Aranyosi Ervin: Öreganyó kis kórháza

Aranyosi Ervin: Öreganyó kis kórháza

Egyszer volt egy öreg néne,
ő lett bíz’ a falu vénje!
Messze élt az iskolától,
száz évre a kiskorától.

Szóval nagyon öreg volt már,
sok-sok málét lemorzsolt már,
kenyere javát megette.
Az életét így tengette.

Ám szemében huncut fény ült.
Lelke bizony meg nem vénült.
Épp olyan volt, mint egy gyermek,
kit társai irigyelnek.

Egyedül élt, egy kis házban,
azt hinnéd tán, nagy magányban,
de ő sosem volt magányos,
kutya, macska jött a házhoz.

Csirke, malac körülötte,
felnőtt állat és szülötte,
tehén, borjú, kacsa, liba,
mégsem volt sose galiba.

Néha madár ült vállára,
mosolyt csalva az arcára,
magot vett hát tenyerére,
a madárkák örömére.

Járt hozzá őz, néha róka,
enni adott az anyóka,
csak úgy engedte útjára,
ha jól lakott szegény pára.

Néha vaddisznók is jöttek,
élelemért beröfögtek,
meg egy jó hátvakarásért,
szeretetért, miért másért?

Járt ott szarvas, nyúl, meg medve,
attól sem volt megrettenve,
szívesen vendégül látta,
finom mézzel megkínálta.

Az erdőből az állatok
szerették e varázslatot,
mit a néne velük megtett,
visszaadva életkedvet.

Családja, az sajnos nem volt,
amióta férje megholt,
az emberek elkerülték,
közelükben meg nem tűrték.

Pedig senkinek sem ártott,
csak kerülte a világot.
Csak tett-vett a háza körül,
s arcán látszott: szíve örül.

Cicák, kutyák vele éltek,
saját nyelvükön beszéltek,
s az anyó is beszélt velük,
igaz, nem volt külön nevük.

„ Szépségem” volt, „drágaságom”,
„aranyom”, vagy kis virágom”,
mindegyiket így becézi,
s mindet megcsodálva nézi.

Mind elfértek a szívében,
s melegedtek melegében.
Tán a mesém ennyi volna,
ha nem éppen róla szólna.

De hogy is lett több a mesém?
A szavakat keresem én,
hogy a verset tovább szőjem,
ami történt, megtudd tőlem.

Mert egy nap az iskolában,
pontosan az első Á-ban,
kezdődött a szép történet,
itt folytatom a mesémet.

Peti, Palkó, Kata, Sára,
feladatot kapott mára.
Olyan embert kell keresni,
amilyen szeretnél lenni.

– Keressetek példaképet,
s írjátok meg az egészet!
Kaptok rá egy egész napot,
kezdjétek a feladatot!

Mondta a tanító néni
– holnap meg fogom majd nézni!
Elindultak együtt négyen,
ne érhesse őket szégyen!

Mentek s közben beszélgettek,
ötleteltek, felnevettek.
Ám mind azon tanakodott,
bennük vajon kihagy nyomot?

Kinek lépnének nyomába,
kinek jár jó úton lába?
Ki mutathat élő példát,
hogy majd a hasonlót éld át?

Mentek végig a faluban,
meg-megállva pár kapuban,
ahol lakott mesterember,
bekopogni egyik sem mer.

Aztán Kata úgy határoz,
hogy bekopog a fodrászhoz,
ő lesz majd a példaképe,
– hozzá jár a falu népe!

Mindenkiről mindent tud tán,
ami kívül esik tudtán,
talán nincs is a világon!
– Fodrász leszek, azt kívánom!

Így hát Kata megtalálta,
kinek léphet a nyomába.
Várta őt a fodrászüzlet,
hajtincsekkel majd megküzdhet.

Peti, Palkó és a Sára,
mindhárom vár a sorára.
Ki legyen a mintaképe,
s amit tesz, az jó-e, szép-e?

Palkó került aztán sorra,
benzin szagot érzett orra.
El is köszönt ezegyszer bíz’,
várta őt egy autószerviz!

Szerelő leszek én, bizony!
Nem lesz bennem munkaiszony!
Ha elromlik, megjavítom,
ügyes leszek, azt gyanítom.

Jönnek hozzám az emberek,
tudva, autókat szerelek.
Munkámat majd elismerik,
ha tudásom megismerik!

Peti, Sára együtt mentek,
példaképre még nem leltek,
de amint egy bolthoz értek,
mind a ketten ott betértek.

Sára figyelte a boltost,
ahogy elemében volt most,
mutogatta, amit árult,
bizony rá sok dolog hárult.

Amit a vevő kérdezett,
arra adott feleletet.
Mi mire jó, mire készült,
jó tanáccsal kiegészült.

Mit és hogyan kell használni,
hogy fog előnyére válni…
S ha a vevőnek megtetszett,
rögtön csomagolni kezdett.

Áru és pénz gazdát cserélt,
a jó árus bármit elért.
Kelendő volt portékája,
s volt a munkájának bája.

Ez Sárának nagyon tetszett,
rögtön gyökeret eresztett,
boltos lesz a példaképe,
s hozzá jár a falu népe.

Peti, bizony, ballag tovább,
ő még keresi a csodát,
olyat, mihez kedve lenne,
ami majd boldoggá tenne.

Egy igazi példaképet,
kinek majd nyomába léphet,
akiből a jóság árad,
ki szeretni sosem fárad.

Így jutott a faluszélre,
vissza fordult volna végre,
de egy nagyon furcsát látott,
kerítésnél Néne állott.

Épp egy rókával beszélget,
adva neki eleséget,
és amíg a róka falja,
öreg néne szóval tartja.

Aztán látja, jön egy medve,
hátsó lábán csak bicegve.
Nénéhez megy, sírva morog,
szemeiből a könny csorog.

Szegény mackó fára mászott,
s közben, bizony, nem vigyázott,
szálka ment a medvetalpba,
s mintha bele lenne varrva.

Bezárult a seb felette,
s ezt a mackó nem szerette,
mert nem bírta azt kihúzni.
Ezt a sebet meg kell nyúzni!

Azt a tüskét ki kell venni,
mert nem tud a medve menni!
Öreg néne jól megnézte,
s körülnézett, van-e méze.

A maci hadd csemegézzen,
amíg közben csoda lészen.
Öreg néne meg nekilát,
hogy kijavítsa a hibát.

Sürög-forog munkalázban,
van varrótű benn a házban.
Hozza is már nagy lelkesen,
s nem ijed meg a lelke sem.

Eszébe jut: – Szemüveg kell,
hová is tettem azt reggel?
– Ja, a dalos könyvön hagytam,
amikor elmosogattam.

Felteszi a szemüvegét,
ami megjavítja szemét,
s látja is már, hol a tüske,
óvatosságára büszke.

Úgy piszkálja, nehogy fájjon,
hogy a medve is jól járjon,
fájdalmától szabaduljon,
könnye tovább ne is hulljon!

Óvatosan megnyomkodja.
– Gyógyulj be seb! – súgva mondja,
útilaput köt talpára,
gyógyuljon meg szegény pára.

A maci még mézet eszik,
amíg tőle el nem veszik,
észre se vette a dolgot,
most már mehet, most már boldog.

Várja őt az erdő mélye,
kikíséri öreg nénje,
a hátát még megvakarja,
búcsúztatni így akarja.

Peti csak néz, csodát bámul,
hogy is van ez igazából?
Hogy a vad szelíddé válhat,
megszelídül minden állat?

Vajon e varázshoz mi kell?
Többé sosem felejti el:
– Szeretet kell, együttérzés,
más lelkekkel együtt élés!

Peti meglelte a példát.
Nőj csak nagyra, s te is éld át!
Mert, kit szeretet vezérel,
többet ér el jószerével!

Tudja, erdész akar lenni,
állatokért akar tenni.
Gyógyítani, segíteni,
gondban a bajt enyhíteni.

Az erdővel együtt élni,
senkinek se kelljen félni,
s mind a növény és az állat,
együtt élhet, jóvá válhat.

Tanít majd – ne rajta múljon –
hogy az ember is tanuljon
fűvel-fával jóban lenni,
minden élőt megszeretni.

Hiszen úgy öröm az élet,
ha a világ több lesz véled,
ha vigyázol minden szépre,
s a jó útról sose térsz le.

Odaköszön a nénjének,
úgy, ahogyan rendes népek.
Beszédbe is elegyednek,
barátságba keverednek.

Rokon lelket talál Peti,
kedvességét megszereti,
és a néne szintén örül,
gyerek jár a háza körül.

Nénje behívja a házba,
leülteti egy lócára,
beszélgetnek fűről, fáról,
állatokról, vadvirágról.

Szeretetről, emberségről,
jól ismerik szegről végről.
Hisz nénje már annyit látott,
bár nem járta a világot.

Biz, a világ járt ő hozzá,
ezért nem vált sose rosszá,
mindig jó szíve vezette,
jó szándékú volt a tette.

Sok szép dolog történt véle,
s volt varázsos, s meseféle,
Sok szép könyvet megtölthetne,
írott alakot ölthetne.

Ám az idő gyorsan repül,
s bár fiatal maradt belül,
a teste már kicsit fáradt,
az ereje már kiáradt.

Ő lett Peti példaképe,
vajon nyomdokába lép-e?
Életcélját megtalálja,
ha a néne útját járja.

Lesz kórház az erdőszélen,
hova vadak járnak szépen,
meggyógyulni, vagy jóllakni,
emberséget tapasztalni.

Öreganyó szíve boldog,
lesz ki folytassa a dolgot,
nem zárul be a kórháza,
sok kedvence nem lesz árva.

Lesz ki gondoskodik róluk,
mindig lesz ennivalójuk,
s kapnak elég szeretetet,
mikor bármelyikük beteg.

Mert a szeretet az gyógyít,
minden bajunk megoldódik.
Így gondolta öreg néne.
A mesémnek itt a vége!

Aranyosi Ervin © 2019-02-17.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva