Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 45. rész


Aranyosi Ervin: A könyv tündére 45. rész

Tegnap elaludtam
az izgalmas résznél,
kifárad az elmém
a nagy figyelésnél.

De ma visszatértem,
mihelyt csak jöhettem,
s pont a varázslatok
mélyére csöppentem.

A fiú, s a király
közösen varázsolt,
ezért aztán erős,
s igazi varázs volt,

mely a szegényembert
fává változtatta,
a tündér királynő
e varázst folytatta.

Szegényember fáról,
zöld levelek hulltak,
kupacokká váltak
és összesimultak.

Felvettek egy furcsa,
kecses, szép alakot,
előttünk egy tündérhölgy
éppen alhatott.

Visszavarázsolták
a banyából a tündért,
Tündérem nagynénjét,
aki bíz eltűnt rég.

A kút boszorkánya
tette őt banyává,
mindenkinek ártó,
ördögi zsivánnyá.

De most a szívéből
a banyát kikergették,
és a kút mélyére
elpenderítették.

Lezárták a kutat
örökös varázzsal,
megbénítva végleg,
ne tehesse mással!

És a vén boszorka,
rossz lelkével ketten,
ott éli világát,
kissé meglepetten.

Hiszen soha többé,
nem megy senki oda.
Reméljük, örökké
kitart majd a csoda.

A tündérkirálynő
elveszett testvére,
ahogy ébresztgették,
hát felébredt végre.

Nagy volt az öröme,
hogy húgát meglátta,
nagy-nagy szeretettel
karjaiba zárta.

Aztán a királyné,
s a király varázsolt,
belőlük a tündér,
s a fiú kitáncolt.

Ott álltak már öten,
varázslat tudói.
A fiúnak kellett
bizony rájuk szólni…

– Kedves, jó tündérek,
jó, hogy múlt a bánat,
de szabadítsuk meg
az édesapámat!

Nem maradhat ő sem
egy fába bezárva,
ne maradjon szívem,
ő nélküle árva!

Rögtön varázsoltak,
többször szólni sem kell,
elevenné vált hát,
ott a szegényember.

Jaj de boldog is lett
a fiát meglátva,
bár előbb a szája
maradt nagyra tátva.

Amint körbenézett,
tündéreket látott,
és sosem tapasztalt
tündéri világot.

De a csoda mégis:
felnőtté lett fia!
Már nem bánta azt,
hogy ott kellett hagynia.

Igen szép legény lett,
s hallgatta meséjét,
de már hiányolta,
drága feleségét.

Én meg varázsoltam,
nyíltan mertem hinni,
sasmadáron fogom
őket hazavinni.

Mielőtt felszálltunk,
a mesét bezártam,
s magam az ágyamban,
álomban találtam.

A folytatáshoz kattints ide!

Aranyosi Ervin © 2019-08-12.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 44. rész


Aranyosi Ervin: A könyv tündére 44. rész

Hosszú napom után,
megint jött a mese,
benne a Tündérem,
s az ő szerelmese.

A tündér szülei,
kinek a testébe,
belebújtak bizony,
hogy varázsuk védje.

A szegény emberben
ott fészkelt a banya,
így lett a testéből
egy rút, gonosz tanya.

Nekem szerencsém volt,
csak magamban voltam,
és egy sarok mélyén
csendben meghúzódtam.

Jaj, nem is meséltem,
tündérpalotában,
trónszékeket rejtő,
csodakertben álltam.

Körbe szép pálmafák,
vígan hajladoztak,
a leander bokrok
virágokat hoztak.

Voltak szép gyümölcs fák,
alma, barack, füge,
tündérkirálynőnek
ez volt a szívügye.

Élő növényekkel
vette körül magát,
élvezte ezernyi
virága illatát.

És ha kedve szottyant
gyümölcsöket szedett,
kóstolta ízüket,
savanykást, édeset.

A virágok között
csermelyek csobogtak,
a virágszirmokban
méhek szorgoskodtak.

A fákon madarak
vígan énekeltek,
a gyönyörű kertben
szép békére leltek.

Pázsit puha rétet
is ide képzeltek,
ahol a tündérek
vidám táncra keltek.

Híres muzsikusok
sok dalt varázsoltak,
csodás hangú népek,
vidáman daloltak.

Minden olyan szép volt,
s minden nagyon élő,
le sem tudja írni
mindezt a mesélő.

Ám jött egy pillanat,
és az élet megállt,
a csoda szép kertre,
fájdalom köd szitált.

Ágon a madarak,
mind csendben maradtak,
hirtelen huzattól
a hangok megfagytak.

Ott állt az ajtóban,
egy csúf, szegényember,
izzó fájdalommal,
megtört, kisírt szemmel.

Kérte, hogy vezessék
a királynő elébe,
mert nem akar szűnni
szörnyű betegsége.

Kapott egy jóslatot,
és nagyon hisz benne,
a tündér királynő
biztos csodát tenne.

Levenné az átkot,
és meggyógyíthatná,
és az egészségét
biztos visszaadná.

Ám mikor a trónnak
közelébe lépett,
abba hagyta gyorsan
a sírós beszédet.

Kabátja zsebéből
pálcát húzott elő,
amelyben megbúvott
a nagy varázserő.

Legyinteni akart,
vele varázsolni,
de hirtelen messze
szállt e varázs holmi.

Mert a tündérkirály,
közben már varázsolt,
s ez egy különleges,
igazi varázs volt.

Hogy milyen varázslat,
azt ma még nem tudom,
mert pont itt sikerült
csendben elaludnom.

A folytatáshoz kattints ide!

Aranyosi Ervin © 2019-08-11.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 43. rész


Aranyosi Ervin: A könyv tündére 43. rész

Véget ért a napom,
utazásba kezdtem,
szép Tündérországba
újra visszamentem.

A tegnapi varázs
mára feloldódott,
a tündér, s a fiú
önmagaként volt ott.

Ott volt a királynő
és szerető férje,
a fejüket törték,
készülve veszélyre.

Hisz a szegényember
örökké, nem alhat,
útra kell, hogy kelljen,
nyugton nem maradhat!

Felébresztik, aztán
hadd jöjjön közéjük,
felkészülten várják,
volt tervük, ne féljünk.

Most a fiú fogta,
s hatalmas kört rajzolt,
úgy mint a varázsló,
s éppen olyan nagy volt.

Feszített víztükör
színes képet festett,
s lám, a szegényember
öltött benne testet.

Éppen ébredezett,
nagyokat nyújtózva,
indulni is készült,
szörnyen gonoszkodva.

Mert a szép fogadót,
szeme lángra gyújtja,
s látja porig égni
és ez le nem sújtja.

Mintha gonoszságát
ébresztgetni kéne,
lángra kap mögötte
a poros út széle.

Varjak gyűlnek köré,
s az ég is beborul,
a banyavarázstól
minden elkomorul.

Hej, a szegényember,
maga árnyéka volt,
azt hinné az ember,
nem is élő, csak holt.

Üveges szemekkel
nézett a világba,
aki reá nézett,
az mind megsajnálta.

De ő nem volt hálás,
ahol járt ott ütött,
minden jó emberbe
rögvest belekötött.

Ezért, amerre ment,
mindenki kerülte,
s aki nem, azt rögtön
a pokolba küldte.

Így jutott el végül
szép Tündérországba,
csodás virágokon
taposott a lába.

Ám a várba ő sem
mehet dúlva-fúlva,
úgy tett hát, mintha most
éppen megjavulna.

Úgy kért bebocsájtást,
mint egy szegény beteg,
kinek akad baja,
méghozzá rengeteg.

Akin csak a tündér
királynő segíthet,
és ezt mutatta a
szomorú tekintet.

Persze ezt mind látták
a tündér királyék,
gyorsan varázsoltak.
Kezdődjék a játék.

Tündér beköltözött,
az anyja testébe,
így lettek gonosztól
mindketten megvédve.

A fiú varázsolt,
s ő is beköltözött,
mondhatnánk úgy is,
hogy királynak öltözött.

Persze így a király,
s ő is meg lett védve,
így néztek ezután
a veszély elébe!

Aztán nyílt az ajtó,
s jött a szegényember,
benne a banyával,
és pusztító kedvvel.

Én úgy megijedtem,
szemeim behunytam,
becsukódott könyvem,
s nyomban elaludtam!

A folytatáshoz kattints ide!

Aranyosi Ervin © 2019-08-10.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 42. rész


Aranyosi Ervin: A könyv tündére 42. rész

Ahogy esteledett,
visszakéredzkedtem,
tündér palotában,
ott lehettem menten.

Tegnap ott tartottam,
hogy tündérem mesélt,
elmesélte talán
egész történetét.

Mesélt erdejéről,
említve az átkot,
hogy elzárták tőle
az egész világot.

Beszélt nagynénjéről,
akit átok sújtott,
a szegényemberről,
kibe gonosz  bújt ott.

Szóval kiskorától,
ami történt vele.
A mesébe sok-sok
fordulat fért bele.

Mesélt kedveséről,
kit be is mutatott,
és a varázslóról.
A meséje hatott.

Hiszen elbűvölten
hallgatták szülei,
s gyakran kérdéseket
is feltettek neki.

Ő meg türelemmel
mind megválaszolta,
tündéri mosolyát,
közben rájuk szórta.

A mesének végén
nem maradtak veszteg,
hanem az eljövőn
gondolkodni kezdtek.

Hiszen, majd ide tart
szegényember útja,
testében a banya
lelketlen mély kútja.

A gonosz boszorkány
jön már rosszat tenni,
fel kell hát készülni,
észnél kell majd lenni!

Azt találták hát ki,
felkészülten várják,
meglepni a gonoszt
együtt megpróbálják.

A könyvem tündére,
egy nagyot varázsolt,
nekünk embereknek,
tán furcsa varázs volt.

Háromszor megfordult
a tengelye körül,
arcán mosoly játszott,
a szíve is örült.

Édesanyja testét
öltötte magára,
egy testben két lélek,
a varázslat ára.

Csakhogy tudományuk
megkétszereződött,
erejük egymástól
szebb alakot öltött.

A varázserejük
megsokszorozódott,
ez már önmagában
nagyobb esélyt hordott.

Aztán jött a varázs
másik, durvább fele,
mert fiú, a tündér
apjába bújt bele.

Az ő mágiájuk
is összeadódott,
s mérhetetlen erős
képességük volt ott.

Így aztán a banya,
szegényember képben,
nem is fogja tudni,
hogy ők lényegében,

nem csak a tündérek
szép uralkodói,
hanem a világnak
legjobb varázslói.

Mert összes tudásuk
egymáshoz adódott,
mintha összefonnál,
négy szép, erős drótot.

Ezt a bűvös erőt,
nincs ki szétszakítsa,
a jóság erejét
kell, hogy bizonyítsa!

Készen álltak tehát,
a próbát kiállni,
a gonosz erővel
jóként szembeszállni.

Ám én elfáradtam,
hát pihenni megyek,
hogy majd holnap este
üde és friss legyek!

A folytatáshoz kattints ide!

Aranyosi Ervin © 2019-08-09.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 40. rész


Aranyosi Ervin: A könyv tündére 40. rész

Kinyitottam könyvem,
mert elszállt a napom,
s reméltem a mesém
mára is megkapom!

Vissza kellett mennünk,
addig a mesében,
hogy a szegényember
útnak indult éppen.

A legyőzött banya
a lelkét megszállta,
gonosz céljaihoz
testét felhasználta.

Ahogy a tündérlányt
megszállta az ördög,
a szegényember is
rosszra készülődött.

Tönkretenni mindent
szép Tündérországban,
mert a gonoszságot
hordozta magában.

A tündérek királynőjét
kellett megkeresni,
a jóságost, csodás lelkűt,
pokol tűzbe vetni.

A szándékát eltakarta,
szegényember külseje,
s nem láthatta senki azt,
hogy egy rút banya bújt bele.

Ment, csak ment az országúton,
egykedvűen baktatott,
került minden jó szándékút,
került minden alakot.

Aztán, ahogy jött az éjjel,
egy fogadónál megállt,
szobát foglalt, hogy ott töltse
a sötétlő éjszakát.

Itt tartott a könyv tündére,
– a varázslónak mesélt –
csakhogy baj volt az idővel,
mert túl korán odaért.

Ezért kérte a varázslót,
– s a fiút – a kedvesét,
valahogy a fogadónál
állítsák meg a mesét,

Jobban mondva marasztalják,
állítsák meg az időt,
hiszen meg kell védelmezni
időben a királynőt.

Tündérország szép várába,
az ember még ne menjen,
aludjon még néhány évet,
s tudta nélkül pihenjen.

S lám a tündér és szerelme,
megtervezte mit tegyen,
hogyan legyenek könnyedén
túl ezen a gondhegyen.

Valamit ki kell találni,
hogy ők oda jussanak,
hogy megvédjék a jóságot,
s a rossz elé fussanak.

Szegényember hát elaludt,
s közben évek teltek el,
itt meg Tündér és a párja
varázsnótát énekel.

Körülöttük színes füst száll,
pörög, gyorsul, már forog,
aztán hipp-hopp megtörténik
egy varázslatos dolog.

Mint egy labda, pattanni kezd,
magasra az ég felé,
s úgy, ahogy a pillangók is,
az ablakot meglelé.

Színes füstgömb elszállt messze,
két utast is szállított,
de, aki csak kintről látta,
gömböt látott szállni ott.

Ott maradtam a mágussal,
a hatalmas teremben,
a mesének folytatását
vele együtt meglestem.

Ahol múltkor megrajzolta
a mindent látó körét,
benne láttuk a füstgömböt,
színes füstjét szórva szét.

Más nem látta, de mi tudtuk,
benne a két utazó,
leírni a boldogságuk,
talán túl suta a szó.

Repültek a céljuk felé,
Tündérország rájuk várt,
Tündér végre hazatérhet,
s átlépheti a határt.

Holnapra majd megérkezik,
apja, anyja boldog lesz,
Tündérország újra virul,
mert a gyásznak vége lesz.

Visszatért az elveszett lány!
Könyvem itt becsukódott.
Álomra hajtottam fejem
szemem is behunyódott!

A folytatáshoz kattints ide!

Aranyosi Ervin © 2019-08-07.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 39. rész


Aranyosi Ervin: A könyv tündére 39. rész

Eltelt egy újabb nap,
megint mennem kellett,
s ott találtam magam
a tündérem mellett.

Ott volt a Fiú is,
a tündérem párja,
végre felébredjek,
mindkettő azt várja.

Közben leszállt a sas,
a piactér szélén,
ekkora nagy vásárt
nem is láttam még én.

Mert, mikor hajnalban
először érkeztem,
csak egy csupasz tér volt,
és beépítetlen.

Most meg sátrak hada,
árushelyek sora,
színpadon bohócok
vidám kis műsora.

Körhinta, mutatvány,
gyereknek bábsátor,
tündérmesét szórtak
szívből, igazából.

Nyüzsgött ott a tömeg,
hangosan, vidáman,
s látszott, mennyi ember
lakik itt a várban.

Úgy látszott a nép itt,
nagyon elégedett,
de hol élni hagynak,
az a föld szép lehet.

Ott hol a szeretet
mindennap tanyázik,
és ahol a lélek
vidámságban ázik,

ritka a betegség
és a szomorúság,
nincsen haragosság,
nincsen háborússág!

Hát ide érkeztünk,
vásár közepébe,
s menni is készültünk
varázslónk elébe.

Sasom épp csak letett
a pázsitra minket,
aztán szárnyival
csak kettőt legyintett.

Majd elrúgta magát,
s már odafent szárnyalt.
Napot eltakarva,
bennünket beárnyalt.

Aztán tova repült,
integettünk neki,
hálával búcsúzva,
mely lelkét eteti.

Fiú és Tündérem
indultak előttem,
virágos ösvényen
nyomukat követtem.

Mentünk be a várba,
hol a varázsló várt,
magunk mögött hagyva
a zsibongó vásárt.

Amikor beléptünk
az óriás terembe,
a mágus is megjött,
átvitt értelemben.

Csak kinőtt a földből,
mintha gomba volna,
csak – tudod – a gomba,
biztosan nem szólna.

Ő viszont örömmel
üdvözölt hármunkat,
mint, ki jó barátunk,
aki ránk nem unhat.

Örült, hogy a Fiú
az átkot levette,
és a könyv tündére
most ott állt mellette.

Úgy virult az arcuk,
jó volt rájuk nézni,
ahogy egymást tudták
szeretve becézni.

Ott a drága tündér
elkezdte meséjét,
adva a mágusnak
a megértés esélyét.

De én most nem kezdem
elölről mesélni.
Hisz sohasem tudnánk
a végére érni.

De van miről szóljak,
megijedni nem kell!
Onnan folytatjuk majd,
hogy: a Szegényember…

Ám mára a könyvem,
s én is becsukódtam,
azért, hogy alhassak
egy nagyot nyugodtan!

A folytatáshoz kattints ide!

Aranyosi Ervin © 2019-08-06.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 26. rész

Festmény: Nógrádi Katalin – Megjött az ősz

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 26. rész

Elszaladt ez a nap,
alkonyodni kezdett,
a kíváncsiságom
gyökeret eresztett.

Elindultam szépen
könyvem tündéréhez,
hogy elmesélhesse
mit gondol, mit érez?

Mit vár a jövőtől,
mitől lenne boldog?
Rohanok megtudni,
hogy állnak a dolgok?

Mikor megérkeztem,
felcsillant a remény,
mert a sámlim előtt,
ott a teli edény.

Amiben a tündér
jövőjét kutatja,
a szíve szerelmét
talán megmutatja.

Ismét nem csalódtam,
kezdődött a mese,
honnan is indult el
az ő szerelmese.

A meséből tudjuk,
hogy a szegény ember,
saját tanyájáról
vágott neki egyszer.

Fekete erdőbe
vezetett az útja,
ott várta a banya,
ki átokkal sújtja.

Otthon hagyta derék
fiát, feleségét,
a manónak adta
végső eleségét.

Tőle kapott síppal
megtört néhány átkot,
farkasoktól mentve
meg a szép világot.

Drága tündéremnek,
varázsos táljában,
ezt a történetet
újra megcsodáltam.

Innen folytatódott
a tündér meséje,
tovább elmesélni
így akadt esélye.

Megjelent a tálban
a szegényember háza,
ahol éldegélt
a magányos családja.

Ott élt felesége,
és szeretett fia,
csak hát sokat kellett
neki dolgoznia.

Hisz a meglett férfit
nehéz ám pótolni,
mindkettőnek sokat
kellett robotolni.

De nem panaszkodtak,
ott voltak egymásnak,
csak a családfőre
nagyon nagyon vártak.

A varázs edényben
ezt lehetett látni,
reá csodálkozva,
új csodákra várni.

Művelték a kertet,
dolgoztak serényen,
volt is eredménye,
éldegéltek szépen.

Zöldségre, gyümölcsre
sohasem volt gondjuk,
persze, ha csak nézzük,
mi ezt könnyen mondjuk.

Szántani is kellett,
learatni mindet,
nem csoda, ha este
fáradt a tekintet.

Ám a szeretetük
mindent jól megoldott,
az Apa hiánya jelentett
csak gondot.

Aztán eljött egy nap,
s annak az estéje,
vacsoránál ültek,
csak a gyertya fénye

világított csendben,
amint éppen ettek,
kopogás hallatszott,
mire felfigyeltek.

Ki lehet, kit hozott
erre bűvös útja?
Eltévedt valaki?
Csak az Isten tudja.

Mentek ajtót nyitni…
Ám az időm lejárt.
Tündér mese boltja
ma estére bezárt.

A folytatáshoz kattints ide

Aranyosi Ervin © 2019-07-24.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 10. rész

Gonosz banyaAranyosi Ervin: A könyv tündére 10. rész

Jaj, de rossz úgy elaludni:
– félbeszakad a mese.
S ha álmomban folytatódik,
nem tréfa a fele se!

Egész napom lassan mászott,
s úgy vártam, hogy est legyen,
visszatérjek tündéremhez,
hogy mesémet átvegyem.

A történet folytatódjon,
elevenen, igazán.
Érezzem, hogy szóról-szóra
ez az egész igaz ám!

Ott tartottunk, a boszorkány
csúf pálcája hangot ád.
Szegényember sípját fújva,
óvja-védi önmagát.

Még a pálca eltalálta,
szegény ember jó szívét,
de a síp szép vékony hangja
a boszorkányt tépte szét.

Szétrobbant, mint tűzijáték,
színes lángokat vetett,
szerte foszlott a sötétség
helyére fény született.

Szegényember állt csak némán,
szíve helyén a gonosz.
Szépeket, mit egykor érzett,
eltakarta most a rossz.

Emlékei köddé váltak,
megromlottak vágyai,
érezte, a gonosz hajtja,
s elindultak lábai.

Tört és zúzott útja során,
amit látott tönkretett,
szíve helyén kő virágzott,
szeme villámot vetett!

Mindenkit, ki útjában volt
félre lökött, elzavart.
Csúf szavakkal sértegetett,
a lelkükbe belemart.

Csalt a kártyán, csőbe húzott,
és nem tisztelt életet.
Rútul élő szegényekre
mondott csúf ítéletet.

Lopott, rabolt, szóval bántott,
s mert nem félte a halált,
nem volt érzés a szívében,
mindent ocsmánynak talált.

Letarolta a világot,
többé már nem szeretett,
s elfeledett feleséget,
szívéhez nőtt gyereket.

Valójában a Vasorrú
Banya belé költözött,
így lett ő a leggonoszabb
a sok mesehős között.

És a Banyának célja volt,
hősünk lett az eszköze,
Lelkének a gonoszsághoz
eztán sem volt sok köze.

A boszorkány testet öltött,
ám nem tudták, hogy ki Ő,
csak a gonoszságát látták,
mert az volt a feltűnő.

Célja volt a vén banyának,
s kellett hozzá ez a test.
Fondorlatát létrehozza,
nekilátott egyenest.

Elindult tündérországba,
bosszú szította szívét,
Tündérkirály felesége,
volt a célpont, aki szép!

Aki épp egy jó boszorkány,
ki világát szépíti,
aki minden kedves tettét
jóságára építi.

Tőle boldog tündér ország
és általa gazdagok.
Akadnak még jó boszorkák,
kik szépítik a napot.

Szegényembert, mint álarcot
használta fel a banya,
Gonosz terve lehet majd
a tündérország alkonya.

– Holnap este itt folytatjuk,
innen indul a mese!
– a tündérem befejezte
s nem rebbent a szeme se.

Hát, bizony az idő elszállt,
mennem is kell, azt hiszem,
ám a mese hangulatát
szívem mélyén elviszem.

Elbúcsúztam, s megígértem,
holnap visszatérek én!
Semmi pénzért nem hagynám ki
tündéremtől a mesém.

Megjelöltem, hol tartottunk,
holnap innen folytatom.
Kíváncsiság, érdeklődés
színezi a holnapom…

A folytatáshoz kattints ide

Aranyosi Ervin © 2016-06-18.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 9. rész

A könyv tündére 8.rész
Aranyosi Ervin: A könyv tündére 9. rész

Mi erősebb a világon?
Félsz, vagy a kíváncsiság?
Furdalja az oldalunkat,
ezért is tud hatni ránk.

Hideglelős félelemmel
feküdtem le este én.
S látod, mégis újra jöttem,
hogy halljam az én mesém.

S lám, a tündér mosolyogva
várt is reám kedvesen.
Tudta, úgyis visszatérek,
s a folytatást meglesem.

Üdvözölt, majd hozzálátott,
elmesélni a mesét,
folytatva a borzalmakat.
– Csak a vége lenne szép!

Nahát, tegnap ott tartottunk,
forgószélnek vége lett.
Síri csend borult a tájra,
s a csend szinte égetett.

A csontkunyhó közelében,
üszkös fa állt, mint szobor,
egyik ágán sötét varjú,
tolla sötét, és komor.

Ellendült az ág széléről,
szárnya kettőt suhogott,
egy bagoly, az erdő mélyén,
vészjóslóan huhogott.

A varjú a csontház előtt,
földre tette lábait,
ebből emberünk sejtette,
hogy a madár itt lakik.

Felborzolta minden tollát,
aztán megrázta magát,
varázslattal alakítva át
a testét, anyagát.

Iszonyatos károgása
nem is tartott szünetet,
és a csúf madár helyére,
valami más született!

Gömb formából, hengerré lett,
kinőttek a kezei,
főkötős, kócos fejéből
kivillantak szemei.

Vasból készült, horgas orra,
rémítően hatna rád,
s szegény ember felismerte
e furcsa lényben a banyát.

Hajlott hátú öregasszony,
nyomorult kis nénike?
Csaknem három méter magas,
s rossz volt reá néznie.

Amíg tartott a varázslat,
meg se szólalt a banya,
pedig ő volt e mesének
legborzasztóbb alanya.

Szegény ember ámult-bámult,
minden szó belé szakadt.
Bátorsága, – s menekülni –
csepp ereje sem maradt.

Aztán, mint egy gyilkos héja,
a boszorkány felvisít.
A vér meghűlt minden érben,
s nem lehet kibírni itt.

Minden élő elmenekült,
csak az emberünk maradt.
A zsebében kotorászott,
míg a sípjára akadt.

A szájához illesztette,
s így várta, hogy most mi lesz?
Belefúj, ha a boszorkány
bármi csúfost tenni kezd.

És a boszi rákiáltott,
jobban mondva károgott:
– Nincs szerencséd, szegény ember,
légy mostantól átkozott!

Tudom ám, hogy miért jöttél,
– jöttek ide elegen.
Házam falát csontjuk őrzi,
s ők tartanak melegen.

Aki vélem szembeszáll,
az előbb-utóbb meglakol.
Csak egy király menekült meg,
de az is beteg valahol!

Én őrzöm a gonoszságot,
pokol tüzét, melegét,
s mind az, aki szembeszegül,
bevégzi az életét.

Varázspálcám egy csapásra,
gonosszá tesz téged is,
és ha úgy döntök, nem kellesz,
akkor rögtön véged is.

A pálcáját lendítette,
gonoszsága összegyűlt,
ám a pálca ritka hangja,
síp szavával elvegyült…

Mára itt a mese vége,
holnap megint itt leszek.
A könyv majd itt folytatódik,
s ide könyvjelzőt teszek.

A folytatáshoz kattints ide

Aranyosi Ervin © 2016-06-16.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 8. rész

A könyv tündére 8.
Aranyosi Ervin: A könyv tündére 8. rész

Megígértem tündéremnek,
újra jövök, itt leszek,
és a mese folyamában
újra megmerítkezek.

Kíváncsian visszatértem,
így vártam a folytatást,
folytatódjon hát a mese,
és tegyen rám jó hatást!

A tündérem belekezdett,
– nem futkosott köröket –
meséjével, tudta jól,
hogy hogy okozzon örömet.

Ott tartottunk, hogy emberünk,
erdőt járt be hasztalan,
de nem jött rá, a vasorrú
háza vajon merre van?

A harmadik ösvényen is
útnak indult – bizony ám –
hátha ez az út vezet át
a banyának birtokán.

Útja során epret, szedret
és szamócát eszeget,
élvezte a vadon termő
finom gyümölcs szemeket.

Ám az erdő megváltozott,
sűrűsödött a bozót,
keskenyedő út fogadta
az épp erre utazót.

Furcsa köd terült a tájra,
s bele furcsa szag vegyült,
a halálnak csúf árnyéka,
a vándorra rávetült.

Félelmetes ösvény végén,
aztán kitágult a tér.
Most mutasd meg szegényember
bátorságod mennyit ér!

Görcsös fákkal körül véve,
szörnyű lakhelyet talált.
Elhalt lények csontvázai
alkották az oldalát.

Kéményéből kénköves füst,
szállt a sötét ég felé,
aki ide tévedt, többé
bátorságát nem lelé.

Hirtelen forgószél támadt,
égből tölcsér szállt alá,
a csontházat, mint központot
közepébe foglalá.

Aztán varjú károgástól
a levegő megfagyott,
ezer varjú borította
sötétbe fent a Napot.

És a szél csak pörgött körben,
mint az örvény, vészesen,
villám-sebes zuhanásban
nem lassult a széle sem.

Szegényember ereiben
még a vér is megfagyott,
mert ilyet még Földön élő,
eddig sosem láthatott.

Két kézzel a fülét fogta,
és behunyta a szemét,
s mint leszálló sűrű pernye,
füst szóródott szerteszét.

Aztán, mint egy lefolyóban,
hol kihúzták a dugót,
huss, lezúgott a forgószél,
elnémult, már ott se volt.

Sűrű métely ült a tájra,
vészjósló csend született,
mint a villámot követve,
a vihar tart szünetet.

Aki élt, a dörgést várta,
a végsőt, s tán vége lesz,
és az élmény halálos lesz,
mennybe, vagy pokolba tesz.

S lám a csend, most oly keserű,
kihűlt szívbe markoló,
a kétségnél nincs nyomasztóbb,
érzés nincs oly sokkoló.

Hát emberünk füleiről
levette a két kezét,
kinyitotta két szemét is,
hunyorogva nézve szét.

Síri csend volt, tán halálos,
s nem volt levél zizzenet,
csak a saját szíve vágtat,
a torkában idebent.

Halott fákról, sötét nyál folyt,
árnyékot vetett a Nap.
– Jaj, csak innen meneküljön
az élő mihamarabb.

S bár a kíváncsiság nagy úr,
s furdalta az oldalam,
lejárt mára az én időm,
s éreztem, itt vége van.

Tündéremtől elbúcsúztam,
megköszöntem a mesét,
s a hátamon lúdbőrözve,
vittem a leheletét.

A folytatáshoz kattints ide

Aranyosi Ervin © 2016-06-16.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva