásárt
nem is láttam még én.

Mert, mikor hajnalban
először érkeztem,
csak egy csupasz tér volt,
és beépítetlen.

Most meg sátrak hada,
árushelyek sora,
színpadon bohócok
vidám kis műsora.

Körhinta, mutatvány,
gyereknek bábsátor,
tündérmesét szórtak
szívből, igazából.

Nyüzsgött ott a tömeg,
hangosan, vidáman,
s látszott, mennyi ember
lakik itt a várban.

Úgy látszott a nép itt,
nagyon elégedett,
de hol élni hagynak,
az a föld szép lehet.

Ott hol a szeretet
mindennap tanyázik,
és ahol a lélek
vidámságban ázik,

ritka a betegség
és a szomorúság,
nincsen haragosság,
nincsen háborússág!

Hát ide érkeztünk,
vásár közepébe,
s menni is készültünk
varázslónk elébe.

Sasom épp csak letett
a pázsitra minket,
aztán szárnyival
csak kettőt legyintett.

Majd elrúgta magát,
s már odafent szárnyalt.
Napot eltakarva,
bennünket beárnyalt.

Aztán tova repült,
integettünk neki,
hálával búcsúzva,
mely lelkét eteti.

Fiú és Tündérem
indultak előttem,
virágos ösvényen
nyomukat követtem.

Mentünk be a várba,
hol a varázsló várt,
magunk mögött hagyva
a zsibongó vásárt.

Amikor beléptünk
az óriás terembe,
a mágus is megjött,
átvitt értelemben.

Csak kinőtt a földből,
mintha gomba volna,
csak – tudod – a gomba,
biztosan nem szólna.

Ő viszont örömmel
üdvözölt hármunkat,
mint, ki jó barátunk,
aki ránk nem unhat.

Örült, hogy a Fiú
az átkot levette,
és a könyv tündére
most ott állt mellette.

Úgy virult az arcuk,
jó volt rájuk nézni,
ahogy egymást tudták
szeretve becézni.

Ott a drága tündér
elkezdte meséjét,
adva a mágusnak
a megértés esélyét.

De én most nem kezdem
elölről mesélni.
Hisz sohasem tudnánk
a végére érni.

De van miről szóljak,
megijedni nem kell!
Onnan folytatjuk majd,
hogy: a Szegényember…

Ám mára a könyvem,
s én is becsukódtam,
azért, hogy alhassak
egy nagyot nyugodtan!

A folytatáshoz kattints ide!

Aranyosi Ervin © 2019-08-06.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

aug
5

By

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 38. rész

Category: Gyerekvers, verses mese Tags: , , , , , , , , , , , , 1 Comment


Aranyosi Ervin: A könyv tündére 38. rész

Ahogy eltelt napom,
varázsolni kezdtem,
legyek a sas hátán,
most azonnal, menten.

A fiú már várt rám,
hiszen ő már szállna,
tündér szerelmére
végre rátalálna.

Akkor hát induljunk,
varázsigét szórtam:
– ZEHRÉDNÜTAJLÜPER –
induljunk hát nyomban!

S lám, a sasmadarunk
egyből szárnyra kapott,
talán ő is örült,
hogy fenn szárnyalhatott.

Fent a Napkorongot
épp csak megkerültük,
forró kemencéjét
közelebbről tűrtük.

Aztán Földre szálltunk
a kerek erdőben,
csupán a fiú volt
izgatottabb tőlem.

Alig szállt le a sas,
ugrott le a földre,
a szíve lámpája
pont most váltott zöldre.

Szaladt a tündérhez,
ki már nagyon várta,
csoda szép kedvesét
karjaiba zárta.

Én le se ugrottam,
sas hátán maradtam,
csendben várakoztam,
csak úgy egymagamban.

Tudtam, a szerelem
két szívre tartozik,
és az enyém nyugodt,
épp nem sóhajtozik.

Órák teltek? Napok?
Én észre sem vettem,
az idő, mint felhő,
repült el felettem.

Ők egymás karjában
beszélgettek szépen,
s minden csudaszép volt,
pont mint egy mesében…

Később megjelentek,
– kézen fogva jártak –
A sasom hátára
könnyedén felmásztak.

Aztán biztonságban,
jól elhelyezkedtek,
szépen mosolyogtak,
egymásra nevettek.

A szemükön látszott,
a szívük mit érez,
amint közeledtek
egymás szép szívéhez.

Jó volt rájuk nézni,
fényesen ragyogtak,
tükörképei a
fénylő csillagoknak.

Jól megkapaszkodtunk,
sasmadaram hátán,
s máris fellibbentünk
magas fák határán.

Szépen körbe-körbe,
spirál mentén szálltunk,
Messzire látókká,
csodálókká váltunk.

Aztán a magasban
elértünk egy felhőt,
ami utunk során,
épp előttünk megnőtt.

Ott utaztunk tovább,
bent a belsejében,
nincsenek rá szavak,
hogy ezt elmeséljem.

Szívárványhidak közt,
repültünk csak tovább,
hét szín festette meg
előttünk a csodát.

Majd süllyedni kezdtünk,
ahogy egy nagy kádban,
folyik a víz körben,
spirál-karikában.

A sas kitárt szárnnyal
lassan vitorlázott,
s megláttuk alattunk
a megnövő világot.

A varázsló vára
hívogatott minket,
tornyokat csodált ott,
a megbűvölt tekintet.

Majdnem földet értünk,
mikor elaludtam,
de majd holnap este
folytatódik. Tudtam!

A folytatáshoz kattints ide!

Aranyosi Ervin © 2019-08-05.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

aug
2

By

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 35. rész

Category: Gyerekvers, verses mese Tags: , , , , , , , , , , , , 3 hozzászólás


Aranyosi Ervin: A könyv tündére 35. rész

Tegnap elaludtam,
elnyomott az álom,
segíts drága tündér
most visszatalálnom.

Kinyitottam szemem,
s a sas hátán ültem,
tudom, varázslat volt,
hogy ide kerültem.

Ide csak magamtól
nem tudnék feljutni,
ezért a világot
kéne körbefutni.

De ott ültem megint
csodás sasom hátán,
kissé elképedve
a vártornyok láttán.

A varázsló vára
itt volt, pont alattunk,
s kitágult a tér is
amerre haladtunk.

Egy nagy piactéren
landolt a madaram,
hátáról lecsúszva
földre rúgtam magam.

Talpraesett voltam,
hisz arra érkeztem,
a hatalmas téren
körül is nézhettem.

Majd a sasmadaram
újra szárnyat bontott,
maga mögött hagyta
a kerek porondot.

Követtem szememmel
csodás szárnyalását,
élveztem magamban
a mese varázsát.

A varázsló várban
még hajnal lehetett,
nem láttam felnőttet,
sem apró gyereket.

Oly kihalt volt minden,
s olyan titokzatos.
Árnyak hajoltak földig,
s mind oly alázatos.

Mintha csak az utat
próbálnák mutatni,
elmesélve nekem,
merre kell haladni.

A palota felé
vezetett az ösvény,
virággal díszítve,
cseppet sem volt fösvény.

Színek kavalkádja
mutatta az utat,
majd lépteim sora,
hamar oda juttat.

Díszes boltív várta,
hogy rajta belépjek,
ott még ébredeztek
az ott élő népek.

Fenn a magas tornyon
kakas kukorékolt,
szivárványszín tolla
jaj, de nagyon szép volt.

Álmos szemű lányka
futott épp elébem,
mintha álmodozna,
nyitott szemmel, ébren.

Köszöntött kedvesen,
s tessékelt befelé,
még az én arcom is
felragyogott belé.

Belül a palotát
mennyi dísz színezte,
szeretet érzéssel
volt csodásra festve.

Szép faragott ajtó
magától kitárult,
és a látogató
nyitott szemmel ámult.

Hatalmas teremben
találhattam magam,
s számoltam hogy körben
mennyi ajtaja van.

Tizenkét nagy ajtó,
mindegyiken címer,
csodásan kifestve,
ezer fénylő színnel.

Ott az ajtók között,
felnyúlva az égig,
könyvespolcok voltak
végestelen végig.

Középen asztal állt,
szépen kifaragott,
a sok varázskellék
azon sorban lakott.

Megálltam mellettük,
mindet megcsodáltam,
amíg a nagy csendben
a varázslót vártam.

De nem a Mágus jött,
hanem csak az álom,
s hiszem, hogy magam majd
újra itt találom.

A folytatáshoz kattints ide!

Aranyosi Ervin © 2019-08-02.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

aug
1

By

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 34. rész

Category: Gyerekvers, verses mese Tags: , , , , , , , , , , , , 1 Comment


Aranyosi Ervin: A könyv tündére 34. rész

Az ég aljára ér
fénylő Napunk menten,
indulok utamra,
jóra éhezetten.

Ám most úti célom
nem a kerek erdő,
nem a mesemondó,
könyv tündérét rejtő.

Hanem a varázsló
ifjút rejtő vára,
jót szeretnék tenni
végre, valahára!

Olyan hálás vagyok,
szeretnék hát tenni,
nem csak meghallgatni,
s csendben ünnepelni,

hanem segíteni,
jöjjön el az óra,
a tündérem álma,
hadd váljon valóra!

Tegnap este engem
szépen felruházott
és minden teendőt
jól elmagyarázott.

Most már csak követem
az útmutatását,
s hiszem elhozhatom
neki méltó társát.

Mentem hát az úton,
vígan fütyörészve,
az idő múlását
nem is vettem észre.

Mintha megállt volna,
végtelennek tetszett…
Előttem egy nagy fa
gyökeret eresztett.

A fán volt egy ajtó,
azon át beléptem,
belül csigalépcső
vezette a léptem.

Enyhe félhomályban
mentem egyre feljebb,
hogy odafönt újabb,
nagy ajtóra leljek.

Az ajtót kinyitva,
fent jártam egy ágon,
ám nem csodálkoztam
e magas világon.

Tudod, jó tündérem
felkészített engem,
ezért nem érhetett
semmi meglepetten.

Amint épp sétáltam
a faágán végig,
kerestem a sasom,
mely felvisz az égig.

Mert a sas madárnak,
éppen itt volt fészke,
kellett hát bátorság,
és nem is kevéske.

Megláttam a fészket,
a madár benne ült,
farktolla és háta
pont én elém került.

Jaj, de hatalmas volt,
s fel kellett rá másznom,
hátára felülve
jó helyet találnom.

Ki kellett mondanom,
a repítő varázst,
hogy érezze bennem
a szállni akarást.

Hát azt kiáltottam:
– ABRÁVALEFJLÜPER –
S vártam, hogy a sasom,
vajon hogy repül el?

Szárnyát kibontotta,
csapott kettőt vele,
majd elrúgta magát
és így kezdett bele

a nagy repülésbe,
könnyű szárnyalásba,
én meg kapaszkodtam
tollas szép nyakába.

Felszálltunk magasra,
a világ kicsiny lett,
de messzebbre láttam,
s csodálhattam mindent.

Aztán beleszálltunk
egy fodros felhőbe,
s várhattam, hogy mikor
érünk ki belőle.

Repültünk, s a felhő
megritkulni kezdett,
eső lett belőle,
sok levet eresztett.

Aztán, mintha a Föld
közelebb jött volna,
látszani kezdett egy
hatalmas vár tornya.

Ám itt elaludtam,
rám talált az álmom,
folytatni utamat
holnap megpróbálom.

A folytatáshoz kattints ide

Aranyosi Ervin © 2019-08-01.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

 

febr
14

By

Aranyosi Ervin: Valentin-napra feleségemnek, Évikének

Category: Születésnap, névnap, esküvő, Valentin-nap, nőnap, anyák napja Tags: , , , , , , , , , , , , , , , 1 Comment


Aranyosi Ervin: Valentin-napra feleségemnek, Évikének

Kis rózsaszál, szívem szerelme,
kit nekem szánt, s adott az ég,
te vagy életem legszebb értelme,
leírom neked itt, ma még,
hogy mit jelent nekem ha nézlek,
s bársonyos bőröd érinthetem.
Ajkammal kedvesen becézlek,
hogy mit jelent mindez nekem?
Lehetnék sas, s tán elrepülnék,
– kalandra vágyó, szabad madár.
Szívem súlyától földre hullnék,
tudva, hogy szíved visszavár.
Tudod, erőm belőled árad,
nélküled én csak fél vagyok,
szeretni lelkem sose fárad,
s ha barna szemed rám ragyog,
megbűvöl, mindig elvarázsol,
álomba ringat kedvesen.
Sose ébredjek fel e varázsból,
álmodjunk együtt kedvesem!
Tudom, rózsa nincs tüske nélkül,
ha bántják lelkét, visszaszúr.
De kedves szótól újra szépül,
szépségét adja válaszul.
Maradj ilyen, csak ennyit kérek,
figyeld és óvd a léptemet,
hidd el én szívet nem cserélek,
örökre itt leszek veled.

Aranyosi Ervin © 2010-02-14.
A vers és festmény megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

jan
2

By

Aranyosi Ervin: A sas és a róka (Aiszóposz meséje nyomán)

Category: Gyerekvers, verses mese Tags: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , 1 Comment

sasrókaszignós
Aranyosi Ervin: A sas és a róka  (Aiszóposz meséje nyomán)

A sas és a róka barátságot kötött.
Egyszerű gondolat volt a szándék mögött.
Azt is kigondolták, közel fognak lakni,
egymás közelsége, barátin fog hatni.

A sas felköltözött egy jó magas fára,
rókánknak alatta, bozótban lett vára.
A sas fenn a fészken fiókákat költött,
s odalenn a róka is szült néhány kölyköt.

Történt pedig egyszer, – a rókánk vadászott –
élelemnek híján a sasunk leszállott,
zsákmányai lettek a játszó ap-rókák,
miket felzabáltak az éhes fiókák.

Visszatért a róka, látja a gaztettet,
mit régi barátja, a réti sas tett meg.
Kesergett a róka, kölykeit sajnálta,
tehetetlenségben fogant szörnyű átka.

Mert repülni nem tud, hogy fent bosszút álljon,
mert ő földi állat, szárnya sincs, hogy szálljon.
Annak aki gyenge átok az egyetlen
vigaszt nyújtó fegyver az erősebb ellen.

Ahogy telt az idő, bűnhődött a vétkes,
ki barátságot szeg, annak esedékes.
Nem messze a mezőn, áldoztak egy kecskét,
istennek ajánlva lángra gyújtott testét.

Az otthagyott prédát a sas kifigyelte,
magával ragadta, fészkébe cipelte.
Ám a zsákmánya még egy-két helyen égett,
lángra lobbantotta, a kibélelt fészket.

A perzselt fiókák mind a földre estek,
az ott járó róka vacsorái lettek.
Be is falta rögtön, mind a szegény pára,
a sírva vijjogó sas szeme láttára.

Mese tanulsága: barátod ne sértsd meg,
akkor se, ha nem tud bántani a sértett.
A bosszút megúszod, hasznodra nem válhat,
mert, majd igazságot az Isten szolgáltat.

Aranyosi Ervin © 2010-01-02.
A vers és festmény megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

dec
31

By

Aranyosi Ervin: A sas, a csóka és a pásztor (Aiszóposz meséje nyomán)

Category: Gyerekvers, verses mese Tags: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , 7 hozzászólás

csoka

Aranyosi Ervin: A sas, a csóka és a pásztor

Egyszer a csókának nagy ötlete támadt!
Elképzelte magát, böhöm nagy madárnak.
Rögvest példaképet választott magának:
A sas lesz a bálvány, – eléggé nagy állat!

Legközelebb ezért lesben állt és nézte,
– mert egy emelettel alatta volt fészke –
hogy a ragadozó bárányra vadászott,
felkapva prédáját hipp-hopp tovaszállott.

Így a zsákmányszerzést elleste a csóka.
Egyből belevágott, nem is gyakorolta.
Kinézte magának a nyáj legszebb kosát,
lecsapott az égből… De mégsem tett csodát.

Mert a csóka körme kos gyapjába akadt,
hiába csapkodott, nem szállt fel, ott ragadt.
Nehéz volt a hím juh, – s csapdában a karma!
Nem tud menekülni, bárhogy is akarna.

Rohan már a pásztor, elkapja a csókát.
Gyorsan lenyiszálja összes szárnya tollát.
S mivel időközben beköszönt az este,
pásztor a csókával otthonát kereste.

Megörvendezteti apró csemetéit,
s ahogy megmutatja meredt szemmel nézik.
Örülnek a lurkók, azért megkérdezik
apjuktól a dolgot: – Milyen madár ez itt?

– Ez bizony egy csóka – válaszol a pásztor
– az persze más dolog, mit gondolt magáról.
Ez a buta madár, magát sasnak hitte,
és ahogy látjátok igen “sokra vitte”.

Végül tanulsága is van a mesének:
Nem sok értelme van olyan versengésnek,
mikor nálad jobbat próbálsz megelőzni,
de meglévő erőd kevés, nem tudsz győzni.

Nem fogsz majd örülni baljós sikerednek!
Egy dolgot érhetsz el, azt, hogy kinevetnek.

Aranyosi Ervin © 2009-12-31.
A vers és a festmény megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva